11 filmes hiányszakma intenzív képzését támogatja a Filmalap

 
2016.10.10.
A Filmipari Képzési Program keretében a Filmalap 11 filmes hiányszakma gyakorlatorientált képzését támogatja, melyek már rövid távon enyhítik a filmiparban mutatkozó súlyos szakemberhiányt. Elindult a pályakezdők szakmai tapasztalatszerzését elősegítő Filmesgyakornok.hu online platform és adatbázis is.

Az idén először kiírt képzési pályázatokról a Filmalap Döntőbizottsága az adott terület kiemelkedő gyakorló filmes szakembereinek bevonásával döntött. Idén, de legkésőbb 2017 elején elindul a Filmalap támogatásával 11 hiányszakma képzése – többek között segédoperatőr (focus puller), vágó asszisztens, naplóvezető és rendező asszisztens – különböző oktatási intézményekben.
A pályázatok elbírálásának fő szempontja volt, hogy az egyes szakmai területekre beérkezett képzési tervek közül azok részesüljenek támogatásban, melyek szakmai színvonala kiemelkedik és valós piaci igényeket elégítenek ki. A pályázatok elbírálására szakmánként került sor. A 66 pályázat közül 12 szakmai képzés nyert támogatást több mint 55 millió forint értékben.

A Filmipari Képzési Program első lépéseként a Filmalap június végén írta ki a képzési pályázatot, melynek célja, hogy elsősorban olyan programokat – ne kizárólag egyes intézményeket – támogassanak, amelyek a lehető leghatékonyabb módját képesek biztosítani a hazai filmiparban mutatkozó szakemberhiány orvoslására. A képzési pályázatot jövő év elején írja ki újra a Filmalap.

A támogatott képzések indulásával párhuzamosan a Filmalap életre hívta a Filmesgyakornok.hu online platformot és adatbázist, melynek elsődleges célja, hogy összekösse a gyakornoki lehetőséget kereső pályakezdőket és a gyakornokot kereső producereket, valamint segítse a fiatalok eligazodását a filmkészítés szakterületein belül.
„A magyar filmipar sikere hosszú távon a megfelelő szakmai utánpótláson múlik. Bízunk benne, hogy a Filmesgyakornok.hu jelentősen segítheti a pályakezdőket, hogy bekerüljenek a filmes vérkeringésbe, és minél előbb tapasztalt filmes szakemberekké váljanak.” – összegezte Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.

Mint ismeretes, a Filmalap 5 éves működési tapasztalata, valamint filmipari szereplőkkel és oktatási intézményekkel történt egyeztetések alapján javasolta a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, mely a Filmipari Képzési Program forrása lett. Az újítás értelmében – július 17-ét követően regisztrált – minden magyarországi produkció a teljes költségvetésének 0,5%-ával, de legfeljebb 15 millió forint mértékben hozzájárul a magyarországi filmes oktatás fejlesztéséhez. A 10 millió́ forintot meghaladó költségvetésű produkcióknak legalább 5 héten keresztül gyakornokokat kell alkalmazniuk, a gyakornokok száma a produkció költségvetésének függvénye.
 
A hazai filmipar egyértelműen fellendülőben van, amit nem csak az elmúlt évek filmes sikerei, hanem pénzügyi adatok is alátámasztanak. 2014-ben a hazai és nemzetközi produkciók gyártására hazánkban elköltött összeg meghaladta az 56 milliárd, 2015-pedig a 72 milliárd forintot. Magyarországon a filmgyártásra fordított költések 2010 és 2014 között elérték a GDP 0,15%-át, ami kétszerese az európai átlagnak.