"A szocialista szellem vasútján"

2019.05.08.
A tanú eredeti, cenzúrázatlan változata a Cannes-i Filmfesztivál Klasszikus szekciójában.

30 éve, hogy Magyarországon megkezdődött a rendszerváltás. Mi sem jellemezte jobban a leváltott szocialista diktatúrát, mint Bacsó Péter maró szatírája, az éppen 50 éve, 1969-ben forgatott A tanú, mely annak ellenére, vagy éppen azért is vált kultuszfilmmé Magyarországon, hogy a Kádár-rendszer tíz évre dobozba zárta.

A koncepciós pereket leleplező film az ötvenes években, a Rákosi-korszakban játszódik. Pelikán József gátőr távol a világtól él népes családjával, kis házában a gáton, és a Duna vízszintjét vigyázza. Egy napon egy orvhorgásszal találkozik, aki nem más, mint régi barátja, Dániel Zoltán, aki 1949-ben miniszter lett. 1944-ben együtt harcoltak a nyilasok ellen, s Pelikán elbújtatta a volt ellenállót a pincéjében, éppen ott, ahová most a feketén levágott disznót rejtette.  Egy névtelen feljelentés miatt megjelenik az ÁVO, s éppen a miniszter buktatja le barátját, amikor megmutatja a katonáknak volt rejtekhelyét. A naiv Pelikán innentől kezdve érthetetlen események középpontjába kerül. A börtönből titokzatos fekete autó szállítja a vidámpark, az uszoda és a narancstermelő gazdaság igazgatói irodáiba, hogy az egész rendszert mozgató Virág elvtárs végre kérhessen tőle egy nagyot: legyen ő a koronatanú a barátja, Dániel Zoltán elleni koncepciós perben, akit kémkedéssel és hazaárulással vádolnak. Pelikán, a kisember ideológiailag nem elég fejlett a hazugságokra. Hiába tanulja be a per szövegét, a vád olyan abszurd, hogy kiesik szerepéből, s a börtönben – immár negyedszer – a kivégzés napja is felvirrad. A hóhér után azonban hiába kiabál, a börtönigazgató gratulál neki szabadságához, visszakerülhet hát a gátra.

Bacsó Péter: A tanú

„Pelikán József én vagyok – jelentette ki Bacsó Péter. – Én is abszolút lojálisként kezdtem 1945-ben, hittem a szocialista utópiában, harcosa voltam az eszmének.” – A tanú ebben az értelemben is jellegzetes szerzői film, amelynek minden motívuma konkrét, saját tapasztalatokon alapuló valóság. Pelikán három próbája, amellyel a hatalom felkészíti a Nagy Vizsgára, nem egyszerű szatirikus motívum: a Rákosi-korszakban a vidámpark Engels társadalmi modelljeinek tábláival volt kitapétázva, valóban létezett egy szocialista narancstermelő nagyüzem, melynek vezetőjét, Porpáczy Aladárt Kossuth-díjjal tüntették ki, Farkas Mihály, a Rákosi-korszak hírhedt belügyminisztere, akiről a rendező Bástya elvtársat mintázta, pedig valóban rendszeresen kiüríttetett uszodákat a maga számára. „A szocialista szellem vasútján” maga a Kommunista Kiáltvány motívumai elevenedtek meg: „kísértet járja be Európát…. és a munkásdemokrácia ökle lecsap a nép ellenségeire.” Nemcsak narancsot, hanem gyapotot is terjesztettek itt a kontinentális éghajlatom, s imperialista békaemberek helyett colorádóbogarak támadták a magyar gazdaságot. „Az élet nem habostorta”, „nem nyitok vitát!”, „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, „kicsit zöld, kicsit savanyú, de a miénk…”, spongya rá… – A szatirikus humor legtökéletesebben az azóta szállóigévé vált fordulatokban mutatja meg a korszak gyakorlatát, valóság és igazság összekeverését. De erős vizuális motívumokban is megjelenik. Az ÁVO vezetőjéről, Péter Gáborról mintázott Virág elvtárs rezidenciájának titkos ajtaja egy Sárkányölő Szent György festmény – Rákosi fejjel. Ezen lép ki a Gogolák elvtársnő, hogy felszolgálja a malacot az álpuritán, farizeus Virág elvtársnak, aki ideológiai csapást mér beosztottjára kurta szoknyája miatt: „hagyjuk a pornográfiát a hanyatló Nyugat ópiumának!”

Mint ahogy a film kezdő inzertje jelzi is, Bacsó Marxszal együtt azt gondolta, hogy „derűsen szeretne megválni a múltjától”: amit képesek vagyunk kinevetni, azt már nem valósítjuk meg.

 

Abban a „kétarcú” korszakban, amely a 1968 utáni Magyarországot jellemezte, az ötvenes évek témája rendkívül problematikus volt. A forgatókönyv írása idején a magyar társadalom megélte 1968-at, az „új gazdasági mechanizmus” reformjait, a csehszlovákiai bevonulást követő visszarendeződés, a Brezsnyev doktrina durva érvényesülése azonban meghatározta a film sorsát. Noha a kádárista politika el akart határolódni az ötvenes évektől, igazából nem tudott, hiszen a Rákosi- és Kádár-rendszert meghatározó hatalmi szerkezet azonos volt: az egypárti proletárdiktatúra. A tanú társadalomkritikája cinikus volt, a fő figurákban a Kádár-rendszer ortodoxai, különösen tábornokai magukra ismerhettek. A hatalom tartott ezektől a népszerű komikus formáktól, amelyet tömegek néznek meg. Noha a forgatókönyvet elfogadták, a magyar kultúrpolitika mindenható első embere, Aczél György „kísérleti filmnek” tekintette A tanút, bemutatási kötelezettség nélkül, mint az általa létrehozott Balázs Béla Stúdió filmjeit. Ujhelyi Szilád a stúdió vezetője, aki a Rákosi-rendszerben együtt töltötte a börtönéveit Aczéllal, megpróbálta minden befolyásával támogatni a filmet. A forgatás és a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások – hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén. A hatalom az „érted haragszom, nem ellened” magatartást sugározta, Bacsó Péter pedig a bemutatás érdekében hajlandó volt több rész kivágására, betoldására.

„Kivágom a filmből a Dániel Zoltán - Pelikán egész sötétzárka börtön jelenetét, hogy evvel még a legtávolabbi összefüggést is lehetetlenné tegyem Rajk-perrel” - írta egy feljegyzésben a Filmfőigazgatóság számára. (Tárnok János hagyaték, Magyar Nemzeti Filmarchívum). A jelenetben Dániel Zoltán azt mondja Pelikánnak: „Nézd, Jóska... én biztos nem véletlenül kerültem ide... Az ember úgy is lehet bűnös, hogy nem is tud róla.”  Rajktól, az első koncepciós perben elítélt belügyminiszter megidézésétől azért is tartott a hatalom, mert az ő újratemetésén, 1956. október 6-án kialakuló tömegdemonstráció nagyban hozzájárult a forradalom kitöréséhez.

Bacsó Péter: A tanú

A filmet tíz évre dobozba zárták, de bizonyos „titkos vetítéseken” többen látták, mintha forgalmazták volna. Csak 1979-ben mutatják be hivatalosan egy kis moziban, amikor amúgy is elindul az „ötvenes évek” -filmek sorozata Gábor Pál Angi Vera és Kovács András A ménesgazda (1978) világsikerével. Gilles Jacob, a cannes-i fesztiváligazgató külön kérésére Aczél kiengedi a filmet Cannes-ba. 1981-ben nagy sikerrel vetítik az Un Certain Regard szekcióban, 32 ország vásárolja meg. Hátborzongató belegondolni, mi lett volna, ha a filmet 1969-ben bemutatják, mint az első tragikomikus modellt a „legvidámabb”, magyar barakkról.

A restaurált cenzúrázatlan változat

A vágatlan változatot a szocialista forgalmazó cég, a MOKÉP állományában fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan kópia alapján rekonstruálta a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum. Ez a verzió az 1979-ben bemutatott változattól abban tér el, hogy ebben még megtalálható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s Pelikán, Gulyás és a Püspök beszélgetése is bővebb, ahol a pap az egyház ezeréves stabilitását állítja szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. A film ihletője, a Karl Marx idézet ebben a változatban a film elején szerepel, míg a sztenderdizált verzióban a végén. A „Virág elvtárs és Pelikán a villamoson” jelenet, noha le volt forgatva, ebben az eredeti verzióban nem szerepelt. Ez egy olyan magyarázó epilógus volt a filmben, amit általános volt a korszakban, és sokszor a cenzúra kérésére forgattak le. Más filmekhez is hozzáillesztettek ilyen kereteket, mint a Feldobott kő, vagy a Tízezer nap esetében, hogy ezzel eltávolítsák a történetet, megadják a nézőnek a pozitív jelenből korra való rálátás lehetőségét, s így segítsék a film bemutatását.

Bacsó Péter: A tanú

„Egyetlen kópia maradt meg pozitívban, tehát nem lehetett sokszorosítani. Az a nagyon drámai jelenet hiányzik, amikor Pelikán József felkeresi Dániel Zoltánt a siralomházban. Kivágatták a filmből és megsemmisítették, később pedig nem tudtam rekonstruálni.” – nyilatkozta a fennmaradt kópiáról Bacsó Péter Gervai Andrásnak (A tanúk, Saxum, Budapest, 2004. 105.)   Ezt a változatot most a Filmalap rekonstruálta a digitális technika segítségével.

Miközben a film tartalmi összerakása tartott a fennmaradt filmkópia alapján, a Filmarchívum hosszas kutatások után, a Mafilmből bekerült werkanyagok feldolgozása közben ráakadt a cenzúrázott részek kivágat-negatívjaira! Ezeket a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni filmbe, és hozzáfényelni a standard verzió restaurált anyagához. Ez lehetővé tette, hogy kiváló minőségben legyen látható a cenzúrázatlan változat.

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap hosszú távú digitalizációs és filmfelújítási programja keretében a Filmarchívum irányításával, a Magyar Filmlaborban zajlott.

Fazekas Eszter
filmfelújítási menedzser
Magyar Nemzeti Filmalap-Filmarchívum