Energia, realizmus, empátia - Oliver Stone Budapesten

 
2012.10.01.

Köbli Norbert írása

Itt járt köztünk Oliver Stone, az Éjféli expressz és A sebhelyesarcú Oscar-díjas forgatókönyvírója, a Tőzsdecápák és a JFK Oscar-díjas rendezője; Andy Vajna, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu meghívására érkezett a Puskin moziba, hogy több száz magyar filmes több száz kérdésére válaszoljon. Válaszolt is: a Vadállatok-turnétől kimerülten, de őszintén és kimerítően.

Stone tizenévesen írónak készült, írt egy mesekönyvet, amit a kiadók elutasítottak (s csak 30 évvel később, 1998-ban adtak ki). Szülői tiltás ellenére Vietnámba ment harcolni, ahol a gondolkodása megváltozott: azt mondja, cerebral (agyalós) világnézete helyére visual, visceral (képi, zsigeri) lépett. A dzsungelben az éles szem életet mentett.

Hazatérve beiratkozott az NYU filmszakára, ahol az ifjú Martin Scorsese is tanította. Stone kisfilmeket forgatott a francia új hullám hatása alatt, majd asszisztensként dolgozott a tévében. Közben írt, naponta hat órát, késő délután, miután a kései ébredésből magához tért. Azt mondja, mentora sosem volt, de Robert Bolttól (Arábiai Lawrence) és Ernest Lehmantól (Észak-északnyugat) sokat tanult.

Peter Guber (Esőember, Batman) volt az első producer, aki esélyt adott az akkor 30 éves írónak, megvette és Alan Parker rendezésében, kis pénzből filmre vitte Éjféli expressz (1978) című forgatókönyvét. A film sikeres volt, Stone Oscar-díjat kapott. A kérdésre, hogy mit gondol, ma eladható lenne-e egy ilyen bátor és sötét történet, Stone vendéglátójára pillant: „Andy, te megvennéd?” „Naná!” – vágja rá a kormánybiztos. Tovább

 

<iframe width="425" height="373" src="https://www.youtube.com/embed/OqpSjX0nLfY" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>