Filmszakmai döntőbizottság

 
2011.08.22.

A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz. A döntőbizottság tagjai között a Filmalap szabályainak megfelelően helyet foglal a társaság vezérigazgatója, egy forgatókönyvíró-fejlesztő szakember, egy filmgyártásban gyakorlatot szerzett producer, egy nemzetközi produceri és filmforgalmazási tapasztalattal rendelkező szakember, valamint egy egyetemi professzor, akinek szakterülete a film. A bizottság tagjai kizárólag szakmai szempontok szerint hoznak majd döntéseket, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy egy adott produkció esetében  az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon, a fesztivál- és közönségsiker érdekében.  A bizottság előtt minden pályázó egyenlő eséllyel indul, hogy elnyerje a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatását. Abban az esetben, ha  bármelyik döntőbizottsági tag bármilyen szakmai minőségben részt vesz egy pályázó produkcióban, annak a vonatkozó pályázat elbírálásában nincs szavazati joga, ilyenkor egy később felkérendő hatodik személy dönthet helyette.

A bizottság tagjai:

Andrew G. Vajna - a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, producer

Havas Ágnes - a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója

Divinyi Réka - forgatókönyvíró

Miskolczi Péter - producer

Dr. Kovács András Bálint - Az ELTE BTK egyetemi tanára, a Filmtudomány Tanszék vezetője

Budapest, 2011. augusztus 9.