Hiánypótló történelmi film készült az Árpád-ház felemelkedéséről

2023.08.17.

(FilmHungary) Augusztus 20-án, délután 15 órakor a Duna televízió ünnepi műsorkínálatában debütál az Árpádok felemelkedése című történelmi ismeretterjesztő film. 

Minden nép számára felemelő érzés megismerni saját eredettörténetét, nem csoda, hogy már középkori krónikásaink is fontosnak tartották a magyarság első történeteinek lejegyzését. Közös emlékezetünkben élénken élnek a mondáink, a turulmadár, a csodaszarvas mítoszai, Álmos és Árpád vezér pedig a korai magyar történelem első ismert államférfiai. 

A 9-10. század történetét átfogóan bemutató ismeretterjesztő film mindezidáig mégsem készült.  Ezt a több évtizedes hiányt pótolja az Árpádok felemelkedése, amely illusztrált jelenetekkel, ismeretterjesztő módon ered Álmos, Árpád, és a magyarság nyomába. A filmben a jól ismert regéinken túl, a korabeli források feldolgozásával, jeles szakemberek közreműködésével kerül bemutatásra a magyarok korai történelme, és a következő évszázadokat meghatározó Árpád nemzetség egyedülálló felemelkedéstörténete is. 

-Facebook
Árpádok felemelkedése (Fotó: Facebook)

 

„Büszkék vagyunk rá, hogy neves szakemberek, hagyományőrzők és szakmai intézmények álltak a filmünk mögé. Olyan, korábban filmben még nem látott nemzeti kincsekkel forgathattunk, mint Anonymus Gesta Hungaroruma, vagy Kálti Márk Képes krónikája. A kameráink előtt a szó szoros értelmében megelevenedett a magyar történelem: első stábként készíthettünk szuperközeli felvételeket ezekről a hét-nyolcszáz éves krónikákról. Bízunk benne, hogy korábbi munkáinkhoz hasonlóan ez a filmünk is integrálódhat a magyar oktatásba.” - mondta Takó Sándor, a film ötletgazdája, producere.  

“A film példaértékű összefogás eredménye. Sudár Balázs történész szakmai irányításával azon dolgoztunk, hogy átfogóan, továbbá illusztrációs jelenetekkel mutassuk be ezt a nemzetünk számára jelentős témát. Korábbi filmjeinkkel számos előadást tarthattunk iskolákban, így megtapasztaltuk, hogy a diákok beleélését egy adott korszakba nagy mértékben segíti egy-egy rövid illusztráció. A korhű ábrázoláshoz hozzájárultak Tompa Balázs, Mestellér János és Kiss Attila vezetésével a korszak kiváló hagyományőrzői. Így tudtuk megjeleníteni Árpád vezért is, akit Csórics Balázs színész alakít.” - nyilatkozta Bárány Krisztián, a film forgatókönyvíró-rendezője. 

 

A film kiemelt szakmai partnerei voltak: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, az Anda Lovas Sport Egyesület, a Foedus Orientalis Kulturális Egyesület, a Károly Róbert Hagyományőrző Egyesület, valamint a Zengő Nyíl Íjászegyesület, továbbá Apátistvánfalva Önkormányzata.  

A filmben megszólaló szakértők: Sudár Balázs, Zsoldos Attila, Bácsatyai Dániel a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történész munkatársai, B. Szabó János a Budapesti Történeti Múzeum történésze, Csáji László Koppány kulturális antropológus, Révész László a Szegedi Tudományegyetem régészprofesszora, Szenthe Gergely és Soós Bence a Magyar Nemzeti Múzeum régészei, továbbá Cs. Andrási Réka a Türr István Múzeum régésze és Szilágyi Krisztián Antal régész. 

A dokumentumfilm a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Gyártója a Csillagos Ötös Film, producere Takó Sándor, forgatókönyvírója-rendezője Bárány Krisztián, szakértője Sudár Balázs, narrátora Csernák János, zeneszerzője Cseh István.

Bővebb információ a film Facebook oldalán: https://www.facebook.com/arpadokfelemelkedese