Meghatározó magyar filmalkotások vasárnap este a Dunán

2023.02.15.

(MTVA) A közmédia és az Nemzeti Filmintézet együttműködésének köszönhetően újabb filmek láthatók február 19-től vasárnaponként a Dunán – jelentette be Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Vasárnap esténként a kortárs magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai láthatók a közmédia csatornáin. A filmek között, klasszikus irodalmi műveket adaptáló, történelmi, fikciós és dokumentumfilmes alkotások egyaránt helyet kapnak. A válogatásban szerepelnek nemzetközi fesztiválokon díjazott filmek, mint a Saul fia, de rangos hazai filmszakmai díjas alkotásokkal is találkozhatnak a nézők, úgy mint a Valan – Az angyalok völgye. A kínálatban láthatunk több olyan tévéjátékot, amelyek hazai színházak produkcióiból készültek, ilyen többek között a Kék, kék, kék, vagy az Örök hűség. A Nemzeti Filmintézet támogatási programjának keretében kiválasztott teátrumok filmes cégekkel közösen forgatták a színdarabokból készülő tévéjátékokat.  

 


Felelősség és kötelezettség a hiánypótló munka folytatása, amely nemcsak a magyar kultúrafogyasztó társadalmat gazdagítja, hanem a következő generáció számára is izgalmassá, érdekessé teszi múltunkat. A közmédiának kötelezettsége, hogy a hazai irodalmat és a történelmet megismertesse a nézőkkel, és ezt mai kor elvárásainak megfelelően, változatos formában tegye – emlékeztetett Altorjai Anita vezérigazgató. 

Káel Csaba elmondta: „A Nemzeti Filmintézet elindításakor – több mint két évvel ezelőtt – az volt a szemünk előtt, hogy kiemelt feladatunk támogatóként hozzájárulni a mozifilmek mellett értékteremtő, szórakoztató, minőségi mozgókép tartalmak létrejöttéhez, olyan korszerű formátumokban, mint a sorozat vagy a minisorozat, amelyek a megváltozott filmfogyasztási szokásokhoz igazodnak. E mellett természetesen az is fontos, hogy ezek az alkotások minél szélesebb közönséghez eljussanak. Az online térben éppen ezért elindítottuk a Filmio szolgáltatást, és most az MTVA-val közös sorozat egy újabb mérföldkő. A lineáris televíziózás területén a közmédiának köszönhetően heti rendszerességgel kínálhatunk sokszínű és friss magyar mozgókép tartalmat a tévénézőknek, határon innen és határon túl is a Dunán.”

A közmédia kiemelt feladata a kultúra közvetítése, a történelmi események és az irodalmi művek feldolgozása, valamint a hazai filmek bemutatása, ezért lépett partnerségre az NFI-vel. A folyamat már a tavalyi évben elkezdődött, hiszen a közmédia mutatta be először televízióban többek között az MTVA megrendelésére és finanszírozásában készült A helység kalapácsát, az Ida regényét, valamint több dokumentumfilmet is, amelyet játékfilmes elemekkel egészítettek ki az alkotók, úgy, mint a Béke – A nemzetek felett című alkotást.  A filmek közül több a Médiaklikken is látható.

Február 19. Hajnali láz
Február 26. - A kommunizmus áldozatainak emléknapja A berni követ
Március 5. Kék kék kék
Március 12. Ida regénye
Március 19. Nincs parancs
Március 26. Liza, a rókatündér
Április 2. Valan, az angyalok völgye
Április 9.- Húsvét Toldi
Április 16. - Holokauszt magyarországi álodzatainak emléknapja Saul fia
Április 23. Becsúszó szerelem
Április 30. Apró mesék
Május 7. - Magyar sport napja Katinka
Május 14. A tökéletes gyilkos
Május 21. Spirál
Május 28. Korai menyegző
Június 4. Örök hűség
Június 11. Frici és Aranka
Június 18. Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre