Nyár végén kezdődik az Örök béke forgatása

 
2012.06.20.
A Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága újabb filmek gyártását, ill. gyártás előkészítését támogatja. A több mint félmillárd forint értékű támogatásnak köszönhetően az elsőfilmes Bodzsár Márk, Hajdu Szabolcs, Sós Ágnes dokumentumfilmes és Gárdos Péter is elkészítheti új filmjét.

Bodzsár Márk Örök béke címmel készülő filmje 205 millió forint gyártási támogatásban részesült, a forgatás a tervek szerint már augusztus végén megkezdődik. A mentősök mindennapjaiba betekintést nyújtó film főszereplője Milán, aki a délszláv háborúból menekülve, belecsöppen a temetkezési „bizniszbe”, amikor mentős asszisztensként kezd dolgozni Magyarországon... Az egészségügy és a temetkezési üzletág összefonódásáról szóló izgalmasnak ígérkező film főszerepeiben Ötvös András, Keresztes Tamás és Rába Roland lesz látható.
Bodzsár Márk több sikeres rövidfilmet rendezett, első játékfilm tervével elnyerte a berlini Nipkow ösztöndíjat és tavaly Tallinnban már díjazta a nemzetközi szakma. Az Örök béke című filmterv fejlesztése hat hónapon át folyt a Filmalap szakmai támogatásával.
A 305 millió összköltségvetésű film az Unio Film gyártásában készül producere Bodzsár István, koprodukciós partnere a Sparks Kft., a film operatőre Reich Dániel. A korábban Isteni műszak munkacímen futó projekthez már készült egy 12 perces demo, amit közel tízezren tekintettek már meg a Youtube-on.

Hajdu Szabolcs (Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal) hatodik játékfilmje, a Délibáb (Mirage) összesen 300 millió forint filmgyártási támogatásban részesült előszerződés formájában. A Tar Sándor-novella szabad adaptációja, egy fekete bőrű futballista története, aki egy alföldi tanyára kerül, ahol rabszolgasorsra kényszerül. A neo-western műfajú Délibáb a Mirage Film Studio és a Partnersfilm koprodukciójában készül, a tervek szerint angol és szlovák partnerekkel, producere Taschler Andrea, Kovács Gábor és Pataki Ági.

Sós Ágnes többszörösen díjazott dokumentumfilmes Szerelem patak munkacímmel készít „tabu-filmet” egy özvegy parasztemberről, akinek a sorsán keresztül felvillannak a testi-lelki szerelem és életöröm hol drámai, hol boldog pillanatai. Az egészestés „dokumentum-mese” gyártója a DokuArt, producere a rendező és Ugrin Julianna. A Filmalap a támogatási összeget a koprodukciós együttműködés végleges kialakítását követően határozza meg.

Gárdos Péter Hajnali láz című terve 7.480.000,- Ft. filmgyártás előkészítési támogatásban részesült. A forgatókönyv fejlesztése januárban kezdődött meg a Filmalapnál, a végleges verziót tavasszal fogadta el a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága.