Újabb elismerés a SZELÍD-ért

2022.07.25.

Palicsi Filmfesztivál: Nemes Anna és Csuja László alkotása elismerő oklevelet kapott, míg Borbás István operatőr a független és szerzői filmalkotások terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért odaítélt Underground Spirit díjat nyerte el a Vajdaság nemzetközi filmes eseményen.

„Nagy tehetségről és érzékenységről árulkodó rendezéssel, valamint azzal érdemelte ki az elismerést, hogy gyengéd és megható pillanatokat tudott teremteni egy olyan világról készült filmben, amely lehetetlen áldozatok árán követeli meg a tökéletességet” – hangzott el a Palicsi Filmfesztivál sajtótájékoztatóján a Nemes Anna és Csuja László által rendezett Szelíd című filmről, amely a zsűri elismerő oklevelét érdemelte ki az eseményen.

A Palicsi Filmfesztiválon tizenöt kategóriában több mint 130 filmet mutattak be, köztük számos hazai alkotást is, amelyeket külön programban is vetítettek. Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című filmje a „Párhuzamok és ütközések” című válogatásban versenyzett, amelyben korábban a Szelíd egyik alkotója, Csuja László Virágvölgy című alkotását díjazták.

A független és szerzői filmalkotások terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért odaítélt Underground Spirit díjat a Roy Andersson svéd filmrendezővel folytatott több évtizedes munkájáról ismert Borbás István operatőrnek ítélték oda a Palicsi Filmfesztiválon.

-}
Palicsi Filmfesztivál - Szelíd

A Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósult Szelíd-et a világ egyik legnagyobb presztízsű fesztiválján, az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be januárban, ahol első magyar játékfilmként a versenyprogramban is szerepelt. Áprilisban díjat nyert a Cleveland Nemzetközi Film Fesztiválon, a németországi Wiesbaden rendezett GoEast fesztiválon pedig az egyik legrangosabb díjat, a legjobb rendezőnek járó elismerést ítélték oda Csuja László és Nemes Anna rendezőpárosnak. A filmet vetítették a rangos Sydney Filmfesztiválon, illetve Közép-Európa legnépszerűbb filmfesztiválján, Karlovy Varyban is.

A Szelíd középpontjában egy női testépítő, Edina áll, aki a hőn áhított világbajnoki cím elnyerése érdekében testileg és lelkileg egyaránt feláldozza magát, egy váratlan szerelem hatására azonban minden megkérdőjeleződik benne, amiben korábban hitt.

A Szelíd magyar-német koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósult alkotás, producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine Jackowski, Jonas Dornbach és Maren Ade (Komplizen Film), operatőre Nagy Zágon, aki a Kilenc hónap háború című filmben már dolgozott együtt Csuja Lászlóval, valamint Nemes Anna testépítőnőkről szóló Szép szörny című dokumentumfilmjét is ő fényképezte. A film vágója Csabai Attila, látványtervezője Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director pedig Zabezsinszkij Éva volt.

Bővebben: https://www.palicfilmfestival.com/en/news/29-th-european-film-festival-palic-solemnly-closed