Másik Magyarország – Töredékek egy falu életéből
A Bukta Imre képzőművészről forgatott film több egyszerű portrénál: a végnapjait élő magyar vidék szomorú látlelete.
színes magyar dokumentumfilm, 2013, rendező: Nagy Dénes
operatőr: Dobos Tamás, szereplő: Bukta Imre, producer: Gerő Marcell, László Sára, gyártó: Campfilm Kft., 51 perc
Miről szól?
A neves képzőművész, Bukta Imre egy szegény Heves megyei faluban, Mezőszemerén éli az életét. Miközben kifejti gondolatait arról, a magyar vidék miért tengeti végnapjait, megszólalnak szomszédjai, az életüket kilátástalannak érző fiatalok is.
Mitől különleges?
A Másik Magyarország nem hagyományos portréfilm: nem ismerjük meg belőle Bukta Imre életútját, nem elemzi – az őt körülvevő falusi életet sokszor abszurd, groteszk fénytörésben láttató – festészetét. Nagy Dénes filmje
lírai pillanatkép a hagyományos falusi élet eltűnéséről, a vegetáló vidékről, a perspektíva nélkül tengődő fiatalokról.
A rendező négy kamaszt szólaltat meg, akiknek életében közös pont, hogy Mezőszemerétől minél messzebb képzelik el a jövőjüket, a hétköznapok elől a számítógépezésbe menekülnek, és kulturális-művészeti élménnyel egyáltalán nem találkoznak. Rövidfilmjéhez, a Lágy esőhöz hasonlóan Nagy Dénes azzal foglalkozik, milyen az, amikor a gazdasági értelemben vett szegénységhez kulturális szegénység társul.
A Másik Magyarország stílusa is különleges. Nagy a játékfilmes elemeket használó, ún. kreatív dokumentumfilmet a határáig vitte el. A Másik Magyarország a Tarr Béla-i művészfilm és a falusi életet megörökítő dokumentumfilm melankolikus keveréke. Hangsúlyozottan szubjektív látlelet Mezőszemeréről, amelyben Nagy azt a szomorússággal vegyes örömöt akarta megragadni, amit a rossz állapotban lévő szülőföldre való visszatéréskor érez az ember. Ennek a fikciós dokumentarista stílusnak szép szimbóluma a film végén látható busz: a rendező egy menetrend szerint közlekedő helyi járatot fényképezett le, a ködből ködbe, homályból homályba tartó autóbusz mégis szimbolikus jelentést kap a filmben.
Hogyan készült?
Nagy Dénes a MOME-n látta Bukta Imre Falusi dizájn című habilitációs előadását, amelyben a vidéki tárgykultúra, a népművészet spontán és gyakran abszurd átváltozását követte végig fotókon. Az előadás annyira megragadta, hogy megkereste a képzőművészt, hadd forgasson dokumentumfilmet róla és a környezetéről. Miközben elkezdett dolgozni a, leforgatta Bukta Imre szülőfalujában, Mezőszemerén és környékén a Lágy eső című kisfilmjét egy zárkózott, intézetis kamaszfiúról. A forgatáson gyűjtött tapasztalatai a dokumentumfilmet is átformálták: a rendező érdeklődése a tárgyi kultúra felől az ott élő emberek felé fordult. Így lett a Falusi dizájnból Másik Magyarország, ami Bukta Imre 2012-es, műcsarnokbeli életmű-kiállításának címe is volt egyben. A Másik Magyarországban szerepel a Lágy eső női főszerepét alakító Erdélyi Zsófia is, aki arról mesél a dokumentumfilmben, hogyan él 11 testvérével, a szüleitől elhagyva a faluban.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A Másik Magyarország annak a fontos magyar filmtörténeti hagyománynak a folytatója, amely a falusi élet változásait és a vidék agóniáját dokumentálja. Nemzetközi premierjét a rotterdami filmfesztiválon tartották. Témája és stílusa miatt itthon megosztó fogadtatásban részesült. Egyesek azt hozták fel kritikaként, hogy középosztálybeli szemmel csodálkozik rá a vidéki szegénységre, mások a művészfilmes fogalmazásmódot helytelenítették a dokumentumfilmes közegben, de bírálói is elismerték, hogy értékes, hiánypótló alkotásról van szó.
Egy emlékezetes jelenet
A rendező a film végén teszi fel a kérdést, ami végig ott motoszkál a nézőben: ha ennyire kilátástalan az élet Mezőszemerén, miért él ott az ország egyik legelismertebb képzőművésze? Bukta Imre válasza józan, mégis szomorú: az embernek az a hazája, amit bensőségesen ismer, aminek helyzetei, hangulatai nélkül nem tud létezni – még akkor sem, ha tisztában van az ottani élet szegényességével.
Olvass tovább!
MMA Lexikon
Kovács Bálint: Nem rezeg már bennem semmi sem - Nagy Dénes: Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból. Filmkultúra, 2014
Gelencsér Gábor: Máskép(p). Magyar falu. Filmvilág, 2014/12.
Molnár Judit Anna: Nagy Dénes: A vágyam mindig ugyanaz. Rövidekről röviden – Másik Magyarország, töredékek egy falu hétköznapjairól. magyar.film.hu, 2014