Curtis, Tony
színész (1925, New York – 2010, Henderson)
Tony Curtis 1925. június 3-án született New Yorkban, Bernard Schwartz néven. Szülei Magyarországról vándoroltak ki az USA-ba. Hányattatott gyerekkora után tengerészként szolgált a második világháborúban. Hazatérve beiratkozott egy színésziskolába, amit még el sem végzett, máris kiszúrta egy hollywoodi producer. Szerződést kapott a Universalnál, ahol pár mondatos szerepektől indulva 1951-re stúdió legfőbb sztárja lett. Míg korábbi kalandfilmjei és zenés vígjátékai leginkább előnyös külsejére és atlétikus termetére alapoztak, A siker édes illata (1957) és A megbilincseltek (1958) már kritikai sikert is hozott számára. A bostoni fojtogatóban (1968) hátborzongatóan játszotta a skizofrén sorozatgyilkost. A rendszerváltás után többször is ellátogatott Magyarországra, 1998-ban alapítványt hozott létre többek között a Dohány utcai zsinagóga felújítására. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon egyik leghíresebb szerepében, Marilyn Monroe oldalán látható a Van, aki forrón szeretiben (1959).