Huszár Pufi
színész (1884, Budapest – 1941, Szovjetunió)
A Budapesten született Huszár (Hochstadt) Károly alkatának köszönhetően kapta a „Pufi” becenevet. A vidám, akrobatikus tehetséggel bíró fiatalember biztosítási ügynökként indult, de hamar sikeres színészi karrierre váltott. Szerepeket kapott a Városligeti Vígszínpadon, a Fővárosi Kabaréban, és több más budapesti színházban. A temperamentumos komikus nemsokára filmekben is feltűnt. 1919-től Berlinben dolgozott, ahol saját filmgyártó vállalatot hozott létre. Innen Hollywoodba vezetett az útja, a Universal és a First National vállalatok számos sikeres produkciójában játszott. Kiváló burleszk színész volt, de a drámai szituációkat is remekül megoldotta, sőt, a Dr. Mabuse, a játékos című Fritz Lang filmben is megjelent, így korai horrorszereplőként is számontartjuk. A hangosfilm megjelenésével visszatért Európába, ahonnan 1940-ben, zsidó származása miatt menekülni kényszerült. Azonban már nem tudott újra eljutni Hollywoodba, Budapestről indulva, útközben, a Távol-Keleten érte a halál. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon előadást hallhatnak Huszár Pufi életéről.