Korvin, Charles
színész (1907, Pöstyén – 1998, New York)
A karakteres arcú amerikai színész, Charles Korvin Pöstyénben született 1907. november 21-én, Kárpáthy Korvin Géza néven. A nemesi származású fiatalember Budapesten magániskolában tanult színészetet, majd 1933-tól a Sorbonne hallgatója volt és emellett fotósként dolgozott. A spanyol polgárháború kitörésekor kamerát ragadott és dokumentumfilmet készített fronton dolgozó orvosokról. A nácik hatalomra jutásakor az USA-ba ment, ahol tanulmányai befejeztével 1943-ban debütált a Broadwayn. A filmvilág is hamarosan felfigyelt rá, eleinte romantikus hősszerepekkel tört be a piacra, később pedig gonosz figurákat alakított. Bár a mccarthyzmus idején ő is feketelistára került, karrierje mégsem tört ketté. Egyik legismertebb szerepe az 1957-es Zorro televíziós sorozatban a Sas, azaz a gonosz Jose Sebastian Varga volt. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Bolondok hajója (1965) humánus kapitányaként láthatja a közönség.