KLASSZ ifjúsági és pedagógiai programok

Szeptember 13. és 16. között ebben az évben is szeretettel várjuk az általános és középiskolás korosztályt a KLASSZ program keretében szervezett zártkörű ingyenes diákvetítéseinkre a Toldi moziba. A diákok nagyvásznon, együtt nézhetik meg a restaurált klasszikusokat, utána pedagógusokkal beszélgethetnek a filmekről.

A Toldi moziban szeptember 13-án 10.00-kor Zágoni Balázs mutatja be Szamos-parti Hollywood című ifjúsági regényét közönségtalálkozó keretében. Az eseményen Kertész Mihály A tolonc című 1914-es némafilmjét is meg lehet nézni. A vetítés után a kolozsvári filmgyártás kezdeteiről, a némafilmekről és a filmarchívumok munkájáról beszélgetünk Zágoni Balázzsal.

A fesztivál programjában idén először kap helyet egy olyan különleges program, amelyet maguk a filmszerető egyetemisták állítottak össze a közönségnek. A szeptember 18-án látható Vörös hering szekció kurátorai a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai, akik a vetítések mellett izgalmas beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.

Az oktatási szakembereket szeretettel várjuk a Francia Intézetben megrendezett oktatási szakmai programokra. A Budapest Classics Lab a fesztivál nagy hagyománnyal bíró fóruma, amelynek harmadik napja szeptember 16-án teljes egészében a Film az oktatásban téma köré szerveződik. előadásokat hallhatunk középiskolásoknak és egyetemistáknak szervezett programokról és online kezdeményezésekről. A nap nemzetközi vendégei a londoni BFI-ból, a németországi DFF-ből, a holland EYE-ból, a francia Lumière Intézet és a Lumière Cinema kollégái közül, valamint a The Visegrad Young Film Days szervezőitől érkeznek.

A fesztivál alatt kerül megrendezésre a Sokatmondó filmvászon III. Klassz Pedagógiai Konferencia – Alapfilmek az oktatásban című esemény, amelynek fókuszában idén a történelem tantárgy áll. A szeptember 17-én 10.00 és 13.00 között a Francia Intézetben zajló konferenciát pedagógusoknak, pedagógia szakos egyetemi hallgatóknak, tanárjelölteknek ajánljuk, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Szeptember 16-án 16.00-kor Peter Bogdanovich Papírhold  című filmjét vetítjük a Francia Intézetben. A vetítés az OFOE és a KLASSZ Program közös pedagógus filmklubjának első eseménye. A filmklub az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete és az NFI – Filmarchívum között két éven át tartó szoros együttműködés és tanári segédanyagok fejlesztése után indul most el, és októbertől rendszeres vetítésekkel folytatódik majd a Filmarchívumban. 

Készíts mozgó képet! Szeptember 17-én 10.30–13.00 között a Francia Intézet médiatárában interaktív játszóház a család minden tagjának: ismerkedés a mozi előtti eszközökkel, animáció készítése 35 mm-es filmre, praxinoszkópra és zoetrópra.

A DIÁKVETÍTÉSEK RÉSZLETES PROGRAMJA ÉS REGISZTRÁCIÓ