Pressburgertől Macdonaldig: Andrew és Kevin Macdonald a Maraton díszvendégei
Személyesen hozzák el filmjeiket a Maratonra Emeric Pressburger unokái, a Trainspotting producere, Andrew Macdonald és az Oscar-díjas rendező, Kevin Macdonald.
A 6. Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégei a brit filmművészet legendás forgatókönyvíró-rendezőjének, Emeric Pressburgernek unokái, Andrew és Kevin Macdonald. A Macdonald testvérek maguk is ismert filmesek, akik nem csak miskolci születésű nagyapjuk emlékezetét és filmes örökségét ápolják, de számos emlékezetes filmet jegyeznek.
Andrew Macdonald filmproducer 1966-ban született Glasgowban. Franc Roddam Quadrophenia (1979) című filmjének hatására fordult a filmezés felé és előbb a londoni National Film School, majd az American Film Institute diákja lett. Miután visszatért Skóciába, különböző stábfeladatokat látott el, de érdeklődése fokozatosan fordult a produceri szakma felé. John Hodge forgatókönyvíróval és Danny Boyle rendezővel való találkozása és kreatív együttműködésük nyomán született meg az 1993-as Sekély sírhant című thriller, amely az első átütő sikere lett és a BAFTA-díjat is elnyerte. Danny Boyle-lal való munkája ezután a kultikus Trainspotting, Az élet sója, A part, majd a 28 nappal később című filmekkel folytatódott. Duncan Kenworthy-val közösen alapította meg a DNA Films-t, az Egyesült Királyság egyik legsikeresebb produkciós cégét, amely olyan produkciókat jegyez, mint az Egy botrány részletei, a 28 nappal később, a Napfény és Az utolsó skót király. Andrew Macdonald nevéhez ezen kívül olyan nagyszabású, vizionárius alkotások is fűződnek, mint a mesterséges intelligencia és az ember kapcsolatát vizsgáló Ex Machina. Andrew Macdonald szeptember 14-én 18.30-kor tart angol nyelvű produceri mesterkurzust a Francia Intézetben, de saját filmjeinek vetítése előtt is lehet találkozni vele. Szeptember 13-án a Trainspotting látható az Urániában, Az élet sója szeptember 15-én a Toldiban.
Kevin Macdonald számos rövid dokumentumfilm elkészítése után rendezte meg első egész estés munkáját, az 1972-es müncheni olimpián történt terrortámadást feldolgozó Egy nap szeptemberben című filmet, amely Oscar-díjat kapott a legjobb dokumentumfilm kategóriában. Több filmtörténeti és zenei témájú dokumentumfilm is fűződik a nevéhez, de legnagyobb sikerét a Zuhanás a csendbe című megrázó hegymászótörténettel aratta, amely egyben a legnézettebb brit dokumentumfilm lett. Játékfilmrendezőként is ismert, ezekben a munkáiban gyakran ábrázolja a politika és a magánélet ellentmondásos, kegyetlen viszonyát, például az ugandai diktátorról szóló Az utolsó skót király és a Guantánamón vádemelés nélkül 14 évig fogvatartott rab emlékeit feldolgozó A mauritániai című filmdrámában.
Kevin Macdonald a Maratonon a Zuhanás a csendbe (09.14. Toldi) és Az utolsó skót király (09.16. Uránia) vetítése előtt személyesen mond bevezetőt. Szeptember 16-án az Urániában a Diadalmas szerelem vetítése után beszélget nagyapjáról, Emeric Pressburgerről, illetve bemutatásra kerül a róla szóló, Pressburger Imre – Egy forgatókönyvíró élete és halála című kötetének magyar fordítása is.