Enyedi Ildikó
rendező, forgatókönyvíró

„Én most olyan filmeket ajánlok, amelyeket egészen biztosan nem fogok megnézni az idei maratonon. Azért nem, mert imádom, és ezért már sokszor láttam őket. Inkább mások ajánlói mentén próbálok majd filmeket felfedezni. Olyan magyar filmet ajánlok, amelyek akkor, amikor én elkezdtem a filmkészítés iránt érdeklődni, nagy hatással voltak rám. És csupa olyat, amelyek az akkori hivatalos kultúratámogatás peremén, a margón készültek – a két játékfilm épp, hogy becsúszott a filmgyári stúdiórendszer küszöbe alatt. Szóval izgalmas, szabálytalan, megalkuvásmentes munkákat ajánlok, amelyeknek a léte annak idején számomra azt bizonyította, hogy jó filmet, jelentős filmet lehet a margón is készíteni. És ez egy végtelenül jóleső, felszabadító tudás volt.”

Báron György
filmkritikus

„Ötöt kiválasztani száz filmből, amely kiállta az idő próbáját, klasszikussá aranyozódott, jószerivel lehetetlen. Ha csukott szemmel böknék a listára, akkor is öt kedvenc jönne ki. Válogatásom vezérfonala, ha már Korda évforduló van, külhonba szakadt (vagy menekült) honfitársaink remekművei. Elnézvén az impozáns névsort, elgondolkodhatunk, mit vesztett-veszít, mennyivel szegényebb az ország, amelyik nem tudja itthon tartani tehetségeit. Elsőként Korda legismertebb filmjét (s csöppet sem mellékesen minden idők legnépszerűbb brit filmjét) a Lady Hamiltont választottam. Ma is aktuális Nelson admirális monológja a zsarnokokkal való egyezkedés hiábavalóságáról, amelyet a legenda szerint a rendező barátja, Sir Winston Churchill írt a második világháború hajnalán (lásd hozzá a Churchill és Korda Sándor című dokumentumfilmet). Korda a producere A harmadik ember című háborús film noir-nak, amelynek ma külön múzeuma van Bécsben. A látogató leereszkedhet a császárváros alatti csatornákba, ahol a történet végén, ködben és sötétben, felbukkan Orson Welles. Ami Orson Welles az amerikai filmben, az, André Bazin szerint, Jean Renoir a franciában. Legismertebb munkája, A nagy ábránd mellé az én ajánlatom egy könnyű-játékos impresszionista rövidfilmje, a Mezei kirándulás. Magyar kapcsolat, természetesen, itt is akad. Mindkettő zeneszerzője: Kozma József (Joseph Kosma). Pressburger Imre (Emeric Pressburger) nevét nálunk Kordáénál kevesebben ismerik, holott vele egyenrangú kulcsfigurája a brit filmnek. Ha Korda hagyományos, akkor Pressburger újító, a modern angol mozi előfutára. Több kiváló műve közül a Michael Powell-lel készített varázsos szerelmes táncfilmet, a Piros cipellőket ajánlom. Nem csak az én kedvencem, hanem Scorsese-é is, állítólag a plakátját mindig a hálószobája falán tartja. Egy másik magyar emigránst, Tóth Endrét (André de Toth) Scorsese egyenesen a „rendezők rendezőjének” nevezte. Az 1939-ben, öt magyar film után emigrált Toth Hollywood egyik legizgalmasabb, legeredetibb alkotója. Filmjei, legyenek akár westernek, akár krimik, akár háborús történetek, keserűbbek, komorabbak, mint az amerikai sikermozik. Különösen igaz ez utolsó munkájára, Piszkos játékra, amely a vele egyidőben készült Piszkos tizenkettő realista, illúziómentes párdarabja, a fiatal Michael Caine-nel a főszerepben. +1 Hitchcock-film nálam egyetlen válogatásból sem maradhat ki, annak ellenére, hogy benne (tudomásom szerint) nincs magyar. A Fogjunk tolvajt! elegáns, finom bűnügyi és szerelmi történet, Hitch két kedvenc színésze, Cary Grant és Grace Kelly főszereplésével. Nizzában és Monte-Carlo-ban forgatták, ahová egy évvel később Grace Kelly� hercegnőként tért vissza.” 

Harcsa Veronika
énekesnő

„Csupa olyan filmet fogok ajánlani, amiket nem láttam, de több közülük már régóta a listámon van, ezért is jó egy ilyen fesztivál, hogy bepótoljuk, ami eddig kimaradt. Az élet abszurd pillanatai a legérdekesebbek számomra, azok, amelyeket alig hiszünk el, mégis megtörténnek, és kibillentik a sarkaiból kontrolláltnak hitt világunkat. Éppen ezért a Gazdag Gyula által válogatott, valamint saját filmjeit bemutató "Történetváltozatok abszurd hangokra" című szekció filmjei közül szemezgettem a legtöbbet. Emellett mindenkit szeretettel várok a Legendás történelmi hősnők című rövidfilmválogatásra is, melynek vetítése alatt Lukács Miklóssal, Fekete-Kovács Kornéllal és Gőz Lászlóval fogunk a filmekre improvizálni.”

Gyenge Zsolt
filmesztéta, a MOME oktatója

Az elmúlt évtizedben a VHS, majd a DVD és velük együtt a videotékák eltűnésével a filmtörténet mint olyan vált legálisan elérhetetlenné. Így az olyan helyeken, ahol – mint nálunk – nem létezik filmmúzeum, a streaming-szolgáltatók hektikusan változó kínálatán kívül egyedül az ilyen fesztiválok teszik láthatóvá a hetedik művészet remekműveit. Az idei BKFM kínálatának avantgárdabb oldaláról választottam néhány olyan filmet, amelyek nemcsak felejthetetlen moziélményt nyújtanak, hanem a maguk módján mind megkísérlik újragondolni és kitágítani a mozgókép kifejezési lehetőségeit.

Hol a valóság?
Guillotine-fojtás
Egy szobalány naplója
Hol volt, hol nem volt, Hosszú futásodra mindig számíthatunk
A harmadik ember

Déri Zsolt
kulturális újságíró (MusicPress, Filmvilág)

Amikor felkértek, hogy írjak egy „BKFM kedvencek” ajánlót, hamar rájöttem, hogy nem lesz nehéz dolgom, hiszen a rendezvény idei kínálatában konkrétan a kedvenc filmem is szerepel, sőt még a kedvenc régi magyar filmem is – ez utóbbit épp a legelső Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében láttam először 2017 őszén: Tóth Endre (nemzetközi karrierjében: André De Toth) 1939-es Két lány az uccán című mesterműve, melynek kópiáját a nagy rajongó Martin Scorsese és csapata restaurálta, korabeli szlengjével és régies írásmódú címével ellentétben elképesztően modern, van benne abortusz, szexuális zaklatás, öngyilkossági kísérlet Duna-hídról, vízből mentés, csupa nőből álló zenekar egy éjszakai szórakozóhelyen, nyers, zsigeri, szédítő élmény. Magyarországról való távozása előtt Tóth egyetlen év alatt öt(!) filmet forgatott és a másik négy is szerepel az idei összeállításban (Toprini nász, 5 óra 40, Hat hét boldogság, Semmelweis) pár később brit és amerikai munkája mellett. Az Archívumok kincsei szekcióban látható örök kedvenc filmem, melyről egyetemi szakdolgozatomat is írtam: a francia rendezőzseni Leos Carax karriernyitó trilógiájának középső csúcsdarabja, a számos filmtörténeti periódust és műfajt ötvöző, sci-fi, bűnügyi és szerelmes filmként is funkcionáló 1986-os Rossz vér Juliette Binoche, Julie Delpy, Denis Lavant és Michel Piccoli szereplésével. Ugyanebben a szekcióban kapott helyet a Képbe fojtott szorongás – Földes Péter, az animációs film elfelejtett úttörője című összeállítás, A Hotel Amerika gyermekei című 1990-es kultfilm a hetvenes évek rockrajongó litván ifjúságáról, továbbá az Erotikon című 1920-es svéd némafilm, melynek vetítését Darvas Ferenc kíséri zongorán. Ráadásként még egy élő zenés program: a Pathé Alapítvány rövid némafilmjeire épülő Legendás és történelmi hősnők – Amikor a nők veszik át a hatalmat! című filmkoncerten Harcsa Veronika énekesnő mellett Lukács Miklós cimbalmon, Fekete-Kovács Kornél és Gőz László pedig fúvós hangszereken játszik.

Varga Balázs
filmtörténész, az ELTE BTK Filmtudomány Tanszék vezetője

A Budapesti Klasszikus Film Maraton, ahogy az dukál, felvonultat mindent, ami miatt filmet nézni, készíteni, vetíteni és megőrizni érdemes. Teret nyit a másik ember, az emberi történetek felé való odafordulásra, ahogy azt Elek Judit Balázs Béla Stúdióban készült filmjeiben megtapasztalhatjuk. De megmutatja és megőrzi egy korszak klímáját, társadalmi közérzetét, ahogy azt a Kádár-korszak ritkán vetített rövidfilmjeinek szuper válogatása tárja elénk, többek között Kardos Ferenc, Jeles András és Xantus János munkáinak segítségével (Kié a világ?). A mozi világa persze nemcsak a miénk, vagy ha a miénk, akkor úgy a miénk, hogy azt sztárok is segítenek szerethetővé tenni: Latabár Kálmán excentrikus zsenije négy filmben is megmutatkozik. Örök klasszikusok ezek, ezért is mozivászonon érdemes őket (újra)nézni (Egy bolond százat csinál, Egy szoknya, egy nadrág, Mágnás Miska, Állami áruház). És nem utolsósorban: a film, a mozi új örök és nemzetközi, hogy közben jó értelemben helyhez is kötött. Úgy mutatja meg a környezetünket, világunk, városunk múltját, ma is létező helyeket vagy épp ma már nem létező színtereket, hogy egy időutazással újra köthessük kapcsolatainkat közvetlen környezetünkkel. A 150. születésnapját ünneplő Budapest köszöntésére remek alkalom a fővárosról fennmaradt első mozgókép vetítése (Budapest 1916); hol másutt, mint a város egyik klasszikus művészmozijában, a Toldiban.

Bollók Csaba
filmrendező

A lehető legjobb, amit a jó filmekkel tehetünk, hogy moziban nézzük őket. És ha a Film Maraton évről évre elhozza nekünk ezt a lehetőséget, miért ne élnénk a lehetőségek közül a legjobbal? A filmtörténet telis-tele van emblematikus futásokkal, de számomra Denis Lavant futása a legemlékezetesebb. Már csak ezért az egy, David Bowie dalára koreografált káprázatos-szerelmetes jelenetért is megéri megnézni a Rossz vér című filmet Leos Carax korai korszakából, ráadásul ez a film még temérdek más kincset is tartogat. Cassavetes nagyvásznon. Három érv, ami miatt a Férjek-et látni kell: Peter Falk. Ben Gazzara. John Cassavetes. (És csak azért három, mert Gena Rowlands nem szerepel ebben a történetben). Az eredendő, gyarló emberi természet megjelenítésének színészi iskolája azokban a magaslatokban, ahová mozivásznon rajta kívül csak Bergman jutott el. Karel Zeman a filmtrükkök varázslója, Meliés örököse, akire Terry Gilliam is mint mesterére tekintett. Több korai fantasy filmje is megtalálható a programban, évtizedekkel a CGI megjelenése előtt, valamint a műhelytitkairól szóló portré - az elvarázsolt világok, filmtrükkök rajongóinak kötelező darabok. Intim megvilágításban. Ivan Passer remekműve "minden idők tíz legjobb filmjének egyike", mondja róla az útitárs Milos Forman. Alig több mint egy órás mozi, de örökérvényű minden perce: a zenészek cívódása, a családi ebéd káosza, a gyerekek sírása, Stepa nevetése, a nagypapa pedig - maga az akrobatika nélküli burleszk. Jan Vostrcilt egy kisváros tűzoltózenekarában találta meg Forman, hogy aztán filmről filmre vándorolva egy egész korszak arca: mindenről gondoskodó, ám mindent felügyelő patriarchája legyen. A korabeli cseh filmmel Gazdag Gyula munkái mutatják a legközelebbi rokonságot. A magyar dokumentumfilm korszakalkotó mesterének összes filmjét ajánlom a programból. Első helyen a ritkábban látható Hol volt, hol nem volt című filmmesét, de azokat a dokumentumfilmjeit is, amelyek a józan ész ártatlan nézőpontjából, revelatív erővel tárják fel egy korszak azóta is vissza-visszatérő téveszméit. Legendás rövidfilmjeinek egyike a Film Maraton emblémája is lehetne, amennyiben a Film Maraton hosszú futására a jövőben is, mindig számíthatunk.

Mosolygó Sára
színművész

A Macskafogó az egyik film, amit sosem tudok megunni. Gyerekként és felnőtt fejjel is élvezettel nézem végig. Minden alkalommal jól tudok szórakozni rajta, nem számít, hogy egy már több mint harminc éves filmről van szó. Azt hiszem, a mai napig az egyik legjobb animációs film, amit ismerek. A humora, az összetett karakterei, a zseniális látványvilága és természetesen a feledhetetlen szinkronhangjainak köszönhetően. Trainspotting – Jó néhány film készült már ebben a témában, mégis úgy gondolom, ez az egyik legjobb. Nyers, őszinte, pátosz és túldramatizálás mentes, talán pont ettől olyan erős. Azon kívül pedig, hogy a drogról szól, elég jól bemutat egy generációs közérzetet. Szerintem érdemes megnézni az egyedi vizuális világ és a kiemelkedő színészi alakítások miatt is. A Régi idők focija, bár a mai tempóhoz mérten lassúnak tűnhet, mégis a szerethető karakterek és a humoros, sokszor tragikomikus élethelyzetek miatt most is szórakoztató filmélményt nyújt. A némafilmet idéző elemek pedig számomra még kedvesebbé és viccesebbé teszik ezt a közel másfél órát. Mégsem egy kifejezetten könnyed alkotás, amin csupán jól szórakozunk, bőven van min elgondolkodni. Garas Dezső alakítása miatt pedig külön érdemes megnézni.

Haumann Máté
színművész

Nemcsak Ternovszky Béla zseniális rajzai miatt ajánlom a Macskafogót, hanem azért is mert örökérvényű alakítások hallhatók benne, hogy kicsit haza is beszéljek, lásd Safranek. A Jézus Krisztus szupersztárt azért ajánlom, mert látványvilága a mai napig érvényes és rendkívül szenvedélyes alakítások láthatók benne – minden alkalommal libabőrös vagyok, amikor hallgatom a zenéjét és látom a képsorait. Martin Landau Oscar-díjas alakítása miatt is nagyon sok szeretettel ajánlom az Ed Wood című filmet, remek magyar akcentust hoz benne Lugosi Bélaként és Lugosi Bélán keresztül mi is kaphatunk azokból az időkből egy darabnyi Hollywoodot.

Berettyán Nándor
színművész

Schubert Gusztáv
a Filmvilág főszerkesztője

A Film Maraton idei mezőnyéből olyan történelmi filmeket ajánlok, amelyek iróniával szemlélik a történelmet. És cseppet sem hiszik, hogy világunk „a létező világok legjobbika”, a Történelem pedig bölcsen elrendezett mestermű lenne. Úgy tudjuk, a történelem „az élet tanítómestere”, csak épp azt felejtjük el, hogy ez a tanítómester immár sok ezer éve következetesen rosszra tanít, krónikájának főhősei mohó étvágyú királyok, rabolni és öldökölni vágyó hadurak, szadista zsarnokok. A történelem, ahogy Karel Zeman a „harmincéves háború” véresen vicces apokrif krónikájának már a címében is jelzi, abszurd és kegyetlen tréfa. Erre persze nem Zeman jött rá először, Swift Gulliverétől, Jarry Übü királyán át Örkényig sokan megírták, vagy filmre vitték, mint Kubrick a Dr. Strangelove-ban. A Bolondos história (1964) ugyan nem szerepel a mostani Film Maraton kínálatában, de a „cseh Méliès” külön szekciót kapott. Élőszereplős és animált Verne adaptációi persze kiskamaszként élvezhetőek igazán. Én is tízévesen láttam először, amikor még fogalmam sem volt történelemről, politikáról, de ez az ártatlannak tűnő történelmi bohózat, amelyben ötpercenként váltakozik a „történelmi szükségszerűség” és a szereplők pártállása, egy életre beoltott az ellen, hogy leboruljak a történelem, a politika, a hatalom bölcsessége előtt. Sir Alexander Korda tiszteletlen VIII. Henrik portréja csak megerősített ebben. Egyes kritikusai szerint Korda túlságosan szabadon kezelte a történelmi tényeket, valóban így van, a nagy király jellemrajza viszont nagyon is hiteles: egy röhejesen narcisztikus és megalomán zsarnok abuzálja feleségeit, udvaroncait, sőt egész Angliát. A VIII. Henrik magánélete rendkívül vicces karikatúra, nagy kár, hogy „true story”, amin uralkodásakor persze senki sem mert nevetni. A „Brüsszeli 12” óta minden best of listán szereplő A nagy ábránd (La grande illusion, 1937) „komoly” film, habár kevés drámai műben bolondoznak annyit, mint itt a németek fogságába esett francia hadifoglyok. Jean Renoir furcsa háborús filmjében nincs egy csatajelenet sem, mint mondjuk a Nyugaton a helyzet változatlan-ban, vagy ha van is, nem látjuk, csak hallunk róla. Renoir nem a lövészárkok vérzivatarát akarta bemutatni, hanem azt a kultúrát, azt a hatvan évnyi „boldog békeidőt”, amire a nemzetek harcias királyai, miniszterelnökei és megvezetett népei ráuntak. A nagy ábránd gazdagon részletezve mutatja meg azt a halál utáni állapotot, amikor még tovább nő a haj: miközben katonák millióit pusztítja el a „Nagy háború”, a német fogolytáborban a lovagiasság szabályai szerint zajlik tovább az élet. „Nagy ábránd”, hogy a „boldog békeidő” a háború után visszatérhet. Később Gazdag Gyula filmjeiből tanultam meg, hogy a történelem egyáltalán nem ér véget a jelenben, a bornírtság a konszolidáció békeidejében is folytatódik. De kínunkban legalább röhöghetünk rajta, ahogy Schirilla elszalad Kenderesre – bisztrót avatni.