Tóth Endre a Kordák londoni stúdiójában gyakornokoskodott, majd Magyarországon kezdte rendezői pályáját. Itt forgatta első öt filmjét, itt aratta első sikereit, de ekkor szerzett keserű tapasztalatai is nagyban meghatározták világképét. 1939-ben elhagyta az országot, majd André de Toth néven épített karriert Hollywoodban. A westerntől a film noirig sokféle műfajban dolgozott és minden értelemben feszegette a határokat. Gyakran érintett tabutémákat, munkáiban szívesen kísérletezett, és csípős humorral, kritikus őszinteséggel mutatta be az emberi természetet. Már életében legendák keringtek róla, műveit olyan kollégák méltatták, mint Bertrand Tavernier és Quentin Tarantino. Martin Scorsese szerint ő volt a „rendezők rendezője”, aki nagy hatást gyakorolt más alkotókra, de – miként az zsánerfilmesek esetében gyakran történik –, neki nem elsősorban nevét, hanem filmjeit jegyezte meg a nagyközönség. A fesztiválon az idén 110 éve született rendező mind az öt magyar filmje restaurálva látható, ezek mellett pedig a hollywoodi korszakból válogatott alkotások mutatják be de Toth változatos életművét.
André de Toth (Tóth Endre) fiának videóüzenete a Budapesti Klasszikus Film Maraton nézői számára: