Budapesten gyűltek össze a világ filmes szakemberei

2022.05.31.

Egy hónappal ezelőtt zárult a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) éves világkongresszusa, amit 61 év óta először ismét Budapesten tartottak.

A FIAF a legrégebbi filmes nemzetközi szervezet, amelyet Párizsban alapítottak 1938-ban. Napjainkban 79 országból összesen 170 intézmény a tagja. A szervezet kapcsolati hálót biztosít, irányelveket és ajánlásokat fogalmaz meg a filmek megőrzéséről, felújításáról és a közönséghez való eljuttatásáról, és gyakorlati segítséget is nyújt ehhez. A Magyar Nemzeti Filmarchívum 1958 óta tagja a szövetségnek.

A 2019-ben Lausanne-ban megrendezett kongresszuson terjesztette elő Ráduly György, az NFI – Filmarchívum igazgatója, a FIAF végrehajtóbizottságának tagja azt a javaslatot, hogy a 2022-es esemény házigazdája Budapest legyen. A közgyűlés megszavazta és az NFI nekilátott az esemény megszervezésének. Akkor még senki sem tudta, hogy a következő két évben a pandémia miatt nem lesz lehetőség személyes találkozóra. Az érdekes téma és a vonzó helyszín mellett minden bizonnyal a két év kihagyás is hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti FIAF kongresszus iránt kezdettől fogva rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott: 340 szakember regisztrált az eseményre 44 ország 134 filmes intézményéből.

AFTERVIDEÓ:

Az ünnepélyes megnyitó alkalmat adott a rég várt személyes találkozásokra, levetítették az NFI tevékenységét bemutató új kisfilmet és az első magyar filmet, az elveszett A táncz-ot bemutató animációt is. Másnap a tudományos szimpóziummal kezdődött a közös munka. A szimpózium központi témája „a nem játékfilmes gyűjtemények megőrzése, digitalizálása és a közönséghez való eljuttatása” volt. Bár a világ filmarchívumainak többségében a filmhíradók, kísérleti filmek, rövidfilmek, animációk, néprajzi filmek, reklámfilmek, intézményi filmek és privátfilmek mennyisége jelentősen meghaladja a játékfilmes gyűjteményekét, ezek jóval kevesebb figyelmet kapnak a nyilvánosság előtt, még ha dokumentum értékük szakmai körökben elismert is.

A szimpózium két napja alatt 28 előadás és két átfogó panelbeszélgetés hangzott el arról, hogy milyen kezdeményezések indultak világszerte a nem fikciós tartalmak gyűjtésének és feldolgozásának megújításával kapcsolatban a digitális korban. Sok ötletet és jó gyakorlatot láttunk arra is, hogy hogyan lehet eljuttatni ezeket a hagyományos mozivetítésre kevésbé alkalmas tartalmakat a közönséghez.

GALÉRIA:

Még több fotót a kongresszusról itt lehet megnézni

„A valóság mozaikja” blokk az amatőrfilmek gyűjtésének és bemutatásának kérdéseivel foglalkozott: német, amerikai, tajvani és argentin előadás hangzott el arról, hogyan dokumentálja az amatőrfilm a mindennapi történelmet, hogyan lehet bevonni a gyűjtésbe a helyi kis közösségeket, milyen szabályok mellett lehet feldolgozni olyan felvételeket, amelyeket eredetileg nem a nyilvánosságnak szántak. Folyik a közös gondolkodás a családi felvételek archiválását szabályozó kézikönyvről is.

„A mobil forma” blokk azt járta körül, hogyan lehet újrafelhasználni nem játékfilmes tartalmakat oktatási és művészeti projektekben. Példákat láthattunk arra, hogy kreatív módon új kontextusba helyezve hogyan kelhetnek új életre a tartalmukat tekintve elavult sport- és ipari filmek. A családi felvételek médiaművészeti projektekben való felhasználásáról magyar részről Forgács Péter rendező beszélt, akinek alapítványa 1982-től kezdve foglalkozik privátfilmek gyűjtésével és feldolgozásával, és aki világsikert aratott filmjeiben komplex módon kapcsolja össze és keretezi az amatőrfelvételeket. Munkájában kezdettől fogva segítették a magyar filmarchívum szakemberei, ma pedig tárgyalnak arról, hogy ez a kapcsolat a gyűjtemény gondozására is kiterjedjen.

A „Közvetlen jelen” blokk a digitalizálás és hozzáférés kérdéseit vizsgálta, egyiptomi, berlini, japán példákon keresztül szemléltetve a változást, melynek során sokszor az archívumok lesznek a mozi új helyszínei, a filmkészítők, művészek és más kulturális szakemberek pedig az új archivátorok.

A „Megtanultunk látni” című panelbeszélgetés egy új európai projektet ismertetett, amelynek célja a holokauszt vizuális történetének újraértékelése. A projekt a szövetséges csapatok által a második világháború végén a náci koncentrációs táborok felszabadítása során és azt követően rögzített filmdokumentumok feltérképezését és kontextualizálását tűzte ki célul. A különösen érzékeny téma miatt számtalan etikai, számítástechnikai, adatfeldolgozási kérdést kell újragondolni.

-NFI}
Torma Galina (NFI) (Fotó: NFI)


„A tükör megmutatja önmagát” szekció a nem játékfilmes anyagok kutatásának és azonosításának különös kihívásairól szólt. Itt a budapesti filmarchívum kutatója, Torma Galina a legkorábbi magyar híradóévfolyamok újrafelfedezését és rekonstruálását ismertette. A százéves felvételeket sokszor hiányosan, összekeveredve, eredeti formájukhoz képest újravágva őrizte meg az archívum, s csak nagyon aprólékos kutatással – az Arcanum digitális folyóirat archívum segítségével – történhet meg ma az eredeti állapot rekonstruálása.

„Az operatőr tudata” blokk a híradók feldolgozásának etikai kihívásait járta körül többek közt a szovjet korszak észt filmhíradóinak és a második világháború katalán filmhíradóinak példáin keresztül. A kolumbiai filmarchívumban feldolgozott 7000 órányi híradó a kolumbiai történelem 1984-től 2001-ig zajló drámai fejezeteit rögzíti. Derűsebb témát kínált Wendy Clarke Love Tapes projektje, amely az 1970-es évek végétől az 1990-es évekig rögzített háromperces miniinterjúkat, ahol a megszólalók azt mondták el, hogy mit jelent számukra a szerelem – jelenleg a felvételek adatbázisba szervezése folyik, ami számos technikai problémát is felvet.

-NFI}
Leenke Ripmeester (Eye Filmmuseum) (Fotó: NFI)


A „Nézetek kilátással” blokk a nem játékfilmes műfajok katalogizálásával foglalkozott akár az amszterdami EYE Filmmúzeum 8000, ötvenes-hatvanas években készült animációs és élőszereplős reklámfilmjének feldolgozása, akár a közép-európai kisebbségek és marginális csoportok reprezentációját vizsgáló cseh projekt kapcsán.

Összességében elmondható, hogy a szimpózium két napja alatt rendkívül sokféle megközelítést, inspiráló ötletet és jó gyakorlatot ismerhettünk meg. A konferenciaprogramot esti vetítések is kiegészítették a magyar film születésének szimbolikus helyszínén, az impozáns Uránia Nemzeti Filmszínházban.

-NFI}
A Munkászubbony premierje a Jazzical Quintet élő zenei kíséretével (Fotó: NFI)


Jancsó Miklós Szegénylegények című remekművének 4K restaurált változatát 35mm-es kópiáról láthatta a nemzetközi publikum. Itt vetítettük először A munkászubbony című, 1914-ben készült magyar némafilm frissen elkészült felújítását. A több mint 100 éves filmritkaságot – melynek operatőre az elveszett első magyar filmet, A táncz-ot is fotografáló Zsitkovszky Béla, főszereplője Hegedűs Géza, a Vígszínház sztárja volt – 2017-ben a hollandiai EYE Filmmúzeumban felfedezték fel. A restaurált filmhez új kísérőzene készült, amit a konferencia közönsége élőben hallhatott.

A hét második felében a FIAF szervezeti kongresszusa már zárt ajtók mögött zajlott. Különböző regionális üléseket és tematikus workshopokat tartottak, téma volt többek között a FIAF etikai kódexének felülvizsgálata a 2020-as évek új technológiai és geopolitikai szempontjainak megfelelően. 

-NFI}
Látogatás a Filmlaborban (Fotó: NFI)

A kongresszus végén elkészült a kötelező közös fotó, majd az utolsó napon az NFI Filmlaborban, a Filmarchívumban és a magyar filmgyártás egyik mai központjában, a Korda Stúdióban tettek látogatást a vendégek, végül etyeki borkóstolással zárult a közös program.

78. FIAF kongresszus, 2022. április 24-29. Budapest