A forradalom operatőre – 100 éve született Mikó József

2020.12.04.
Ő volt az 1956-os forradalom egyik legtevékenyebb operatőre, neki köszönhetjük, hogy az 1956. október 23-i tüntetés szinte teljességében meg lett örökítve. A felvett filmanyagot nemcsak megőrizte, de a rendszerváltás után Magyarországnak, a Filmarchívumnak ajándékozta.

Az 1956-os forradalom eseményeit rajta kívül sok operatőr is megörökítette, magyarok és külföldiek egyaránt, de nem ismerünk egyet sem, akinek ez lett volna operatőri teljesítményének csúcspontja, egyben szakmai hattyúdala is. Nem ismerünk olyan operatőrt sem, aki a forradalom leverése után az általa a szabad világba – nyugatra – kivitt filmanyagból akár egy kockát is visszahozott volna a rendszerváltás után. Mikó József az általa kijuttatott jelentős mennyiségű filmanyagot évtizedekig megőrizte, majd a rendszerváltás után hazájának, a Filmarchívumnak ajándékozta. Nagy és tiszta ember volt, akit életében csak későn ért némi elismerés. (1)

Részlet A Mikó-filmgyűjtemény című filmből (MTV, 1993, rendezte: Csányi Miklós). Ez a kétrészes film a legrészletesebb beszámoló Mikó József életéről és filmjeinek sorsáról.


Mikó József 1920-ban született az akkori Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úton, s ezt a környéket 1956 novemberéig alig hagyta el. A gimnázium elvégzése után több szakmát is kitanult, a háború alatt a Csonka Gépgyárban (az államosítás után: Kismotor és Gépgyár) esztergályosként dolgozott. Mivel a Gépgyár hadiüzem volt, nem kellett bevonulnia katonai szolgálatra. A háború után sok mindennel próbálkozott, volt baromfi- és halkereskedő, de vállalkozásait az infláció sorra csődbe vitte. Ezután – egy családi szőlő hátterével – borkereskedést nyitott a Lágymányosi út és a Bercsényi utca sarkán. Mire az üzlet beindult, 1949-ben államosították. Amatőrfilmes volt, s ekkor ez lett a megélhetési forrása is: az Élelmiszeripari Minisztériumnak készített rendelt filmeket. Így vette fel a Híradó- és Dokumentum Filmgyár, ahol elsősorban ipari oktatófilmek készítésében vett részt.

1950-ben jött egy rendelkezés, hogy csak az maradhat a gyárban operatőrként, akinek van főiskolai diplomája. Ekkor jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára. „Burzsoá” múltjáról hallgatva csak azt írta jelentkezési lapjára, hogy korábbi foglakozása: vasesztergályos. Szerencséjére az éberség korában ennek nem néztek jobban utána. Eiben István felvételiztette, fel is vették. 1951-55 között két operatőri osztály is indult, az egyikben azok voltak, akiket a filmgyár küldött és munka mellett, vagy ösztöndíjjal tanulhattak, a másik, „rendes” osztályba a hagyományosan felvettek. Az első osztály mestere Eiben István, a másodiké Illés György volt. (2)

A főiskolán Mikó a legszorosabb munkakapcsolatba került Zolnay Pállal, akit rendkívül tehetségesnek tartott. Ő lett az operatőre Zolnay Karikák című vizsgafilmjének, és Lyukas cipő című kisfilmjének is. A főiskola alatt is dolgozott, ipari és termelési filmek operatőre volt. Esténként animációs és bábfilmeket vett fel, mások mellett Macskássy Gyulával is dolgozott. 1956. augusztusában-szeptemberében egy színes, allegorikus mesefilmet forgattak a szarvasi arborétumban, amelyben az állatok fellázadnak az őket uralmuk alatt tartó zsarnok medve ellen. (3) Ennek a filmnek az utóforgatásáról jöttek hazafelé október 23-án a budai hegyekből, amikor a Budafoki úton éppen indult a műegyetemisták menete. Mikóék nem haboztak, azonnal elkezdték felvenni a Budafoki úton, a Gellért téren a tüntető diákokat, tanárokat.

Mikó Józsefnek adatott meg az a szerencsés helyzet, hogy gépkocsival, segédoperatőrrel, gépkocsivezetővel volt, és miután aznap színes filmanyagra forgattak, az egyébként a filmhíradót szolgáló gépkocsiban a csomagtartóba bekészített fekete-fehér nyersanyag teljesen érintetlen volt. Több nyersanyag volt náluk, mint az október 23-át megörökítő összes többi operatőrnél. Mikó nagy érdeme volt, hogy felismerte és kihasználta ezt a kivételes helyzetet: azt, hogy gépkocsival mozgékony volt, a szokásosnál több nyersanyaggal, és segítői is voltak. Így a műegyetemisták induló menetének felvétele után a Gellért térről a pesti oldal felé sietett, hogy az ottani eseményeket is felvegye.

A Petőfi szobornál, ahol a pesti egyetemek gyülekeztek, voltak más operatőrök is (közülük eddig csak Tóth G. Jánost tudtam beazonosítani). Mikó kései emlékezete szerint a Petőfi szobornál is készített felvételeket, de ez nem valószínű, mert amikor a műegyetemisták elindultak – amit ő felvett – akkor a Petőfi szobornál gyülekezett egyetemisták már 20-25 perce elindultak a közös találkozóhely, a Bem szobor felé. Sok operatőrrel beszéltem '56-os forgatásaikról a nyolcvanas évek közepe óta, és szinte mindenkire jellemző volt, hogy a később gyakran látott képsorok – amelyeknek részben megörökítői voltak – mint saját felvételeik jelentek meg emlékezetükben. Ez alól Mikó sem volt teljesen kivétel, de miután ő elhagyta a filmes szakmát a forradalom után, kevésbé tekintett egy-egy felvételre olyan szakmai büszkeséggel, mint azok, akiknek később is ez maradt a hivatása. Mikó egyébként gépkocsival is csak a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Báthory utcánál érte utol a menet elejét:



Közben csak néhány helyen álltak meg: az Astoriánál, a Károly körúton a Gerlóczy utca magasságában, a Deák téren az Anker ház előtt, ahol Mikó álló helyzetből készített ma már szimbolikusnak számító felvételeket.

Mikó az autó csomagtartójáról dolgozik (forrás: Állambizonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)

Az akkori Marx (ma: Nyugati) téren már a kocsi tetejéről vette fel a Szent István körútra forduló tüntető tömeget. Innen végig a menet előtt haladva készített felvételeket, majd a gépkocsival beálltak Margit hídon a szigeti lejáróba, és Simon György segédoperatőr segítségével (ő tartotta stabil helyzetben Mikót) innen vették fel a Pestről Budára vonuló tüntetők tömegét. Itt készül a forradalom szimbólumát jelentő első lyukas zászlós felvétel is. Szerencsére volt náluk elég nyersanyag, így a híradós operatőrökre nem jellemző módon igen hosszú snitteket tudtak felvenni.

Innen a Margit hídon vonuló tömeg mellett elhaladva, azt végig filmezve, a Bem József utcában álltak meg. A Bem téren már három híradós operatőr kollégája is ott volt, így nehéz lenne utólag pontosan megállapítani, hogy ki mely részletét örökítette meg az önfeledt örömben úszó tömeggyűlésnek. Egy fontos felvételt biztos, hogy Mikó készített: a Fő utca és Bem József utca sarkán lévő épület negyedik emeleti sarokerkélyéről felvette a téren és a környező utcákban összegyűlt óriási tömeget:



Sötétedéskor, amikor a tömeg elvonult, ők a Lánchídon át mentek a Parlament felé, de a fényviszonyok miatt már nem tudtak értékelhető képsorokat készíteni. Az útvonal azonban jól lekövethető a fentmaradt filmrészletekből.

Mikó a forradalom alatt egy-két napot leszámítva kamerájával mindig az utcán volt, de már egyedül – csak egy szomszédban lakó motoros fiú segítette időnként –, gépkocsi és segítség nélkül, egyszerű „talpas” operatőrként, maximum 2-3 kazettányi film nyersanyaggal (ez 6-7 percnyi felvételt tett lehetővé). Hogy hol és mit forgatott, azt itt nem kísérelném meg részletezni, csak egy két ikonikus képsorra mutatnék rá, amit biztos, hogy ő készített.

1956. október 29-én a Gellért rakparton tartott hazafelé, amikor megállította egy járókelő: „Operatőr úr, nézze, döntik a szovjet katonát a hegyen a felszabadulási emlékművön!” Felkapta a kameráját. Látva, hogy a szobor jobbra-balra dülöngél, félt, hogy kifogy a film a kazettából, de az utolsó pillanatban ledőlt a szobor. Felment az emlékműhöz, és megörökítette a bronz szobor és a szovjet jelképek megsemmisítését. Csak egy operatőr, a CBS amerikai televíziós csatorna tudósítója, Jerzy (Gerhardt) Schwarchkopf volt rajta kívül ott, és néhányan fényképezőgéppel. Néhány spontán és néhány beállított snittet készített. (A CBS anyagát még nem láttuk soha!) Majd lenézett a kissé homályba boruló fővárosra, és megkomponált egy szép képsort, amely a forradalom egyik szimbolikus mozgóképévé vált. Egy kiskatona segítségével összekötött két magyar zászlót, és azt a szovjet katona csizmájához kötötték. A szélben lobogó zászlókon át csinált egy gyönyörű panorámaképet a forradalmi Budapestről. „Ha fújt a szél, akkor hogy tudtad összekötni a két zászlót?” – kérdeztem tőle. „Nem kötöttem, hanem bandázsoltam” – válaszolta, és valóban, a bandázs – egy speciális rögzítő kötés – jól lásztik a képen. Ennek a képsornak a készítését azóta többen is sajátjuknak vallották:

A gellérthegyi Felszabadulási Emlékmű „Felszabadító szovjet katona” mellékalakjának ledöntése után a szobor ottmaradt csizmájához köti a zászlót egy kiskatona segítségével Mikó József operatőr (Fortepan / Nagy Gyula)

Másnap, október 30-án ott volt a Köztársaság téren: ő volt az egyik operatőr, aki filmre vette a pártház ostromát. Az Erkel Színház mellett feküdt, mögötte Hildebrand István, a színház tetejéről pedig Csák János vette fel az ostromot. Ez volt az egyetlen olyan helyzet a forradalom alatt, ahol élesben rögzítettek fegyveres harci tevékenységet. Másnap is visszament a térre, hogy a feltételezett földalatti börtön keresését megörökítse. Ezt sokan felvették: több napon át operatőrök és fotóriporterek sokasága várta a téren a földalatti kazamaták megtalálását:

II. János Pál (Köztársaság) tér, a pártházhoz kötődő feltételezett kazamaták keresése 1956. október 31-én. Jobbra Mikó József operatőr filmezi a fúrótorony üzembehelyezését (Fortepan / Nagy Gyula)

1956. november 2-án a Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyárból, a Könyves Kálmán körútról egy híradós gépkocsival operatőr kollégájával, Csák Jánossal a Svábhegyre (akkor Szabadság-hegy) indultak. Előző nap megbeszélték, hogy mozgóképre veszik a pártvezetők és az államvédelmi hatóság elhagyott ingatlanjait. A Rákosi villa és egy rejtélyes ÁVH objektum volt a cél. Az Istenhegyi úton felfelé a Lóránt utcánál – ahol a Rákosi villa volt – egy pénzérme feldobásával döntötték el, hogy ki száll ki. A sors úgy hozta, hogy Mikó ment tovább az Eötvös út felé. Sajnos Csák János felvételei elvesztek, vagy lappanganak. Mikó felvételei azonban nála fennmaradtak. Minden részletre kiterjedően felvette a titkos villát, filmje a rákosista diktatúra egyik szörnyű mozgóképi lenyomata lett. (4)


Mikó november 3-án készítette utolsó felvételeit, valószínű a Móricz Zsigmond körtéren, de ezt nem tudjuk biztosan. A szovjet invázió őt is váratlanul érte, bár a HDF-ben már a forradalom alatt készültek a váratlan helyzetre. Saját laboratóriumukban minden éjjel előhívták az aznap forgatott anyagokat, és megbeszélték, hogy ha úgy adódik a helyzet, mindenki elviszi a  saját anyagaiból a dubpozitívot (ami egy köztes anyag), így senki nem fogja keresni a filmeket, mert a negatív és a pozitív kópia a helyén lesz. Arról Mikó valószínű nem tudott, hogy mialatt ő az Eötvös úton forgatott, a HDF ideiglenes forradalmi vezetősége – amelynek egyébként ő is tagja volt – a gyár operatőrei által 1956. október 23-29. között készített felvételeinek jelentős részét eladta az amerikai Columbia System Television Company-nak és a Fox News filmhíradónak. Így többek közt az ő október 23-án forgatott anyagait is. (5)

November 7-e körül jutott ki a Könyves Kálmán körútra, ahol már figyelmeztették, hogy keresik. Elmondása szerint a nagy sietségben nem csak a saját felvételeit pakolta a nála lévő két hátizsákba, mások anyagaiból is vihetett el. Már nem ment haza, a filmeket apósához vitte, és megkérte, hogy papírba csomagolva kisebb egységekben, az ő nevére megcímezve vigye be a budapesti követségre. Mikó feleségével és kisfiával november 17. körül kalandos körülmények között hagyta el Magyarországot. Csak egy-két filmes kazettát vitt magával, a többit apósa az Egyesült Államok követségére vitte be, a csomagokra a 'Mikó József, Bécs, Amerikai nagykövetség' címet írta. Mikó Bécsbe érkezve felkereste az amerikai követséget, ahol kis türelmet kértek tőle, majd megkapta a teljes anyagot egy olyan nyilatkozat fejében, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az anyagokat az amerikaiak lemásolják (7). A követség viszonylag gyorsan vízumhoz juttatta, és segítettek abban is, hogy a nehéz filmes csomagot el tudja vinni. Ezt az anyagot későbbi költözései során mindenhová vitte magával.

Mikó József operatőr (1920-2008)

Az Egyesült Államokba érve először ő is a filmes szakmában próbált elhelyezkedni, de nyelvtudás nélkül egy operatőri állás megszerzése reménytelennek tűnt. A filmszakmában csak segédmunkákat végzett, azt is csak rövid ideig. Mivel elég idősnek számított, és több szakmája is volt, ismét esztergályosként dolgozott. Los Angelesben telepedett le, itt vásárolt – jelentős részben hitelből – egy fotós üzletet. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, és hamarosan már egy másik, nagyobb boltot tudott vásárolni, saját laboratóriummal.

Az ötvenes évek végén érkeztek Los Angelesbe egykori évfolyamtársai: Zsigmond Vilmos, Zsuffa József és Vilmos barátja, Kovács László. Ekkor már Mikó teremtett némi hátteret, így első segítségül tudott szolgálni a később érkezett filmes barátoknak. Zsigmond és Kovács kitartottak operatőri álmaik megvalósítása mellett – mint tudjuk, sikerrel – de az első években ők is segédmunkákból tartották fent magukat. Zsuffa is feladta rendezői álmait (6). Zsigmond többek közt Mikó laboratóriumában is dolgozott. Ezekről az időkről így emlékezett meg 2000. januárjában, a Mikó kitüntetésére írt levelében:


Mikó nem tudott könnyen elszakadni a filmes szakmától: bérelt házában egy kis stúdiót alakított ki, és Zsigmond Vilmossal és Kovács Lászlóval készítettek az '56-os forradalomról egy dokumentumfilmet. Vállalkozásuk elkésett, mert már elkészült és bejárta a világot a Magyarország lángokban című, Németországban, professzionális körülmények között készült film, amelyben Zsigmond és Kovács felvételei is szerepeltek. Így az ő filmjükből mindössze egy kópia készült, amely az akkor még meglévő helyi magyar mozi vetített. (7) A film elveszett, csak néhány kivágata maradt fenn, amely jól illusztrálja a film elkészítésének körülményeit:



Láthatjuk, ahogy a ház udvarán a dugót fehér ronggyal burkolva töltik a molotov-koktélt, ezzel szalad Mikó unokaöccse a fakerítéshez, hogy az elhaladó szovjet harckocsikra dobja. A kiégett harckocsi egy amerikai magazin címlapjáról való, ahol a lövegtornyot kivágták, és ezen keresztül Mikó cigaretta füstje mutatja a kiégést, mindezt Zsigmond Vilmos vette fel. Talán egyszer a teljes film is előkerül!

A Los Angelseben élő magyarság életének egy eseményéről is fentmaradt egy közös filmjük, A magyar ifjúság bálja:



Ez a film nem szerepel Zsigmond Vilmos filmográfiájában, de nagyon örült neki, amikor 2015 tavaszán a Ludwig Múzeumban rendezett fotókiállításának megnyitóján az archívumban készített másolatát átadtuk neki.

Mikó József a hatvanas évek közepén felhagyott a filmes tevékenységével, mert teljesen lekötötte az egyre jobban menő fotókereskedése, amely már jól jövedelmező nagykereskedéssé vált. A filmszakmában maradó barátait a hatvanas években sem szűnt meg támogatni. Operatőrként Amerikában nem sok esélye lett volna, a nyelvtudás hiánya, és relatív idős kora miatt (tíz évvel idősebb volt, mint filmes barátai). Évfolyamtársai közül a nagy többség a televízióhoz került, itthon Vagyóczky Tibor, nemzetközileg Zsigmond Vilmos váltak igazán ismertté.

Mikó az üzleti életben, a jótékonykodásban és a különböző sportokban találta meg magát. Az 1956-os forradalom továbbra is központi helyen élt benne, de a nyilvánosság előtt csak későn, a kétezres évek elején nyilatkozott a CBS 20. század című dokumentumfilmjében, majd a Freedom’s Fury (A szabadság vihara, 2006) és A lyukas zászló című filmekben. (8)

Pedig ő volt a forradalom egyik legtevékenyebb operatőre, neki köszönhetjük, hogy az 1956. október 23-i tüntetés majdnem teljességében meg lett örökítve, és a filmanyagot megőrizte. Tevékenységét csak későn, talán kicsit rangon alul ismerték el: 2000 januárjában a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át Los Angelesben, majd halála előtt, 2006-ban operatőr társaival a forradalom megörökítésében végzett tevékenységét elismerve a Legenda díjat kapott.

Mikó József kitüntetése Los Angelesben –  Varga János, a Filmarchívum kutatója, Mikó Viktória, Mikó József felesége, Mikó József és Kovács László operatőrök 

Nemcsak a forradalom alatt készített felvételeit köszönhetjük neki, hanem a Filmarchívum forradalomról szóló második legnagyobb gyűjteményét is. (9)

Halála előtt nem sokkal leveleztünk. Talán kicsit megbánva korábbi háttérben maradását, azt írta: „Ki fog rám így emlékezni?” „Józsi bácsi, mi nem fogjuk elfelejteni a felvételeidet, és az önzetlen ajándékodat, amellyel hozzájárultál a forradalom emlékének továbbéléséhez” – válaszoltam neki akkor.

Mikó József 2008-ban, 87 éves korában hunyt el a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kórházában.

Jegyzetek:

1. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 2006-ban a HSC a forradalom 50. évfordulóján Legenda Díjjal tüntette ki.
2. 1951-55 évfolyamon: Az ú.n. régi-esti évfolyam: Burza Árpád, Jávorszky László, Kozma Béla, Mikó József, Széplaky Gyula, mesterük Eiben István volt. A hagyományos osztály: Bornyi Gyula, Mezei István, Vagyóczky Tibor, Thinsz Béla, Zsigmond Vilmos járt, mesterük Illés György volt.
3. Zsarnok medve. Rendezte: Vas Judit, operatőr: Mikó József, Bodrossy Félix, segédoperatőr: Simon György. Filmográfia 1945-1960, Rövidfilmek, 289. o., tudósítás: Nők Lapja, 1956. október 11.
4. Szász Béla: Minden kényszer nélkül (London, 1963) című könyvében és Nádas Péter: Helyszínelés című novellájából ismerhettük a villa történetét. 
5. ÁBTL V-141311 Győrffy József és társai, idézi Gervai: Fedőneve „szocializmus”, 322. o.
6. Zsuffa József Mikó és Zsigmond Vilmos évfolyamtársa volt a rendező szakon. Zsigmond Vilmos főiskolás filmjeinek rendezője: A Föld (1953), Hajnal előtt (1955). A forradalom alatt a Hunnia őt jelölte ki a főiskolás forgatócsoport vezetésére. 1956-ban elhagyta az országot, az Egyesült Államokba ment. A nyolcvanas években filmesztétikát tanított a UCLA-én. 1987-ben jelent meg Balázs Béláról írt monográfiája (The Man and the Artist). Mikóval haláláig közeli barátságban maradt.
7. A kópia a magyar filmszínház felszámolásakor eltűnt, vagy lappang valahol.
8. A Freedom’s Fury című film az 1956-os vízilabda válogatott történetét mutatja be. Mark Spitz az angol hang, mert a film egyik kulcsszereplője, Zádor Ervin volt az ifjúsági edzője. A történetet Vajna András megvette, Joe Eszterhassal ebből írták a Szabadság, Szerelem forgatókönyvét. Lyukas zászló. 2006, rendezte: Kovács Claudia
9. A legnagyobb 1956-os forradalomról szóló gyűjteményt több részletben a magyar állam vásárolta meg komoly összegért dr. Erdélyi Istvántól a Kárpátfilm München. Erdélyi vette meg 1956 december végén a Kovács László és Zsigmond Vilmos által nyugatra vitt filmanyagot is.