Egyetlen történetet mesél – Szabó István 85 éves
Kétféle rendező van – mondta egyszer –, az egyik azért mesél el egy történetet, mert mindenáron filmet akar csinálni, a másik pedig azért csinál filmet, mert mindenáron el akar mesélni egy történetet. Ő magát az utóbbihoz sorolja.
Édesapját a második világháborúban, Budapest ostroma alatt vesztette el, így kiskorától nők vették körül, az apa hiánya és emléke Apa című filmjében jelent meg, amelyet máig a szívéhez legközelebb álló filmjének tart. Az orvosi pálya is vonzotta, a döntést az élet hozta meg: a Színház- és Filmművészeti Főiskolára vették fel. 1961-ben végzett, Koncert című vizsgafilmje az oberhauseni nemzetközi fesztiválon díjat nyert.
Az ő nemzedékére hatott leginkább a francia új hullám szelleme, világlátására nagy hatással volt Herskó János is, aki mellett asszisztensként dolgozott. Pályáját lírai hangvételű rövidjátékfilmekkel kezdte, ezek közül a Te első díjat kapott a IV. Magyar Rövidfilmszemlén és nagydíjat a Tours-i Filmfesztiválon. Első játékfilmje, az 1964-ben forgatott Álmodozások kora egy nemzedék útkereséséről szól, a szembenézésről a múlttal, az illúziókkal. Ez a problémakör határozta meg az Apa (1966) és a Szerelmesfilm (1970), a szürrealista Tűzoltó utca 25. (1973) és a parabolisztikus Budapesti mesék (1976) világát is.
TÖBB KÉP A GALÉRIÁBAN:
Pályáján stílusváltásnak, egyben fordulópontnak bizonyult az 1979-ben készült Bizalom, melynek operatőre, Koltai Lajos hosszú ideig alkotótársa lett. A Berlinben Ezüst Medvét nyert és Oscar-díjra is jelölt alkotás két, a történelem által egymáshoz sodort ember kapcsolatát elemzi. A Bizalom készítette elő tartalmilag és formailag is Szabó grandiózus történelmi trilógiáját, a Klaus Mann regényéből született Mephistót (1981), a Redl ezredest (1984) és a Hanussent (1988).
A rendező válaszol – Az NFI Filmarchívum interjúja Szabó Istvánnal 2022-ben
A Mephisto, az első Oscar-díjas magyar játékfilm hőse a színész Höfgen, aki úgy próbál fennmaradni egy embertelen világban, hogy tehetségét alárendeli a megfelelni akarásnak, s végül az emlékezetes zárójelenetben képletesen és valóságosan is elvész a hatalom fényében. Ez a téma jelenik meg a másik két filmben is, más korban, más alkatokkal, s mindkettő rákerült az Oscar-jelöltek ötös listájára.
A Találkozás Vénusszal (1990) a párizsi Tannhäuser-rendezés élményeiből született, a rendszerváltás keserű tapasztalatait vitte vászonra az Édes Emma, drága Böbe (1991). Az 1998-ban forgatott A napfény íze a magyar zsidó Sonnenschein-Sors család történetén keresztül teszi fel a kérdést: szükséges-e, szabad-e a természetes asszimiláció mellett az identitást is feladni. A film három kategóriában kapott Európai Filmdíjat, 2000-ben az amerikai kritikusok szövetsége az év tíz legjobb filmje közé választotta.
Szabó István Közép-Európája – Supercut Szabó István filmjeiből
Két színházi rendezés után, 2001-ben készítette el a Szembesítést, a nácibarátsággal vádolt zseniális német dirigens, Wilhelm Furtwängler 1945-ös igazoltatási eljárásáról, ismét a felelősség kérdését boncolgatva. A Maugham műve nyomán készült, a színház világában játszódó Csodálatos Júliát 2004-ben az Európai Filmakadémia legjobb rendezői díjára jelölték. 2006-ban készített ismét magyar filmet Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből. Közvetlenül a bemutató előtt került nyilvánosságra, hogy a rendező 1957 és 1963 között jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös ügyosztálynak, a hírhedt III/III elődjének, s a műveiben annyiszor körüljárt kérdések egyszerre életrajzi adatok lettek.
Hosszabb ideig tervezte Glenn Close társaságában a 19. századi Írországban játszódó, három Oscar-díjra jelölt Alfred Nobbs című filmet, de végül csak a 2011-ben leforgatott filmdráma egyik forgatókönyvírója lett. 2012-ben készítette Szabó Magda nagysikerű Az ajtó című regényének adaptációját, amelyben újfent a bizalom és az elfogadás témakörét boncolgatta. Hosszú évek után, 2017 áprilisában rendezett újra színházban: a Vígszínházban Simon Stephens Távoli dal című monodrámáját vitte színre. 2020-ban mutatták be mindez ideig utolsó filmjét, a Zárójelentést, amely önéletrajzi elemekre építve, a számvetés igényével állít tükröt a jelenkori magyar társadalomnak egy nyugalmazott orvos küzdelmein keresztül, ismét Klaus Maria Brandauer főszereplésével és Koltai Lajos kamerája előtt.
1970-től szemináriumot vezetett, 1985 és 1989 között egyetemi tanárként oktatott a Filmművészeti Egyetemen, 1980-ban az Európai Filmrendezők Szövetsége választotta elnökévé, 1991-től az Európai Filmművészeti Akadémia alelnöke volt, 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagjai közé tartozott.
Munkásságát számos hazai és nemzetközi kitüntetéssel ismerték el. A Balázs Béla-díjat 1967-ben, a Kossuth-díjat 1975-ben kapta, 1982-ben lett érdemes, 1985-ben kiváló művész. A Joseph Pulitzer Emlékdíjat 1996-ban kapta a Magyar Televízió Százéves a mozi sorozatának elkészítéséért. 2001-ben a Magyar Hírlap szavazásán az Év emberének választották, 2007-ben Jubileumi Prima Primissima Díjban részesült, ugyanebben az évben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki. 2013-ban elnyerte a 10. Jameson CineFest életműdíját, s életműdíjjal tüntette ki a tallinni Black Nights Filmfesztivál. 2014-ben a nemzet művésze lett, s átvehette a német rendezők szövetségének (BVR) életműdíját. A 2018-as belgrádi filmfesztiválon megkapta a FEST életműdíját. A leccei Európai Filmfesztivál és az Indiai Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját 2021-ben nyerte el. Tavaly, a digitálisan felújított Mephisto országos bemutatója alkalmából, filmjeiből retrospektív sorozatot vetítettek a budapesti Cinema MOM-ban, az NFI Klassz oktatási programja keretében alkotópályázatot hirdetett.
A pandémia óta visszavonultabban él, de ma is aktív, tanít, és filmes életművét sem tekinti lezártnak. „Azért szerettem filmeket csinálni, mert úgy éreztem, hogy megpróbálhatok elmesélni olyan történeteket, amelyeket én fontosnak tartok és amelyek segítenek az embereknek élni és bebizonyítani nekik, hogy nincsenek egyedül” – foglalta össze a filmrendező legfontosabb feladatát egy interjúban.
