A munkászubbony Pordenonéban

2017.10.03.

Tegnap mutatta be a pordenonei némafilmfesztiválon az amszterdami EYE Filmmuseum azt a filmhagyatékot, amelyet nemrégiben vásároltak. Az előadáson hangsúlyos helyet kapott a számunkra is fontos felfedezés, az 1914-es Munkászubbony című film, amelynek restaurálása hamarosan kezdetét veszi Budapesten, a Magyar Filmlaborban.

A Bródy István rendezésében készült A munkászubbony-t 1915. január 12-én mutatták be. Főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akinek játékáról semmilyen mozgókép nem maradt fenn, noha egyéb források szerint korának olyan meghatározó színészegyénisége volt, hogy egykori teátruma, a Vígszínház közelében utcát is elneveztek róla. Ahogyan nemrég egy másik némafilmkincs, A toloncz felfedezésekor Jászai Mari játékával lettünk gazdagabbak, úgy most előre örülhetünk annak, hogy nemsokára megelevenedik előttünk egy másik színészóriás játéka is.A holland kutatók első ránézésre azt hitték, hogy a gyűjteményükben található némafilm egy osztrák alkotás, mivel a tekercseken német feliratokat találtak, a dobozokon pedig – tévesen – Lehár operettjének, a Cigányszerelem-nek a német címe volt feltüntetve. A film története azonban nem egyezett az operettével, ezért alaposabb kutatásba fogtak. Így találtak rá a Hangosfilm.hu filmtörténeti adatbázisban A munkászubbony címet viselő magyar filmdrámára, ennek alapján végül sikerült azonosítaniuk a szereplőket és a fennmaradt kritikák segítségével rekonstruált történetet.Az 1900-1930 közötti némafilmkorszakból mindössze néhány alkotás maradt fenn eredeti hosszban. A fennmaradt filmek nagyrészt hiányosak vagy töredékesek, gyakran csak fényképek, cikkek maradtak meg róluk. A munkászubbony előkerülése nagy szenzációnak számít, mert a Filmarchívumnak korábban semmilyen anyaga nem volt belőle, holott egyike az első hosszabb magyar játékfilmeknek.

Tegnap a pordenonei némafilmfesztiválon az amszterdami EYE Filmmuseum bemutatta új szerzeményeit. Az előadáson hangsúlyos helyet kapott a Munkászubbony is, amelynek restaurálása hamarosan kezdetét veszi Budapesten, a Magyar Filmlaborban.