1919. április 29. – május 5. Vörös május

2019.05.01.
Az 1919-es május elseje grandiózus ünnepi eseménysorozata az évtized legnagyobb megmozdulásai közé tartozott.

A felvonulások, lelkesítő előadások, játékos versenyek és egyéb látványosságok felvételei meglepő teljességben maradtak ránk a filmszakma aktív részvételének köszönhetően. A fővárosi rendezvényeket legalább 10 hivatalos operatőr dokumentálta a Vörös Riport filmhíradó számára, akinek eszköze és lehetősége volt, ezen a napon valahol biztosan forgatott. A munkára a Vörös Film című szaklap szerint előzetesen 2000 m nyersanyagot szántak, az elkészült mozgóképet pedig Budapest hat mozijában egész héten át vetítették. A különleges filmet végül nem csak a magyarországi nézők élvezhették, hiszen az a hazai bemutatás után Oroszországba is eljutott.

A rendszer szimbolikus megerősítése – Diadalkapu a Fürdő utca és a Vilmos császár út sarkán

A rendszer szimbolikus megerősítésének szánt ünnep megörökítése a jelen és jövő generációi számára a központi propaganda fontos programja volt. Megfelelően vonzó témát könnyű volt találni, mert a különleges alkalomra bámulatos fantáziával dekorálták ki a várost, az utcán vonuló tömegek és a köztereken zajló mulatság ilyen környezetben kifejezetten filmre kívánkozott.

Berlini tér

A település legfontosabb csomópontjain hatalmas zászlók, szobrok és installációk díszelegtek, a falakon propagandafeliratok jelentek meg, a Lánchíd budai hídfőjét Marx és Engels szobra őrizte, a rendszer eszmeiségével nem összeegyeztethető műemlékeket letakarták, a középületeket és a Hősök tere Milleniumi emlékművét óriási vörös drapéria borította be. Ha ez még nem lett volna elég, Az Est című újságban a kormányzótanács rendeletének civilekre vonatkozó részében a következő utasítás jelent meg: „A május elsejei díszítő bizottság kéri az elvtársakat, hogy erkélyeiket és ablakaikat vörös szőnyegekkel és drapériákkal díszítsék május elsején. A menetben részt vevő elvtársnők a lehetőséghez képest vörös színű ruhában vagy kalapban jöjjenek.”

A filmhíradó fekete-fehér képein talán kevésbé érzékelhető, intenzív látvány feledhetetlen maradt azok számára, akiknek alkalmuk volt személyesen megtapasztalni, bár az összkép sokakat aggodalommal és félelemmel töltött el. Többen az éhező várost feleslegesen megterhelő, pazarló kiadások miatt értetlenkedtek, a kifüggesztett textilek színéről a vérre asszociáltak, és ezt a napot idézte meg maga Horthy Miklós is, amikor őszi bevonulása alkalmával a „vörös rongyokba öltözött” Budapestet emlegette. A már idézett rendelet az utasítások mellett tilalmakat is tartalmazott, a forradalmi törvényszék rémével fenyegette például az öntudatos munkásokat, akik a virágzó ágakat és bokrokat a kicsinyes alkalmi díszítés kedvéért esetleg letördelnék.

Ez a csütörtök természetesen munkaszüneti napnak számított, nem utolsósorban azért, hogy minél többen megjelenhessenek a programokon.

Az előzetes tervek szerint a budaiak Budán, a Vérmező körül ünnepeltek, a pestiek a Hősök tere felé vették az irányt. Külön koreográfia szerint indultak az egyes kerületek lakosai, hogy aztán a fő helyszíneken találkozzanak. A megmaradt filmhíradók ebből számos pillanatot megörökítettek, így mozgóképen is láthatjuk azt, amiről a korabeli lapok cikkeiben részletes leírások maradt fenn. Feltűnik a Vérmező és a Városliget, ahol a Tanácsköztársaság vezetői, többek között Kun Béla, Landler Jenő és Bokányi Dezső mondtak beszédet, élvezhetjük az Andrássy úti futóversenyt és a Margitsziget parkjait, amit erre az alkalomra kifejezetten a munkásgyerekek számára nyitottak meg. Az érkezőket itt egy hatalmas nőalak, a „proletáranya” szobra fogadta, aminek hátterében óriási diadalkapu és a „Gyerekek, tiétek a jövő!” felirat látszott. Az emberek a sport és a kultúra jegyében töltötték a napot, különböző versenyekre nevezhettek, vagy meghallgathatták az állandó játszóhelyeken és az ideiglenesen felállított színpadokon bemutatott előadásokat. Délután tréfás vetélkedők és táncmulatságok szerveződtek, zenekarok játszottak, a Dunán sétahajók jártak, az élelemre vonatkozó korlátozásokat átmenetileg eltörölték. A vendéglátóhelyek előre bejelenthették igényeiket, az Alagút bejáratánál kiflievő versenyt rendeztek, a legkisebbeknek száraz mandulás édességet és cukrászsüteményt osztottak.

A pesti felvonulási rend

A filmhíradók egyik legizgalmasabb, filmtörténeti szempontból különösen érdekes epizódja a moziszakma képviselőinek felvonulása. A filmesek, akik büszkék voltak rá, hogy az ő szakterületüket államosították először, ezen a napon igazán kitettek magukért. Már reggel több százan gyűltek össze az Országház előtti téren, hogy különböző kellékekkel és jelmezekben induljanak keresztül a városon. A hat fehér paripa által vontatott kocsin látható vörös filmtekercs elkészítése minden bizonnyal nem kis energiát igényelt, de a végeredmény kellően látványos volt. A művészi koncepcióért Szirontai Lhotka Istvánt, a magyar némafilmek jeles díszlettervezőjét, valamint Földes Imre és Sátori Lipót képzőművészeket illette a dicséret, az anyagot a Corvin-, Phönix- és Hungária-filmgyár biztosította. 

Előkészületek...

... és a kész dekoráció a Parlament előtti tér és a Köröndön

A mozisok, filmes közalkalmazottak és színészek együtt vonultak végig a kijelölt útvonalon, majd a Városligetbe érkeztek. Itt meghallgatták Paulik Béla politikai megbízott, Adler Dezső és Damó Oszkár beszédeit, majd többen a Gundel-étteremben folyatták az ünneplést. A város minden filmszínháza ünnepi műsorral készült a délutánra, ezeken az előadásokon pedig kivételesen megjelentek a vászonról már jól ismert filmszínészek is, akik lelkesítő szavakkal szóltak a közönséghez.

Utólag többen szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a nap végén hatalmas vihar keletkezett, mely komoly károkat okozott a feldíszített városban. Az egyik szemtanú, Kelen Jolán például így emlékszik vissza ezekre az órákra: „Estefelé pusztító, romboló zivatar támadt, és szétzilálta csodás szimbólumainkat. Tépte, szaggatta a Köröndön hatalmas vörös földgömbjeinket, szakította le az Andrássy út végi szemérmesen megbúvó királyszobrokról az eltakaró piros lepleket, verte, paskolta a művészi dekorációkat könyörtelenül. Ott hevertek azok földre teperve, megcsúfolva. Tudatunkat még könyörtelenebbül tépázták a harctérről szállongó hírek. Május elsejének estéjén sok reményt tönkrezúzott ez a nagy vihar.” Bár a dekorációból így már másnapra sem maradt sok, a korábban készült fényképek és a Vörös Riport híradó felbecsülhetetlen értékű felvételei száz év után is képesek arra, hogy érzékeltessenek valamit az egykori hangulatból.