1919. március 18-24. A proletárdiktatúra átveszi a hatalmat

2019.03.18.
Angol őrhajó Budapesten, ágyúk a lágymányosi Duna-parton, a Magyarországi Szocialista Párt megalakulása és gyűlése a Parlament előtt március 23-án, 300 cigányzenész játssza a Marseillaise-t, és a hét humora: A hadimilliomos – egyike az első animációs filmjeinknek.

Angolok a Dunán, avagy a csehek követelései

1919. január második felében érkezett a hír a magyar fővárosba, mely szerint Belgrádban amerikai, angol, francia és német delegátusokból álló bizottság gyűlt össze, hogy tárgyaljon a dunai forgalom szabályozásáról és újraindításáról. A bizottság élén Sir Ernest Charles Thomas Troubridge angol tengernagy állt. Az antant álláspontja az volt, hogy a kérdés megoldását nem lehet a dunai államok kezébe adni, mert az okvetlenül igazságtalansághoz és állandó hadakozáshoz vezetne. Nemzetközi megegyezésre van szükség, természetesen az érintett államok egyetértésével. Egy, az antant felügyelete alatt álló, nemzetközi dunai hajózási társaság megalapításával elejét lehetne venni a dunai államok egymás közti viszálykodásának. Úgy tűnt, Amerika vállalta is volna a hajópark, a parti építmények, az esetleges vízszabályozás és különféle beruházások mintegy 100 millió dolláros költségének megelőlegezését.

Angol hadihajó a Dunán

Néhány nap múlva, január 27-én egy angol őrnaszád jelent meg Budapesten, mely a tenger felől, az Aldunán át érkezett. Kíséretében jött angol hadilobogó alatt a Gizella nevű gőzős, mely a Duna Gőzhajózási Társaság több hajójával együtt a fegyverszüneti egyezmény értelmében az antant felügyelete alá került még november-december folyamán. A hajók számára Zerkovitz Emil hajózási kormánybiztos jelölt ki állomáshelyet az Eötvös téren.

Egy hónappal később újabb, az előzőnek némiképp ellentmondó hírt adtak közre a lapok, mely szerint a cseh kormánynak sikerült a szövetségesek katonai parancsnokával külön megegyezést kötnie, ami biztosította számukra a szabad közlekedést a Dunán. A cseh-szlovák kereskedelmi minisztérium már január első napjaiban lépéseket tett ez ügyben Párizsban, majd Belgrádban sikerült érintkezésbe lépniük és megállapodniuk Troubridge tengernaggyal, az angol dunai hajózási bizottság parancsnokával. A szerződést február 18-án írták alá.

A hajósok tiltakozása


A csehek azonban nem álltak meg itt. Alig telt el pár hét, s újabb igénnyel álltak elő. Ezúttal azt akarták elérni, hogy a magyar hajózás számára még szabadon lévő Duna-szakaszon, vagyis Komárom és Baja között kizárólag a cseh-szlovák hajózás teljesíthessen szolgálatot és erre a célra a teljes magyar hajóparkot igénybe akarták venni. A magyar kormány erélyesen tiltakozott e vakmerő követelés ellen. A hajózási alkalmazottak és a hajózásban érdekeltek pedig tiltakozó gyűlést tartottak március 13-án délután a Nemzeti Múzeum előtt. Míg azonban Zerkovitz Emil miniszteri tanácsos, a hajózási ügyek kormánybiztosa Troubridge antant parancsnoknál igyekezett a magyarok érdekeinek érvényt szerezni, addig a parancsnok helyettese, Stead angol vezérkari ezredes a magyar kormány és a fegyverszüneti bizottság megkerülésével a csehek követeléseinek helyt adó rendeletet adott ki. Ez kimondta, hogy Pozsonytól Bajáig az egész hajózás a cseh-szlovák kormány jogkörébe megy át és nemcsak a Magyar Folyam és Tengerhajózási Rt., hanem a Duna Gőzhajózási Rt. is köteles összes hajóját, kikötőjét és raktárait a cseh kormány rendelkezésére bocsájtani. A hajóparknak legalább tizenhat vontató-gőzösből és négyszázhatvan uszályból kell állnia. A cseh-szlovák kormány hajózási bizottsága nyomban meg is érkezett Budapestre, hogy a hajózási szállítás megkezdéséről tárgyaljon.

Miközben a cseh lapok nem győzték örömüket kifejezni, hogy az antant nekik akarja juttatni a dunai hajózást, a magyar lapok egytől-egyig felháborodásuknak adtak hangot. Közzétették Zerkovitz kormánybiztos Troubridge parancsnoknak címzett nyílt levelét, melyben megtagadta a rendelet végrehajtását, és a vezérkari ezredes rendelkezésével szemben Anglia és Amerika oltalmába ajánlotta a magyar hajózás ügyét. Továbbá kilátásba helyezte a magyar hajósok sztrájkba lépését, mely azzal a következménnyel járhat, hogy a Dunán megszűnik a hajóközlekedés, mert csakis a magyar hajósok ismerik a Dunát teljes hosszában, idegen hajós nem boldogul rajta.

Mindeközben az antant ennél is súlyosabb lépésre készült. Alig pár nap múlva, március 20-án délelőtt 11 órakor Vix alezredes, a budapesti szövetséges katonai misszió tagjainak élén megjelent Károlyi Mihálynál, a magyar népköztársaság ideiglenes elnökénél, hogy kézbesítse neki az antant határozatát, melyet előző nap írtak alá Belgrádban. Az alezredes hangsúlyozta, hogy a jegyzékben foglalt újabb demarkációs vonalat nem tekintik többé fegyverszüneti választóvonalnak, hanem politikai határnak. A Tiszától keletre fekvő területeken semleges zónát jelöltek ki, s elrendelték, hogy március 23-án kezdjék meg a magyar csapatok visszavonását ezekről a területekről, illetve Erdélyből. Másnap este 6 órát jelölték meg a válaszadás határidejének. 20-án este 5 órára Károlyi Mihály minisztertanácsot hívott össze, hogy ismertesse a kormány tagjaival a jegyzék tartalmát. A kormány teljes egyetértésben fogalmazta meg válaszát:

„Alezredes Úr!
Ön szíves volt de Lobit tábornok úr nevében egy jegyzéket átnyújtani nekem, amely közli a magyar kormánnyal a békekonferenciának 1919. február 23-án egy semleges zónára vonatkozólag hozott határozatát.
Van szerencsém tudatni Önnel, hogy fent említett jegyzékét átadtam a magyar köztársaság kormányának és hogy a kormány nincs abban a helyzetben, hogy tudomásul vehesse a békekonferencia határozatát és hogy közreműködjék annak végrehajtásában. Ez a határozat teljes ellentmondásban van az 1918. november 13-án kötött fegyverszüneti katonai konvencióval, minthogy nem veszi tekintetbe az ország létérdekeit, megakadályozhatja az ország fejlődését és zavarhatja a békét. Minthogy a magyar kormány nem viselheti a felelősségét ennek a határozatnak a végrehajtásáért — minthogy nem hívták meg a békekonferenciára és nem működhetett közre a határozat meghozatalában — kényszerítve látja magát, hogy ma lemondjon.
Fentieket tudomására hozva, van szerencsém kérni Önt, Alezredes Úr, hogy szíveskedjék megtenni a szükséges intézkedéseket, hogy a békekonferencia a legrövidebb idő alatt megismerhesse a magyar kormány határozatát.
Kérem, fogadja Alezredes Ur a légmélyebb tiszteletem kifejezését.
Károlyi s. k.”

A proletár hatalomátvétel és a Magyarországi Szocialista Párt gyűlése az Országház előtt

A március 20-ai minisztertanácson a kormány tagjai egyetértettek abban, hogy nem vállalhatják tovább a felelősséget azért, hogy az országot kiszolgáltassák az antant kényének-kedvének, emiatt kénytelenek benyújtani lemondásukat. Abban is egyetértés volt, hogy az antant legfőbb ellenségével, szovjet Oroszországgal kell szövetségre lépnie Magyarországnak. Az antant kormányai ugyanis korábbi a lépéseikkel csak azt bizonyították, hogy tőlük igazságos és méltányos bánásmód nem várható.

Garbai Sándor

A szociáldemokraták a megoldást abban látták, ha szövetkeznek a kommunista párttal, hogy általuk lehessen megteremteni a kapcsolatot a szovjet kormánnyal. Első lépésként a szociáldemokrata párt vezetői felkeresték Kun Bélát a gyűjtőfogházban, ahol a legutóbbi kommunista zendülés óta fogva tartották, hogy tárgyalásokat kezdjenek vele. Március 21-én a városparancsnok elrendelte a kommunista vezérek szabadon bocsátását. Este 6-kor a Sándor utcai régi képviselőházban, a kommunista párt szokásos heti gyűlésén kihirdették a nap legfőbb eseményét, azaz hogy az egyesült szociáldemokrata és kommunista párt életbe léptette a proletárdiktatúrát.

Károlyi a minisztertanács után még bízott egy tisztán szociáldemokrata kormány megalakításában államfői hatalmának megtartásával. A szociáldemokraták és a kommunisták kiegyezéséről, valamint a proletárdiktatúra kikiáltásáról akkor értesült, amikor utólag alá akarták íratni vele saját lemondását, ami addigra már megjelent a Népszavában és plakátokon.

A Munkástanács ülésére 21-én este 7 órakor került sor. Határozatot hoztak arról, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja teljes egyesülésre lép Magyarországi Szocialista Párt néven, mely a proletáriátus nevében haladéktalanul átveszi a teljes hatalmat. A Munkástanács ideiglenes forradalmi kormányzótanácsot alakított meg, melynek elnöke Garbai Sándor lett, a különböző kormányhivatalok élére pedig népbiztosokat választottak. Az elnök a legfontosabb feladatok között említette a földkérdés megoldását és a Vörös Hadsereg megalakítását, továbbá azonnali statáriumot rendelt el Budapest egész területére a fosztogatók és az esetleges ellenforradalmi erőkkel szemben.

Garbai Sándor és Kun Béla március 23-án

Mindezt megelőzően, még március 18-án megjelent egy felhívás a kommunista párt lapjában, a Vörös Ujságban, hogy híveit tiltakozó népgyűlésre hívja össze március 23-ára az akkor még hatalmon lévő Berinkey-kormány ellen, s hogy követeljék a kommunista vezérek szabadon bocsátását. Időközben, az események következtében ezek a célok aktualitásukat vesztették, a népgyűlést azonban mégis megtartották. Ez lett a frissen alakult Magyarországi Szocialista Párt első nyilvános gyűlése. Közel százezer ember gyűlt össze az Országház előtt, hogy meghallgassa az ország új vezetőit, Garbai Sándort, Kun Bélát és Bokányi Dezsőt. Az erről az eseményről készített híradóanyag érdekessége, hogy a benne szereplő Garbai Sándor-idézet valójában nem ekkor, hanem másnap a tisztikar küldöttsége előtt hangzott el.

Proletárok a hadimilliomosok ellen

Az első világháborúval egy új társadalmi csoport született meg, s ezzel együtt egy addig ismeretlen kifejezéssel gazdagodott a magyar nyelv. Ez a hadimilliomos volt. Olyan gyártulajdonosokat, kereskedőket illettek ezzel az elnevezéssel, akik a háború okán szereztek hatalmas vagyont, akiknek igazán érdekükben állt a háborús állapot fenntartása, folytatása, hisz termékeik kifejezetten háborús célokat szolgáltak. Ilyenek voltak a fegyvergyárosok és azok a bőrkereskedők is, akik bakancsot szállítottak a hadsereg számára. Ez a réteg már a háború idején is sokak ellenszenvét kiváltotta, hisz többnyire ők voltak a felelősek az árdrágításért, a hiánycikkek többszörös áron való értékesítéséért. Nem csoda, ha a proletárdiktatúra legfőbb célpontjai a kapitalista rendszer más képviselőit, a földbirtokosokat, bankárokat, háztulajdonosokat is megelőzve éppen a hadimilliomosok lettek. Számtalan gúnyrajz született róluk ebben az időszakban, melyek azt mutatták be, miként lakolnak meg az új rendszer hatalomra jutásával. Vértes Marcell krétarajza a kövér milliomosról – „A béke angyala” című karikatúrájához hasonlóan – különleges filmtörténeti emlékünk. Ezek ugyanis az első filmanimációink, melyek meg is mozdultak a mozivásznon.

A hadimilliomos kiűzetése a Paradicsomból