1919. május 20-26. „Miskolc a miénk!”

2019.05.22.
A Vörös Hadsereg gyári munkásokkal megerősített csapatai sikeres ellentámadással 1919. május 21-én visszafoglalták a közel három hétig cseh megszállás alatt tartott Miskolcot.

A miskolci csata – a vezérkarral tartó újságíró szemszögéből

Amióta a cseh csapatok 1919. április végén átlépték az északi demarkációs vonalat, mindenki aggódva figyelte a csehek előretörését. A Vörös Hadsereg több helyen is a visszavonulást választotta az ellenség túlerejével szemben. Május elsején a kormányválság idején két fontos stratégiai pont vált veszélyeztetetté, Salgótarján, s ezzel együtt a létfontosságú bányavidék, valamint Miskolc. A Magyar Távirati Iroda május 2-ai hivatalos jelentése a Vörös Hadsereg előző napi helyzetéről igazolni látszott az aggodalmat: „Sajószentpéter mellett álló gyengébb erőink a cseheknek kétoldalú megkerülő mozdulatai miatt visszavonultak. Miskolcot kiürítettük, a csapatok Miskolctól délre felvételi állásban vannak.” A másnapi jelentés rövid és tömör volt: „A csehek Miskolcot megszállották.” A kormányzótanács döntése értelmében május 3-án újabb, széles körű toborzás kezdődött, s a már felfegyverzett munkások tartalékcsapatai, mintegy 15 ezer katona elindult a frontra a harcoló egységek megerősítésére. Az újjászervezett Vörös Hadsereg első komoly sikerét Füleknél érte el május 12-én, mellyel Salgótarján védelmében tett fontos lépést megfutamítva a cseheket egészen Rimaszombatig. A magyar vezérkar elérkezettnek látta az időt Miskolc visszafoglalásának előkészítésére. Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok május 15-én aláírta az erről szóló parancsot. A cseh hadsereg pár nap múlva újabb támadást kísérelt meg Salgótarjánnál, melynek következtében ismét fegyverbe szólították a munkásokat. Segítségükkel a Vörös Hadseregnek sikerült áttörnie az ostromgyűrűt. Javában folyt a harc, mikor a cseh parancsnokság olyan hírt kapott, mely elvonta figyelmét Salgótarjántól: május 20-án hajnalban a magyar seregek megkezdték a támadást Miskolc visszafoglalására.

Landler Jenő hadtestparancsnok és Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok

Még éjszaka volt, mikor Böhm Vilmos elindult a gödöllői főhadiszállásról. Kíséretében volt a Népszava kiküldött tudósítója, hogy részletes beszámolót készíthessen az eseményről, továbbá külföldi újságírók is vele tartottak. Oddino Morgari újságíró, olasz szocialista képviselő, aki annak idején Leninnel is tanácskozott a nemzetközi III. Internacionálé megalapozásáról, ekkoriban épp hazánkban tartózkodott, hogy saját benyomásokat gyűjtsön a magyar proletárforradalomról. Annyiféle hír jelent meg a magyar Tanácsköztársaságról a külföldi sajtóban, hogy a frontvonalon személyesen szeretett volna meggyőződni a Vörös Hadsereg hadviselésének sikeréről. Társaságában volt még Schweide svájci és Valeriu Marcu román szocialista újságíró is. Landler Jenő, a kedd reggeli támadást vezető 3. hadtest parancsnoka, továbbá Jancsik Ferenc, a Vörös Őrség főparancsnoka és Fiedler Rezső hadügyi népbiztos Mezőkövesden csatlakozott a hadseregfőparancsnokhoz. Emődről kocsikkal ment tovább a társaság Harsány és Aranyos felé. Mire a reggeli órákban az aranyosi csárdához értek, a hadosztályparancsnokság központjához, már csak a tartalékcsapatokat találták ott. Ágyúdörgés is ritkábban hallatszott már, hisz a tüzérségi előkészítés már a kora hajnali órákban lezajlott. Reggel 7 órakor indult meg a támadás, és már délelőtt 10 órakor jött a jelentés, hogy a hadtest rajvonala egy erőteljes rohammal kivetette a cseheket az állásaikból, és menekülésre késztette őket. A vezérkar az újságírókkal együtt dél körül indult el két kocsin a harcban álló csapatok felé. Az országúton hamar elérték a tüzérség harcoló ütegeit. Itt az egyik vörös tüzér odakiáltott Landler hadtestparancsnoknak: „Gyúrjuk őket, hogy örökre elmenjen a kedvük a miskolci kocsonyától!” Elhagyva a tüzérséget már csak gyalog és óvatosan mehettek előre, messzire szétszóródva egymástól. Így értek el egy megfigyelőállomást, ahonnan egy állványra szerelt távcső segítségével már megpillanthatták az egyik völgykatlan fölött magasodó miskolci gyárkéményeket és templomtornyokat. Innen is továbbment a társaság, hogy még közelebb kerüljön a harcoló vonalhoz. Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok minden veszély ellenére is olyan magaslatra akart felmenni, ahonnan már szabad szemmel is látható Miskolc. Préger politikai megbízott ezért olyan hegy tetejére vitte fel a hadvezetőket, ahonnan nemcsak a várost, de a körülöttük tomboló harcot is jól láthatták. Néhány pillanatig elfeledkezve a veszélyről, állva, az ellenségnek célpontot adva szemlélték a völgy bokrai, cserjéi között mozgó vörös katonákat. Majd lelapultak, hogy fedezékből folytathassák a megfigyelést. A külföldi újságírók kissé lemaradva, óvatosan kúszva jöttek fel a hegytetőre, hogy maguk is szemügyre vehessék az előttük zajló csatát. A remek kilátást nyújtó magaslatról egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a cseh tüzérség már percek óta egyetlen célpontra lő, mégpedig ott, ahol a vasúti sínek befutnak Miskolcra. Nemsokára ki is derült, mi az a rövid, gyorsan mozgó fekete alkotmány, mely ilyen kétségbeesett támadásra késztette a cseh tüzéreket. A Vörös Hadsereg páncélvonata volt az, mely a cseh harcoló egységekhez egészen közel kerülve gyorstüzelésű ágyújával lőtte őket. Késő délután volt, amikor a társaság visszaindult a harcvonalból, majd vonatra szállva visszatért a főhadiszállásra.

Másnap Böhm hadseregfőparancsnok a következő táviratot intézte a budapesti központi Munkás- és Katonatanács elnökségéhez: „A Landler-hadtest nagyszerű vörös katonái a csehek kétségbeesett védekezése ellenére ma hajnalban elfoglalták Miskolcot. Debreceni proletártestvéreink Pétervására körül az oldalt támadó ellenséget meglepetésszerű ellentámadással megverték, 300 foglyot ejtettek, 35 géppuskát zsákmányoltak és egy zászlóaljtörzset elfogtak. Budapest proletársága büszke lehet nagyszerű katonáira. A miskolci támadásnál az Északi főműhelyiek, MÁV gépgyáriak, Istvántelkiek, Ganz gyáriak, vasmunkások, postások, festőmunkások, a M. É. M. O. Sz. gárdája, a Diósgyőriek, a 32-esek, pincérek, páncélvonatok, röpülőgépek és tüzérség nagyszerű vörös katonái egymással vetélkedve, csodálatos bátorsággal, harckészséggel és a mindnyájunk büszkeségét képező proletáröntudattal harcoltak Tanácsköztársaságunkért. A miskolci győzelem a Vörös Hadseregbe új erőt önt. Csak egy gondolat él bennünk: Előre a Tanácsköztársaságért! Éljen a Tanácsköztársaság! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a Vörös Hadsereg!”

A Vörös Hadsereg soraiba frissen toborzott postások ezrede is részt vett a győztes miskolci csatában

A visszafoglalt Miskolc és Diósgyőr

A Vörös Hadsereg előőrsei már május 20-án, kedden este 8 órakor bevonultak a városba. A magyar seregek előretörése Miskolc irányába annyira erőteljes volt, hogy a csehek utolsó csapatrészeinek már nem is maradt idejük a menekülésre. Még utcai harcokra is sor került a Forgó hídnál. Az ott maradt cseh utóvédek az egyik trénoszlopukat védték, de mindhiába, a városba benyomuló vörös katonák elfogták őket. Az egyik gépfegyveres egység egy sebtében befűtött mozdonnyal a menekülők elé akart kerülni, hogy megszakítsák útjukat, de a felsőbb parancsnokság, amint megtudta tervüket, lefújta a kockázatos akciót. A győztes Landler-hadtest nagyobb része azonban csak másnap hajnalra szállta meg teljesen a visszafoglalt Miskolcot. A csehek nem bízhattak túlságosan a győzelmükben, hisz a csatát megelőző napon minden addiginál nagyobb erőkkel dolgoztak azon, hogy ami mozdítható érték csak volt a városban, mindet leszereljék, összegyűjtsék és elvigyék. Mikor Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok május 22-én visszatért kíséretével a miskolci hadszíntérre, ellátogatott az immár felszabadított Diósgyőr vasgyárába is. Bár Miskolc már május 2-án megszállás alá került, Diósgyőrt csak május 8-án merték elfoglalni a csehek, mert tartottak az ottani szervezett munkásságtól. Pedig sem elegendő fegyver, sem elég lőszer nem állt rendelkezésükre a védekezéshez. Ellenállásukról azonban már másnap meggyőződhettek a megszállók. Amikor ugyanis a cseh parancsnokság május 9-én sorozási rendeletet adott ki, mely szerint minden 16 éven felüli férfinak jelentkezni kell náluk, a gyár 8900 munkása közül 7000 átszökött a még nem megszállt területre, hogy belépjen a Vörös Hadseregbe. Már ezt megelőzően több mint 400 fegyvert és két géppuskát csempésztek át az Emődön székelő magyar hadparancsnoksághoz. Böhm hadseregfőparancsnok hálásan emlékezett meg a diósgyőri munkásság előtt társaik hősiességéről, amit Miskolc és Diósgyőr felszabadítása során tanúsítottak.

Miskolc visszafoglalása után az emberek kitódultak az utcákra