A magyar film megszületésének 120 éves évfordulója alkalmából a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum széleskörű kutatást indít a hazai filmtörténet elveszett kincseinek megtalálására. Ezek a művek pótolhatatlan értéket és nemzeti kulturális örökségünk fontos részét képezik, ezért megőrzésük és hozzáférhetővé tételük kiemelt küldetésünk.
2021-ben a magyar filmtörténet 120 éve alatt készült filmalkotások több mint egyharmadát (!) még mindig elveszettként tartjuk számon.
A nyersanyag sérülékenysége miatt és a történelem viharaiban az eredeti kópiák sokszor elpusztultak, eltűntek, esetleg csak töredékesen maradtak ránk. A legtöbbet soha nem fogjuk már eredeti teljességében látni, azonban ma is megesik, hogy padlásokról, pincékből, gyűjtemények mélyéről olyan tekercsek bukkannak fel, amelyek szerencsésen megmaradtak és érdekesek lehetnek a kortárs nézőknek is. Az utolsó órában járunk ahhoz, hogy ezeket a folyamatosan pusztuló értékeket felleljük és megmentsük az utókor számára, ehhez kérjük a hazai és nemzetközi közösség segítségét. Az alábbi listában a 120 legkeresettebb filmet mutatjuk be az 1901 és 1944 közötti időszakból, és elmondjuk azt is, hogy miért lenne különösen fontos megtalálni őket. A válogatásban különböző műfajok, korai némafilmek és hiányzó hangosfilmek egyaránt szerepelnek, jól érzékeltetve, hogy milyen sokszínű is az „elveszett magyar filmtörténet”.
Az elveszett filmek listája Balogh Gyöngyi filmtörténész kutatásai alapján és a Hangosfilm.hu anyagainak felhasználásával készült.
Amennyiben az alábbi filmekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, esetleg tippet tudna adni ahhoz, hogy hol keressük őket, kérjük, írjon az alábbi e-mail címre. Minden segítséget nagyon köszönünk!
Leadkép: Mesék az írógépről, 1917 (forrás: NFI)

Viki

Mindent a nőért!
