Toth, André de (1913–2002)

Egy kalandos életű rendező, Tavernier, Scorsese és Tarantino kedvence, aki a westerntől a melodrámáig minden műfajban lubickolt.

Tóth Endre Antal Miksa (születési név), Tóth Endre, André De Toth, Andre De Toth, Andre DeToth, Andre de Toth
rendező
1913. május 15. Makó, Osztrák-Magyar Monarchia
2002. október 27. Burbank, Kalifornia, USA

André de Toth a filmtörténet egyik legeredetibb és legkalandosabb alakja. Ő volt a félszemű rendező, aki 3D-ben is készített filmet, aki előtt semmi számított tabunak, és aki a westerntől a film noirig minden műfajban remekelt. Már életében hihetetlen legendák keringtek róla, műveit olyan kollégák méltatták, mint Bertrand Tavernier, Quentin Tarantino és Martin Scorsese. Scorsese szerint ő volt a „rendezők rendezője” (directors’ director), aki komoly hatást gyakorolt más alkotókra, de – miként az zsánerfilmesek esetében gyakran történik –, neki sem elsősorban nevét, hanem filmjeit jegyezte meg a nagyközönség.1 Pályáját Tóth Endre néven kezdte Magyarországon, itt rendezte első öt filmjét, itt aratta első sikereit, és ekkor szerzett tapasztalatai nagyban meghatározták későbbi szakmai és morális attitűdjét.

A filmjezsuita színre lép

Tóth Endre 1913. május 15-én született Makón, az Osztrák-Magyar Monarchia délkeleti részén, egy kárpátaljai gyökerű polgári családban. A születési bizonyítványban a Tóth Endre Antal Miksa név szerepel2, édesapja Tóth Miklós városi segédmérnök, édesanyja Vermes Vilma állami tanítónő. A család nagy szeretetben, harmonikusan élt, a Monarchia értékeit még jóval annak összeomlása után is mélyen tisztelték. A családfő, maga is egykori katona, rajongott a huszárság eszményeiért.

Anyakönyvi bejegyzés Tóth Endre születéséről (forrás: FamilySearch)

Tóth Endre vagány, öntörvényű fiatal volt, aki mindent megtett, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, és magatartási problémái miatt gyakran kellett iskolát váltania. Vonzódott a vizuális művészetekhez, szívesen szobrászkodott és festett, de egy baleset következtében még gyerekkorában elvesztette a fél szemét. Apja katonaiskolába szánta őt, ám hamar kiderült, hogy nem ez a jó irány a szertelen fiú számára, ezért jogi tanulmányokat kezdett Budapesten. A diplomáját megszerezte ugyan, de nem kívánt ezen a területen elhelyezkedni. Magával ragadta a nagyváros pezsgő kulturális élete és a kávéházak világa, és szárnyait bontogató színpadi szerzőként Molnár Ferenc író, Babits Mihály költő és Basch Lóránt ügyvéd, író és mecénás asztaltársaságába került. A forgatókönyvírókkal is hamar összebarátkozott és Farkas Imrének köszönhetően bejutott a Hunnia filmgyárba.

Karikatúra Tóth Endréről (forrás: Magyar Film 1939/35.)

Amikor életében először járt forgatáson, már tudta, hogy a mozgókép lesz a hivatása, de ehhez mindenekelőtt nemzetközi tapasztalatot akart szerezni. Nem ő volt az egyetlen, aki külföldi tanulmányútról visszatérve jutott érdemi lehetőséghez a magyar filmszakmában, hiszen két évtizeddel korábban Kertész Mihály is ugyanezt a pályát járta be. Míg Kertész az 1910-es években Dániába ment, Tóth Bécsben, Berlinben és Londonban nézett körül, és már az 1930-as évek első felében járt az Egyesült Államokban. „Szerintem, ha az ember filmet akar csinálni, ne üljön egy helyen. Sokan azért kallódtak el, mert nem mozogtak. Ha valaki ül az út mellett, akkor mindenki elmegy mellette. Én nem akarok az út mellett ülni, én utazni akarok azon az úton.” – mondta később egy interjúban.3 Dolgozott a korszak híres magyar emigránsaival, Bolváry Gézával és Cziffra Gézával, a Korda fivérek londoni stúdiójába pedig Molnár Ferenc ajánlólevelével került be. Molnár állítólag utálta Korda Sándort, és azért küldte hozzá a nagyszájú és ambiciózus újoncot, mert ezzel is borsot akart törni az orra alá. De Toth így emlékszik az első találkozásra:

„Londonban egy rendes polgári hotelben, a Chamberlainben szálltam meg. Erre elég volt a pénzem két hétig. Másnap kimentem a Denhambe. Átadtam a levelet. Korda akkorra már tudott rólam. Nagyon elegáns volt. »Jó, rendben van – mondta –, mit tud?« »Semmit« – feleltem. »Mit akar?« – kérdezte. »Szeretnék...« – hebegtem. »Majd meglátjuk – válaszolta –, jöjjön ki holnap. Hol lakik?« »A Camberlainben« – feleltem gyanútlanul. Mire ő megbotránkozva: »A Camberlainben? Holnapután! Viszontlátásra!« Én nem tudtam, mit követtem el azzal, hogy a Camberlainben laktam, de még aznap este átköltöztem a Claridge-be, ahol ő lakott. Mindössze három napig élhettem ott a pénzemből. Ismét a szerencse segített. Másnap reggel beszállok a liftbe, ki áll bent? A Korda. »Mit akar itt?« – kérdezi ingerülten. »Nekünk nincs ma semmiféle randevúnk!« »Tudom – feleltem –, de én itt lakom.« Ezután a Rolls-Royce-szal kimentünk a Denhambe és én ott maradtam.”4

A külföldi utak gyorsan követték egymást, Tóth Endre hamarosan már Korda ügyeit intézte Európában és közben a hazai ranglétrán is egyre feljebb lépkedett. Magyarországi mesterének elsősorban a korszak ragyogó operatőrét, Eiben Istvánt tekintette, akivel szoros szakmai és baráti kapcsolatba került és aki mentora, később pedig három filmjének, a Toprini násznak, az 5 óra 40-nek és a Semmelweisnek is operatőre lett. György István mellett kapott először asszisztensi feladatot Az iglói diákokban (1934), A nagymamában (1935) és A királyné huszárjában (1935), később Székely István rendezőasszisztense volt A 111-es (1937) és A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937) című filmekben.

Ezeken a forgatásokon ismerkedett meg Lévay Bélával, a produceri ambíciókkal rendelkező gyártásvezetővel, akitől aztán megkapta élete első rendezői megbízását. Lévay kezdetben nem rajongott különösebben Tóth Endréért, a modorát bárdolatlannak, harsánynak, módszereit túlságosan agresszívnek találta. Visszaemlékezésében „hallatlanul erősakaratú törtetőnek”, „filmjezsuitának” nevezte őt, aki „céljának elérésére minden eszközt jónak tartott”.5 Éles szeme azonban észrevette a kitörni vágyó tehetséget, és egyértelmű volt számára, hogy ha valami eredetit akar, őt kell felkérni a Toprini nász rendezésére. Ezzel megnyílt az út Tóth Endre előtt, aki azonnal megragadta a lehetőséget. A Toprini násszal berobbant a szakmába és pillanatok alatt meghatározó figurává vált. A Magyar Film portrérovatában nemsokára így mutatták be: „Aki ismeri őt, nem csodálkozik rajta, mert ilyen friss, fiatal, egészséges tehetség még nem tűnt fel a magyar filmműtermekben. Szilaj csikóéhoz hasonlítható az egyénisége. Nem szereti a nyerget és a gyeplőt. Ez a magyarázata annak, hogy könyv nélkül rendez. Pillanatok alatt születnek az ötletei. Az egész ember egy nagy ötletgyár. Akár autót vezet, akár lovagol, golfozik, vagy akár fejest ugrik az uszodában, filmgeggen jár az esze.”6


1939: a fordulat éve

Tóth Endre utolsó amerikai útjáról 1938 végén érkezett haza.7 Ekkor már jó összeköttetései voltak Hollywoodban, ismerte Herczeg Gézát, Lukács Pált és törzsvendégnek számított Dóra Miklós Little Hungary nevű éttermében, amely a közép-európai bevándorlók törzshelye volt. Az amerikai filmszakmába mégsem tudott betörni, ezért azt tervezte, hogy először Magyarországon szerez rendezői kreditet és így próbálkozik újra. Akkor tért vissza Európába, amikor a legtöbben már a menekülőutat keresték onnan. 1939-ben, egyetlen év alatt zsinórban öt filmet rendezett Budapesten. Ahhoz, hogy ennek hátterét megértsük, érdemes áttekinteni, hogy mi történt a magyar filmiparban ebben az időben.

1938. május 29-én kihirdették az első zsidótörvényt, amely vallási alapon állt és legfeljebb 20%-ban határozta meg a zsidók arányát a sajtó-, az ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarában, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak körében. Hamarosan megjelent egy rendelet a Színház- és Filmművészeti Kamara létrehozásáról, amely a filmszakmában is gondoskodott a 20%-os arány megvalósításáról, hiszen ettől kezdve ezen a területen is csak kamarai tagok tevékenykedhettek. A kamara tanácsadó feladatot töltött be és felügyelte a keresztény-nemzeti értékek védelmét, elnöke Kiss Ferenc színész lett, aki Tóth Endre három filmjében szerepelt, kettőben pedig a művészeti tanácsadóként is feltüntették.

Ezután következett 1939, az „őrségváltás” első éve, amikor a zsidók teljes kiszorításával próbálták új alapokra helyezni a filmipart. Ettől kezdve hivatalosan is az állam irányította a szektort, és egyre szigorodtak a feltételek. Februárban megalakult az Országos Nemzeti Filmbizottság, amely a gyártandó filmek forgatókönyvét, a művészeti és technikai személyzet névsorát és a költségvetést is ellenőrizte. 1939. május 5-én elfogadták a második zsidótörvényt, amely már nem vallási, hanem faji alapon tett megkülönböztetést. Mindenki zsidónak minősült, akinek legalább egy szülője vagy két nagyszülője zsidó származású volt. Zsidókat állami és közintézményekben nem alkalmazhattak, a Színház- és Filmművészeti Kamara tagjai közé csak 6%-ban kerülhettek. Teljesen kizárták őket a fontosabb funkciókból, nem vezethettek mozit, filmgyártó és forgalmazó céget, a filmekben, nem lehettek rendezők, dramaturgok, színészek. A drámai szabályozás komoly zavarokat okozott, súlyos tőke és szakemberhiány jelentkezett, sokan „négerként”, titokban és mások neve alatt folytatták a munkát.

Ezzel egyidőben a háborús konjunktúra is éreztette a hatását. 1939-ben összesen 27 nagyjátékfilm készült, és ez a szám a következő években folyamatosan nőtt. Nagy igény volt a friss produkciókra, így az 1938–1939-ben alakult új, keresztény filmgyártó cégek gyorsan meghatározóvá váltak. 1938-ban jött létre a Photophon film, amely a Toprini nászt és a Két lány az uccánt gyártotta, ugyanebben az évben a Mester Film, amely a Semmelweist készítette, Takács Antal és Kiss Ferenc 1939-ben alapította a Takács Filmet, amelyhez az 5 óra 40 és a Hat hét boldogság köthető. Nem véletlen tehát, hogy a nem zsidó származású, nemzetközi tapasztalattal bíró Tóth Endrét gyorsan megtalálták a felkérések, és az övével párhuzamosan több rendezői pálya indult ebben az időben.

Kémek és gyilkosok

A Toprini nász Csermely Gyula kisregényéből készült, amely eredetileg 1915-ben jelent meg folytatásokban a Pesti Hírlapban. A népszerű kémtörténetből már 1917-ben leforgatták az első némafilmes adaptációt Balogh Béla rendezésében, ez azonban azóta sajnos elveszett. A történet az orosz-osztrák határvidéken, a toprini gróf birtokán játszódik az első világháború előtt. Hőse Mányay főhadnagy (Jávor Pál), akinek feladata, hogy leleplezzen egy orosz kémhálózatot, ezért álnéven, kertészként vállal munkát a grófnál (Kiss Ferenc). A grófné (Tolnay Klári) boldogtalan a házasságában és segít a főhadnagynak. A férfit letartóztatják az oroszok, de sikerül megmenekülnie. A kémhálózatot végül felszámolja a magyar elhárítás, a gróf öngyilkos lesz, Mányay pedig elnyeri az ezredes leányának kezét. Az orosz környezetben játszódó cselekmény nem egyedülálló a magyar filmtörténetben. Ahogy Kovács Mária elemzésében megállapítja, ez a közeg a korszakban elsősorban a vadregényes egzotikumot jelentette a magyar nézők számára. Már a némafilmek között is találunk ilyeneket, az 1930-as évekből pedig néhány példa a Casablanca előzményének is tartott Café Moszkva (r: Székely István, 1935), a Gorodi fogoly (r: Cserépy Arzén, 1940), a Dankó Pista (r: Kalmár László, 1940) és a Sarajevo (r: Ráthonyi Ákos, 1940).8

Toprini nász

A Toprini nász forgatókönyvén Tóth Endre egy tapasztalt filmíróval, Mihály Istvánnal dolgozott. Lévay Béla producer így emlékszik vissza a forgatókönyvírás folyamatára:

Tóth Endre „talán ha 25 éves lehetett, korának megfelelő fantáziával és olyan ösztönökkel, melyekre szükségem volt, de állandóan mellette kellett lenni, nehogy gátlástalanságával bajt csináljon. Összeültettem őt Mihály Istvánnal, csinálják meg együtt a forgatókönyvet. Átlag két naponként össze kellett őket békíteni, ill. Tóthot rábírni, hogy bocsánatot kérjen a jóval idősebb Mihálytól azokért a sértésekért, amelyeket könyvírás közben elkövetett. Ment minden, mint a karikacsapás. A könyv megszületett. Mihály István mintha megfiatalodott volna Tóth mellett. Dialógusai rövidek, frissek lettek. A képkapcsolatok szinte idegenszerűen hatottak, annyira rányomta a bélyegét Tóth fiatal, haladó szelleme és a kémtörténetben nélkülözhetetlen frappáns vágások.”9

Az őrségváltást jelzi, hogy ez volt a zsidó Mihály István egyik utolsó hivatalos megbízása, mert ezután már csak négerként kapott munkát. Őt 1944-ben Ausztriába deportálták, ahol életét vesztette.

A Toprini nász mind a rendező, mind a producer számára fontos bemutatkozó munka volt, ezért mindenben a maximalizmusra törekedtek. A korban viszonylag nagynak számító költségvetés jelentős részét elvitték a technikai eszközök és a díszletek. A hitelesség kedvéért az esküvői jelenethez külön szakértőt kértek fel a budapesti Szív utcai ortodox közösségtől, egy orosz festő útmutatásai alapján építették fel a templomot, és a filmben Eugen Stepat közkedvelt balalajka zenekara játszik. A filmben már megjelenik Tóth Endre kézjegye, egyéni módon keveri a klasszikus műfajokat, a bűnügyi filmet és a melodrámát és nagy hangsúlyt helyez a karakterépítésre. A thriller feszültségkeltő elemei mellett a végzet és a szenvedély is dramaturgiai szervezőerő. Tóth kedvenc jelenete, a grófnő fülledt hangulatú, aprólékosan kidolgozott látogatása a kertésznél az üvegtetejű télikertben, épphogy átment a cenzúrán.


Toprini nász (Tóth Endre, 1939, részlet)

Tóth Endre következő filmje, az 5 óra 40 a bűnügyi vonalon halad tovább, olyannyira, hogy a filmet az első hangosfilmes krimiként hirdették a korszakban. Ez a műfaj valóban csak az évtized végén honosodott meg Magyarországon. „Történnek ugyan kísérletek a megteremtésére, de valamennyi próbálkozás hamvába hal, a bűnügyi filmek főelemét jelentő – mert a nyomozás tétjét megemelő – gyilkosságmotívumtól tartózkodnak az alkotók. A bűnügyi műfajoknak nem kedvez a filmtörténeti közeg: a jó bűnügyi film a feszültségek végletes kiélezése felé halad, a harmincas évek magyar filmje viszont ettől tartózkodik leginkább.” – írja a filmről szóló elemzésében Pápai Zsolt.10

Az 5 óra 40 története a jelenben, Párizsban játszódik, és bár francia krimit imitál, valójában Clifford Merrivale bűnügyi regénye alapján írt forgatókönyvből készült. Hősnője Marion (Tasnády-Fekete Mária), aki külön él férjétől, és most szeretné végre hivatalossá tenni a válást, hogy végre együtt lehessen régi szerelmével, Henry Tessier vizsgálóbíróval (Kiss Ferenc). A csirkefogó férj, Bijou (Uray Tivadar) azonban nem adja könnyen magát. Amikor egy operaénekesnő halálával kapcsolatban rablógyilkosság gyanújába keveredik, az ügyét a vizsgálóbíró kapja, akinek komoly lelki konfliktust okoz, hogy a magánéletet és a hivatását szétválassza egymástól. A filmben hangsúlyos a fordulatos nyomozás, igazán élettelivé azonban a mellékszereplők teszik, akik komikus elemekkel színesítik a történetet. Vaszary Piroska, a kapzsi öltöztetőnő, Egyed Lenke, a krimirajongó háziasszony, Hajmássy Miklós az ügyetlen detektív szerepében brillíroz. A korabeli kritikák is elsősorban a rendezést dicsérték, bár a film szüzséjét nem tartották különösen eredetinek. Több cikkben említik a franciás stílust11, amit később maga Tóth is kiemelt. „A harmincas évek magyar filmjeire több hatása volt a francia filmnek, mint a németnek. Többen próbáltunk francia példákat követni, s huszáregyenruhába bújtatott manökenek helyett igazi embereket bemutatni úgy, ahogy valóban éltek.” – nyilatkozta.12 Az 5 óra 40 forgatása abból a szempontból is érdekes volt, hogy lehetőséget kaptak benne olyan alkotók, akik hamarosan önállóan is elindultak a pályán: a munkában Bán Frigyes rendezőasszisztensként, Szőts István gyakornokként vett részt.

A Nemzeti Filmhét

Tóth Endrét magyarországi korszakában a szakmai elismerések sem kerülték el. Már első két filmje díjat kapott az első Nemzeti Filmhéten, amit 1939. június 3. és 11. között rendeztek meg a Miskolchoz közeli Lillafüreden. A filmszakma ünnepi seregszemléje jelentős, hagyományteremtő esemény volt. Kitüntették az év legjobb alkotásait, vetítéseket tartottak, fontos kérdéseket vitattak meg, de a kötetlen szórakozásra is jutott idő. Az első Filmhét egyik legsikeresebb alkotója Tóth Endre lett. A Toprini nász kapta a nagydíjat, amit a kultuszminisztérium ítélt oda a „legművészibb filmnek”, az 5 óra 40 nyerte az UFA ezüstserlegét, és Tóth Endre „művészi újszerűségekre törekvő” teljesítményét a rendezőbizottság díjával személyesen is elismerték.13


Filmhét Lillafüreden – Magyar Világhíradó 799. (1939. június)

Budapest arcai

Míg a Toprini nász és az 5 óra 40 elsősorban a Hunnia műtermeiben forgott, a következő két film fontos vonása, hogy a rendező kilép a külsőkbe és budapesti életképeket épít a történetbe. Ekkor születik a magyarországi korszak legérettebb alkotása, a formai és tematikai szempontból is újító Két lány az uccán. A film Emőd Tamás és Török Rezső darabjából készült adaptáció, amelynek forgatókönyvét Tóth Endre jegyzi. A történet hősei erős női karakterek. Gyöngyi, egy vidéki földbirtokos megesett gyermeke, akit családja kitagad, ezért Budapestre költözik. Itt találkozik a kis parasztlánnyal, Vicával, aki ugyanabból a faluból került a fővárosba. Vica egy építkezésen dolgozik, de a nehéz fizikai munka és a férfiaktól elszenvedett zaklatás nagyon megnehezítik az életét. A női zenekarban játszó, félvilági életet élő, de tapasztalt Gyöngyi magához veszi a kilátástalan helyzetbe került lányt, és saját gyermekeként neveli. A két nő ettől kezdve egymást segítve, összekapaszkodva próbál boldogulni, és olyan sikeresek lesznek, hogy végül saját lakáshoz jutnak abban a házban, melynek építésén Vica korábban dolgozott. Vica itt találkozik újra az építkezés főmérnökével, aki nem ismeri fel, és azonnal beleszeret. A naiv pártfogoltját féltő Gyöngyi megpróbálja megakadályozni a románcot, azonban Vica emiatt öngyilkosságot kísérel meg. Mikor világossá válik, hogy a fiatalok szándékai komolyak, Gyöngyi is áldását adja a szerelmükre.


Két lány az uccán (Tóth Endre, 1939, részlet)

A film az 1930-as években kevéssé jellemző, kritikus őszinteséggel ábrázolja a második világháború előestéjének Budapestjét, a nagyvárosi éjszaka világát, a lecsúszott, perifériára került elemeket. Bár elsősorban romantikus történet, súlyos társadalmi problémákról, abortuszról, zaklatásról és a társadalmi mobilitás nehézségeiről is szól. Stílusában az 1940-es években csúcsra érő magyar film noir előfutára, és nemcsak a témája, de a vizualitása is nagyon eredeti. Erőteljes képei szinte sokkolják a nézőt, a zaklatott, nyomasztó hangulatot éles kontrasztok, szokatlan szemszögek és dinamikus kompozíciók teremtik meg. A film operatőre Vass Károly (Karl Vash) az 1930-as években Berlinben dolgozott, az ott szerzett inspiráció egyértelműen hatott erre a filmre. Vass segédoperatőr volt az M – Egy város keresi a gyilkost (M, r: Fritz Lang, 1931) című filmben és az egyik operatőre Fritz Lang Dr. Mabuse végrendelete (Das Testament des Dr. Mabuse, 1933) című művének. Abban az operatőri csapatban is részt vett, amelyik Leni Riefenstahllal forgatta Az akarat diadalát (Triumph des Willens, 1935) és az 1936-os berlini olimpiáról szóló filmet.

Két lány az uccán (forrás: NFI)

Gyöngyi szerepét eredetileg az akkor még ismeretlen, később elsőszámú magyar dívává váló Karády Katalinnak szánták, de végül a Berlinből visszatért egykori szépségkirálynő, Tasnády-Fekete Mária lett a befutó. A főmérnököt játszó Ajtay Andor és a Vicát alakító Bordy Bella újoncok voltak a filmiparban, utóbbit tehetsége mellett elsősorban úszástudása miatt választották ki, hiszen egy jelenetben a hídról kellett a Dunába ugrania.

A forgatás egyik váratlan epizódja volt, hogy a Hunniában megjelent az éppen Magyarországon tartózkodó Joseph Goebbels német propagandaminiszter, aki Tasnády-Fekete Mária tisztelőjeként látogatott ki a filmgyárba. Bár a társadalmi tabukat döntögető, modern felfogású filmben nyoma sincs politikai elfogultságnak, minden bizonnyal Goebbels látogatásának köszönhető, hogy a bemutató után meglehetősen méltatlan vita indult a sajtóban. Egyfelől dicsérték a filmet, mint „az új garnitúra” mesterművét, amely „átéli a magyar filmmel járó művész felelősség súlyát”, „színes, érdekes, tele van művészi finomságokkal és remekül építi fel a hatást. Ha ezeket az ötleteket francia filmben láttuk volna, úgy a francia filmekért rajongó pestiek már rég hanyattvágódtak volna előtte.”15 Másrészt azzal támadták, hogy a képeken megjelenő árnyak, elsősorban az egyik szokatlanul bevilágított esős jelenetben, tudatosan megkomponált horogkeresztes szimbólumokat rejtenek.16 A vádakat egy külön bizottság is kivizsgálta, akik nem találtak szándékosságra utaló jeleket, de az elkeseredett producer így is hosszas magyarázkodásra kényszerült.

Semmelweis (forrás: NFI)

A Két lány az uccánt követte a Hat hét boldogság, Tóth Endre negyedik filmje, amit 1939. november 23-én mutattak be. A filmben az 5 óra 40-ben vizsgálóbírót játszó Kiss Ferenc a másik oldalra kerül, és ezúttal egy betörőt alakít. Az idős kasszafúró, aki lányát (Tolnay Klári) előkelő intézetben nevelteti, elhatározza, hogy egy utolsó akció után visszavonul, és mit sem sejtő gyermekével együtt tisztességes polgári otthont alakít ki. A családi idill azonban csak hat hétig tart, mert a múlt és az igazságszolgáltatás utoléri őt. A Szatmári Jenő és Várkonyi Zoltán által írt forgatókönyvben kisebb részben találhatók meg a klasszikus bűnügyi elemek, vannak benne romantikus és komikus pillanatok, de az egész keverékéből mégis elsősorban egyfajta morális tantörténet bontakozik ki. A forgatás során minden részletre odafigyeltek, a betörő szerszámai eredetiek, a budapesti rendőrkapitányság lefoglalt bizonyítékai közül kölcsönözték őket. A film különlegessége, hogy Makay Árpád operatőr kamerája már-már dokumentarista igénnyel mutatja be Budapestet, az Oktogon környékét, a kávézókat, járműveket, és olyan nehezen bevilágítható terekbe is bepillantást enged, mint a közkedvelt Gellért Fürdő.

Új utakon

Ezt követte a rendező utolsó magyar filmje, a Semmelweis, amelynek címszerepét Uray Tivadar alakította.17 A Semmelweis a korszakban népszerű orvosi életrajzi filmek mintájára készült a Hunniában, előképei a Warner stúdió Pasteur-ről szóló filmje (Louis Pasteur története / The Story of Louis Pasteur, r: William Dieterle, 1936) és a Koch doktor életét bemutató német mozgókép (Koch Róbert, a halál legyőzője / Robert Koch, der Bekämpfer des Todes, r: Hans Steinhoff, 1939). Az „anyák megmentőjének” is nevezett, Bécsben és Budapesten praktizáló magyar orvos történetében azonban nem elsősorban a gyermekágyi láz leküzdését lehetővé tevő tudományos felfedezés, hanem a főhős lélektani bemutatása válik fontossá. Uray nagy drámai átéléssel hozza a megszállottság és az őrület stációit, így a film mindenekelőtt egy meg nem értett vátesz portréja. Az érzelmek változását érzékletesen illusztrálják Eiben István operatőri megoldásai, aki a fények és árnyékok expresszív használatával teszi mozgalmassá a képeket. Érdekes, hogy Semmelweis tragikus halála már nem szerepel a cselekményben, erre csak egy filmvégi felirat utal, amit egy későbbi betoldás, egy 1940. augusztusában bemutatott híradófelvétel követ, amelyben halálának 75. évfordulóján megkoszorúzzák Semmelweis szobrát.18

A Semmelweis, ahogy Tóth Endre több filmje is, a rendező saját életéből vett élményeket is feldolgoz. Kevésbé közismert, hogy Tóth fiatalon egy rövid ideig Bécsben élt, ahol megszületett első fia, aki egy balesetben még gyerekkorában életét vesztette. A gyermekgyógyászattal foglalkozó bécsi jóbarát, Erdős Pál alakja és a veszteség miatt érzett lelkiismeretfurdalás, amely örökre összefonódott a város képeivel, ha kimondatlanul is, de erősen áthatja a filmet.19

A Semmelweis bemutatóját 1940. január 12-én tartották, de a rendező ezen már nem vett részt. 1939. december 21-én, viharos gyorsasággal hagyta el Magyarországot. A távozása körüli legendákat később ő maga is táplálta, és előszeretettel mesélt egy anekdotát ezzel kapcsolatban. A történet szerint élete akkor ért drámai fordulóponthoz, amikor egy fiatal kollégája ráébresztette arra, hogy mi történik körülötte:

„Volt egy rendező, akit én akkor ismertem meg, amikor Fejős Pállal dolgozott a Tavaszi záporban és az Ítél a Balatonban, Keleti Marci. Nagyon kedves ember volt, de nagyon szomorú, sírni tudott, amikor nevetett a nagy barna szemeivel. Egy nap megyek a Hunniába, kiszállok a kocsimból, bemegyek az épületbe. Ő odajön hozzám: 'Te nem vagy tehetséges.' 'Tudom.' – feleltem. 'Te csak szerencsés vagy!' – mondja. 'Hála Istennek!' – felelem. 'Ha zsidó lennél, mint én, nem dolgozhatnál!' – folytatja szemrehányóan, s otthagy. Ezek után én befejeztem a Semmelweist, leszállítottam a kópiát, letettem a kocsim a Keleti pályaudvarnál. Beültem a vonatba és elmentem. Nem akartam sikeres lenni ilyen áron.” 20

Tóth Endrét búcsúztatják a kollégái az állomáson 1939 decemberében (forrás: Színházi Élet 1940/1)

Bár ez a szemléletformáló találkozás valóban megtörténhetett, Tóth semmiképp sem titokban és előkészítés nélkül távozott. A korabeli lapok beszámolója szerint szerződést kapott Amerikában és a Színházi Élet leközölt egy fotót arról, hogy a vasútállomáson búcsúztatják a munkatársai. Magyarországon ekkor már elismert, jól fizetett rendező volt, aki előtt fényes karrier állt és a legjobbakból álló csapattal dolgozott. Következő filmje valószínűleg az Erdélyi kastély lett volna, legalábbis ezt bizonyítja a Filmarchívum könyvtárában őrzött forgatókönyv fedőlapja.21 Ezen rendezőként eredetileg ő van feltüntetve, de nevét ceruzával áthúzták és Podmaniczky Félixet írták a helyére, aki később valóban leforgatta a filmet.

Tóth Endre döntése szempontjából az egyre nyomasztóbb légkör mellett az is fontos lehetett, hogy a háború kitöréséig még működött a filmexport Magyarországról az Egyesült Államok felé, így a filmjei eljutottak az amerikai közönséghez, ahol különösen a Toprini nász lett sikeres. 1939 végén azonban ez a kereskedelmi kapcsolat megszakadt, és a rendező, aki nemzetközi közegben képzelte el a jövőjét, többé nem számolhatott azzal, hogy magyar filmekkel teheti le a névjegyét a tengeren túl.


Semmelweis (Tóth Endre, 1939, részlet)

Ebben az időben történt egy másik incidens is, ami nagyban hozzájárulhatott a döntéshez.22 Eiben István ekkor forgatta az Áll a bál című filmet Bánky Viktorral Varsóban, és olyan helyzetbe került, amiben Tóth Endre segítségét kellett kérnie. Eibent megpróbálták rávenni arra, hogy a filmhez nem tartozó felvételeket készítsen, vasútállomásokról, utakról, stratégiailag fontos épületekről. Ő hamar rájött, hogy milyen célt szolgálnak az anyagok, ezért minden felvételt tudatosan elrontott, így az a benyomás alakult ki a legnagyobb magyar operatőrről, hogy kétbalkezes analfabéta. Amikor Tóth megérkezett Lengyelországba, egy német tiszt várta a vasútállomáson, aki az ő kezébe adta a kamerát és arra kényszerítette, hogy filmezzen. Lengyelország lerohanásakor a terepen volt és az ott látott szörnyűségeket később sem tudta elfeledni. Részben ezek alapján forgatta később a Senki sem menekülhet (None Shall Escape, 1944) című amerikai filmet, amely mérföldkő lett a holokauszt témájú mozgóképek között. Kerettörténete egy tárgyalótermi dráma, amelyben a tanúk visszaemlékezéseiből áll össze egy náci tiszt karrierjének és rémtetteinek története Lengyelországban. Bár a film a háború idején készült, már előrevetítette a nürnbergi pereket.

Tóth Endre 1939 végén tehát az emigrációt választotta, hogy máshol, kompromisszumok nélkül, tiszta lelkiismerettel kerüljön ismét a szakma csúcsára.

Hollywood fenegyereke

Karrierje második korszakában már a franciás hangzású André de Toth nevet használta. Visszatért az Egyesült Államokba, de hamarosan ismét az amerikai érdekeltséggel is bíró Kordákkal kezdett dolgozni. Részt vett A dzsungel könyve (Jungle Book, 1942) és a Szahara (Sahara, 1943) munkálataiban Korda Zoltán mellett. A három Korda fivér közül Zoltán tehetségét és Korda Vince emberi-művészi kvalitásait tartotta a legtöbbre, és mindig hálás maradt a Kordáknál szerzett tapasztalatokért, bár fanyar humorával azt is megállapította, hogy a civakodó fivérekkel dolgozni „a legbiztosabb és legkönnyebb módja az öngyilkosságnak”.23

De Toth a következő években önállósította magát, és szakértelme és stílusérzéke révén gyorsan a hollywoodi filmipar keresett rendezője lett, akinek nevéhez mintegy 30 film fűződik. A Szahara már a Columbiánál készült és André de Toth is ide szerződött. Választott hazájába közép-európai kultúrával érkezett, mégis nagy amerikai műfajok megújítójává vált. Bár sokan szkeptikusan fogadták, amikor ő kapta meg a Ramrod (1947) című western rendezésének feladatát, John Ford azzal védte meg, hogy ebben a műfajban nem a vadnyugatot, hanem az emberek természetét kell ismerni. A Ramrodot 10 további remek western követte az 1950-es években, melyek néhány példája a Carson City (1952), Az indián harcos (The Indian Fighter, 1955) vagy A száműzött napja (Day of the Outlaw, 1959). Filmjeit lehetőleg eredeti helyszíneken forgatta és vállalta az ezzel járó nehézségeket. A vadregényes természeti táj nála mindig a történet szerves része, legyen szó az oregoni erdőkről, havas hegyvidékről vagy kaliforniai kanyonokról. Hőseinek sorsát a western törvényei határozzák meg, de mindannyian emlékezetes karakterek. Sosem hibátlanok, nem feltétlenül szerethetők, de talán méltóak az együttérzésre.


Day of the Outlaw (1959) (Masters of Cinema)

De Toth nevéhez több jelentős noir film fűződik, melyekben jellemzően ugyanezt a megközelítést követte. Az 1944-ben forgatott Sötét vizeken (Dark Waters) fülledt hangulatú gótikus noir, amelynek hősnője veszélyes csapdába kerül a louisianai ültetvényes rokonai vendégeként. Az 1948-as Kelepce (Pitfall, 1948) hőse egy Los Angeles-i biztosítási cég tisztes munkatársa, aki egyszeri ballépésért hatalmas árat fizet. A nyomasztó történet a fizikai küzdelem mellett ismét azt mutatja be, hogyan vergődik az ember lelkiismerete az elkövetett bűn beláthatatlan és helyrehozhatatlan következményei miatt. Az 1953-as Bűnhullám (Crime Wave), mely szintén a bűn ördögi körének hiteles lélektani mélységeit járja be, a műfaj legkiválóbb darabjai közé tartozik. A noir elemeit de Toth melodrámái és kémfilmjei is tovább viszik. Megtalálhatók például az Erich Maria Remarque írásából adaptált szanatóriumi drámában, a The Other Love-ban (1947), a Boris Morros kettős ügynök életrajzára épülő, antikommunista felhangokkal bíró Man on String-ben (1960), és a különösen izgalmas, mára már elfeledett gyöngyszemben, a The Two-Headed Spy (1958) című alkotásban is. Ez utóbbi film, mely a náci vezérkarba beépülő angol kém története, a filmes feszültség adagolásának mesteri példája.

Színészeit szerette kimozdítani a rutinból, gyakran a szokásos karakterüktől eltérő figurákat kellett játszaniuk. Olyan hollywoodi sztárokkal dolgozott, mint Kirk Douglas, Vincent Price vagy éppen Charles Buchinsky, a későbbi Charles Bronson. Hét felesége között volt Veronica Lake színésznő, de Lake mellett feltűnik a filmjeiben Barbara Stanwyck, Elsa Martinelli és Merle Oberon is.

André de Toth filmjei gyakran érintenek olyan témákat, melyekről a társadalom nem beszél szívesen. Hangvétele nem provokatív, de mindenképpen tabudöntő, történeteiben az emberi természet sötét oldalát is megmutatja. A Két lány az uccán például a házasságon kívüli szexualitás, a zaklatás és az öngyilkosság témáját érinti, a Senki sem menekülhet Hollywood első holokauszt témájú filmje és a benne látható esküdtszéknek már afroamerikai tagja is van. A valós történeten alapuló Elkap az indulat (Monkey on my Back, 1957) pedig az egyik első film, ami a drogfüggőséggel foglalkozik. Merész témaválasztásaihoz az olcsó B-filmek kezdetben kiváló terepet kínáltak, lehetetlent nem ismerő vagányságának hamar híre ment a stúdiókban, melyek közül elsősorban a Warner és a Columbia számára dolgozott.

De Toth azonban nem csak történeteivel, hanem fizikai értelemben is feszegette a határokat, mindig élvezettel hagyta el a mások által már kitaposott ösvényeket. Meggyőződése volt, hogy „izgalmasabb sikertelen úttörőnek lenni, mint olyannak, aki sikeresen mond el régi történeteket”.24 Érdekelte minden újítás, londoni tanulóéveiben Korda Vince látványtervező mellett a különleges effektusokkal foglalkozó csapatban dolgozott. Bátran kísérletezett a Technicolorral és a Cinemascope technikával, kipróbálta magát a televíziózásban, az 1970-es évek végén pedig ő felügyelte a Superman repülési jeleneteit. Nevéhez fűződik az egyik első háromdimenziós filmsiker, a Panoptikum – A viaszbabák háza (House of Wax, 1953), ami Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz 1933-as filmjének, A panoptikum rejtélyének remake-je volt (Mystery of the Wax Museum). A 3D horror elkészítése azért is számított komoly teljesítménynek, hiszen elvesztette fél szemét, tehát térben nem látott.


House of Wax | Unmasked | Warner Bros. Entertainment

Bár André de Toth egész pályáján következetesen zsánerfilmes maradt, egyénisége minden alkotásán átüt. Filmjeiben az izgalmas, szórakoztató kalandok okosan megírt, emlékezetes dialógokkal társulnak, melyekben gyakran felfedezhető a rendezőre jellemző csípős, cinikus humor. Jól ismerte az emberi természetet és a társadalom működését, és kínosan precíz meglátásait, kritikáját beleszőtte a filmekbe is. Talán ebből fakad, hogy elbeszélései sokszor karcosabbak, kegyetlenebbek a klasszikus hollywoodi meséknél. Ragaszkodott a történetmesélés szabadságához, a nagyszabású elképzelésekhez és a profizmushoz, melynek csúcsát az önálló rendezői életművet záró és annak esszenciáját adó Piszkos játék (Play Dirty, 1969) című háborús filmmel érte el a fiatal Michael Caine-nel a főszerepben.

André de Toth amíg lehetett aktív, sportos életet élt, különösen síelni szeretett. Élete utolsó korszakában visszatért korai kedvteléseihez, ismét írni, festeni és szobrászkodni kezdett. Különösen büszke volt arra, hogy egyik szobra a Vatikáni Múzeum a gyűjteményébe került.

2002. október 27-én érte a halál 89 éves korában, a Forest Lawn Memorial Parkban temették el Hollywoodban. Sodró lendületű, megható és egyben vitriolos humorú önéletrajza Fragments – Portraits from the Inside címmel jelent meg a Faber and Faber kiadónál 1996-ban, amit Anthony Slide interjúkötete, a De Toth on De Toth: Putting the Drama in Front of the Camera követett.

Az újrafelfedezett rendező

André de Toth amerikai filmjeit a szocializmus éveiben nem vetítették Magyarországon. Életművének nagyobb része így ismeretlen maradt és lassan hazai munkáit is elfelejtették. Miként arra Kovács Mária felhívja a figyelmet, az 1971-ben kiadott Új Filmlexikon „magyar származású amerikai rendezőként” mutatja be. Magyarországi családjáról keveset tudunk, önéletrajzában elejtett félmondatok utalnak arra, hogy édesapja a háború alatt vesztette életét, testvére pedig az 1956-os forradalom idején halt meg, édesanyjáért egy repülőt küldött a háború végén, amivel kimenekítette. Ő maga évtizedekig nem tért haza, először 1987-ben, két évvel a rendszerváltás előtt látogatott Magyarországra. Ebből az alkalomból szeptember 8. és 15. között a Filmarchívum mozijában, a Filmmúzeumban vetítették öt magyar filmjét és egy díszelőadáson a Piszkos játékot, amely után a közönség is találkozhatott a rendezővel.

Rendkívül gazdag életművét a 2000-es években kezdték újra felfedezni. A Két lány az uccán restaurálása 2010-ben Martin Scorsese és a a Lumière Intézet kezdeményezésére a The Film Foundation World Cinema Projectje keretében valósult meg. A restaurálást a Cineteca di Bologna L’Immagine Ritrovata labor végezte, amelynek nyomán a Filmarchívum egy új 35 mm-es kópiát is kapott. A filmet a Cannes-i Filmfesztivál Cannes Classics szekciójában mutatták be. A másik négy magyar filmet a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor restaurálta 2022-ben. Ebben az évben a restaurált filmek legjelentősebb európai fesztiválja, a lyoni Lumière Fesztivál önálló szekcióban vetíti a Tóth Endre Magyarországon készített alkotásait.




André de Toth, a rendezők rendezője (r: Sólyom András, 2003)

IMDb
Hangosfilm

Jegyzetek

[1] Toth, Andre de: Frangments. Portraits from the Inside. London: Faber and Faber, 1994. Vii.
[2] Egyes források a Sasvári Farkasfalvi Tóth Endre Antal Miksa alakot adják meg teljes névként, de ez a forma a hivatalos iratokban nem található.
[3] Balogh Gyöngyi: Tóth Endre André de Tothról. Beszélgetés a hollywoodi rendezővel. Filmkultúra, 1988/1. 64.
[4] U.o. 63.
[5] Lévay Béla: Visszapillantásaim a magyar filmre 1925–1950. Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, Kézirattár, 1964. 89.
[6] Tóth Endre. Premier Plán. Magyar Film. 1939/35. 8.
[7] Anthony Slide szerint Tóth 1932-ben, 1933-ban, 1936-ban és 1937–38-ban is járt az Egyesült Államokban. In: Slide, Anthony (ed.): De Toth on De Toth. Putting the Drama in front of the Camera. London – Boston: Faber and Faber, 1996. 25. Székely István önéletrajzából tudható, hogy Tóth Endre Székely Istvánnal utazott az Egyesült Államokba 1937-ben. Székely István már nem tért vissza, de Tóth Endre visszajött Magyarországra 1938-ban. In: Székely István: Hyppolittól a Lila ákácig. Budapest: Gondolat, 1978. 164–173.
[8] Kovács Mária: Tóth Endre Magyarországon 1939-ben. 1974. Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, Kézirattár. 5.

[9] Lévay Béla: Visszapillantásaim a magyar filmre 1925–1950. Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, Kézirattár, 1964.
[10] Pápai Zsolt: 5 óra 40. MMA Lexikon. (Utolsó letöltés: 2022. október 10.)
[11] Megöltek egy híres énekesnőt – ki a gyilkos? Színházi Magazin. 1939/37. 26., A forgatókönyvíró maga is hangsúlyozza, hogy a munkához francia filmek szolgáltatták a mintát: Szatmári Jenő: „5 óra 40” Egy bűnügyi film, amely nem egészen bűnügyi. Sztár 1939/5, 10.
[12] Tóth Endre André de Tothról. Beszélgetés a hollywoodi rendezővel. Filmkultúra, 1988/1. 64.
[13] Végetért a Lillafüredi Filmhét. Esti Újság 4. évf. 132. (1939. június 13.) 6.
[14] Nemzeti Filmhét. Magyar Film. 1938/18. 6.
[15] Két lány az utcán. Hétfő, 2. évf. 42. sz. (1939. október 16.), 4.
[16] A vitát kirobbantó olvasói levél: Két lány és sok nyilaskereszt az utcán. 8 Órai Ujság, 25. évf. 212 sz. (1939. október 18.), 5. A vitáról: Lévay Béla: Visszapillantásaim a magyar filmre 1925–1950. Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, Kézirattár, 1964. 141
[17] A történelmi életrajzi film általában nem jellemző műfaj a magyar filmgyártásban, de Semmelweis életét többször is feldolgozták. Bán Frigyes 1952-ben forgatta Semmelweis című filmjét, Koltai Lajos rendezésében pedig 2022-ben készül egy megfilmesítés.
[18] Semmelweis Ignác halálának 75. évfordulója. Magyar Világhíradó 862/6 (1940. augusztus) (Utolsó letöltés: 2022. október 10.)
[19] Lásd: A Ball ’This Big’ fejezet. In: Toth, Andre de: Frangments. Portraits from the Inside. London: Faber and Faber, 1994. 85–105.
[20] Tóth Endre André de Tothról. Beszélgetés a hollywoodi rendezővel. Filmkultúra, 1988/1. 65.
[21] Erdélyi kastély [technikai forgatókönyv] Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, Kézirattár 971.
[22] Toth, Andre de: Frangments. Portraits from the Inside. London: Faber and Faber, 1994., 251–259.
[23] Toth, Andre de: Frangments. Portraits from the Inside. London: Faber and Faber, 1994. 286.
[24] Slide, Anthony (ed.): De Toth on De Toth. Putting the Drama in front of the Camera. London – Boston: Faber and Faber, 1996. 98.

Források

Szatmári Jenő: „5 óra 40” Egy bűnügyi film, amely nem egészen bűnügyi. Sztár 1939/5, 9–11.
Nemzeti Filmhét. Magyar Film. 1938/18. 6.
Végetért a Lillafüredi Filmhét. Esti Újság 4. évf. 132. (1939. június 13.) 6.
Két lány az utcán. Hétfő, 2. évf. 42. sz. (1939. október 16.), 4.
Megöltek egy híres énekesnőt – ki a gyilkos? Színházi Magazin. 1939/37. 26.
Lévay Béla: Visszapillantásaim a magyar filmre 1925–1950. Nemzeti Filmintézet– Filmarchívum, Kézirattár, 1964.
Balogh Gyöngyi: Tóth Endre André de Tothról. Beszélgetés a holly¬woodi rendezővel. Filmkultúra, 1988/1, 63–69.
Czakó Ágnes: André de Toth magyar filmjei. Filmkultúra, 1988/1, 69–75.
Kovács Mária: Tóth Endre Magyarországon 1939-ben. 1974. Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, Kézirattár.
Toth, Andre de: Frangments. Portraits from the Inside. London: Faber and Faber, 1994.
Slide, Anthony (ed.): De Toth on De Toth. Putting the Drama in front of the Camera. London – Boston: Faber and Faber, 1996.
Pápai Zsolt: 5 óra 40. MMA Lexikon. (Utolsó letöltés: 2022. 10. 10.)
Barkóczi Janka: Két lány az uccán. MMA Lexikon. (Utolsó letöltés: 2022. 10. 10.)