A két háború közötti korszak filmforgalmazásának bevett marketing eszköze volt a filmet népszerűsítő reklámérme. Mai írásunkban egy ilyen reklámérmét dobunk fel, amelynek érdekessége, hogy maga a film is a pénz körül forog.

„A rendőri riport hasábjaira kívánkozó események zajlottak le tegnap az osztrák határon. A határőrség fegyveres katonái feltartóztattak egy vadul száguldó gépkocsit, amelyben egy markáns arcú férfi és egy ijedten védekező nő többszázezer pengőt akartak az országból kicsempészni. A pénzről kiderült, hogy lopott, az egyik fővárosi bank pénzével szökött a vakmerő tolvaj. A rendőrség figyelmét egy négyesztendős kislány irányította a bankrablásra, neki köszönhető, hogy a tetteseket elfogták és a pénz is megvan.” – ezzel a szenzációs bevezetővel adta tudtul az Esti Kurir 1937. szeptember 24-én, hogy Oroszvár közelében befejeződött a 300.000 pengő az uccán című új magyar film „happy endes”, utolsó jeleneteinek forgatása. A cikk a forgatás kulisszatitkaiba is engedett némi betekintést a korabeli filmrajongó közönség számára: „A menekülő autót valóságos autóskaraván követte. Közvetlenül mögötte az operatőr kocsija robogott és fotografálta a rabló feltartóztatásának drámai epizódjait, röviddel utána pedig a rendező, Balogh Béla és a stáb többi tagjai következtek. A felvételek végeztével a bankrabló a legnagyobb egyetértésben vacsorázott leleplezőjével és a »katonákkal«, akik elfogták...”

Ahogy a beszámolóból is érződik, a forgatás valóban családias légkörű lehetett, ugyanis a film igazi családi vállalkozásban készült. A forgatókönyvet a rendező nevelt lánya, Szepes Mária írta Orsy Mária írói álnév alatt, aki később többek közt a Pöttyös Panni könyvekről vált ismertté. A rendező asszisztense a veje, Szepes Béla volt, a háttérben pedig, mint Balogh Béla minden filmjénél, ott volt felesége és legfőbb alkotótársa, Szepes Mária édesanyja, Kornai Margit is.

Nagyítás

Pénz hever az utcán! – Ez volt az eredeti címe Szepes Mária történetének, melynek főszereplője a külvárosban élő kis Sutyi, a környékbeli gyerekek vezére, aki apróbb munkákkal keres némi pénzt. Szeretne segíteni barátjának, a kis kézimunkaüzletet fenntartó Klárikának a kiházasításában, ezért kis pénzén sorsjegyet vásárol, a Baráth-féle magánbank sorsjegyét, mellyel többedmagával meg is nyeri a főnyereményt. Egy véletlen folytán a bank tulajdonosának az életét is megmenti, s ettől kezdve mindenki csak szerencsegyereknek nevezi. Klárikába Fücsök ügyvéd szerelmes már régóta, aki különféle reklámfogásokkal próbálja népszerűsíteni Klárika üzletét, ám a lány Fücsök régi barátja, a banktulajdonos Baráth György iránt kezd gyengéd érzelmeket táplálni. Az hoz némi izgalmat a történetbe, hogy a bank egyik alkalmazottja Baráth korábbi szerelmével szövetkezve kirabolja a bankot, s a pénzzel elmenekülnek. Újra Sutyi az, aki révén sikerül elfogni a rablókat, így a történet végül happy enddel, Baráth és Klárika esküvőjével végződhet.

Szepes Mária a film főszerepét egyenesen Ádám Klárira írta, aki még be sem töltötte a 7. életévét, de ezzel a filmmel együtt összesen már három filmsikert is magáénak tudhatott. A két korábbi film (Havi 200 fix; Tomi, a megfagyott gyermek – mindkettő 1936-ban készült) rendezője is Balogh Béla volt, aki Lakner Artúr Gyermekszínházában fedezte fel az akkor ötéves, cserfes kis színészpalántát, aki apró termete miatt még ennél is fiatalabbnak nézett ki. Ám nem félt a kamerától, nem rettent meg a csapó hangjától, gyorsan tanult szöveget, feszélyezettség nélkül énekelt és táncolt, jó volt vele együtt dolgozni. Igazi kis őstehetség volt. A közönség pedig imádta. Annyira, hogy a film forgalmazói jó reklámfogásnak tartották, hogy a moziba látogatók ne csak filmen, de élőben is láthassák a csöpp sztárt. A kislány a Sutyi nevet még a Tomi, a megfagyott gyermek című filmben kapta Szepes Máriától, aki annyira találónak érezte rá ezt a nevet, hogy ebben a filmben is ezen a néven szerepeltette. S bár felnőttkorára nem lett Ádám Kláriból befutott színésznő, kapott neve egy életre rajta maradt.

Nagyítás

A 300.000 pengő az uccán című filmre a korabeli sajtó úgy hivatkozott, mint a magyar színjátszás legkisebb és legnagyobb komikusának közös filmjére, ugyanis a kis Ádám Klári mellett a kor nagy komikusa, Kabos Gyula is fontos szerepet kapott (Fücsök Péter ügyvéd szerepét), aki így nyilatkozott alakításáról: „Én általában szigorú kritikusa vagyok saját munkámnak, ebben az új filmemben azonban határozottan tetszem magamnak. Lehet, hogy talán azért is, mert nem volt sablonos a téma s bár sok benne a szerelem, a zene és a líra, ezt a filmet mégis inkább vidám detektívregénynek lehetne nevezni, lévén benne annyi izgalom, feszültség és csak az utolsó pillanatban feloldó drámai motívum. Könnyen lehet, hogy a producer ezzel a sorsjegyfilmmel megnyeri a főnyereményt...” (Esti Kurir, 1937. november 30.)

Mikor a forgatás kezdetén Balogh Bélát a film témájáról kérdezték, ennyit válaszolt: „Minden a pénz körül forog, tehát új vígjátékom, a »300.000 pengő az utcán« is forogjon a pénz körül. Igyekszem olyan jól megcsinálni, hogy aztán a pénz majd körülöttünk forogjon.” (Kis Ujság, 1937. szeptember 3.) A rendező pályafutása kezdetétől fogva igyekezett olyan témákat választani filmjeihez, melyek igazán érdekelték a közönséget, hétköznapjaik legnagyobb problémáinak számítottak. Így jutott el a pénztémához is. Egy korabeli lap viccesen meg is jegyezte: „Ő rendezte a Havi 200 fixet is. Gondolta, ha a közönségnek annyira tetszett rongyos havi 200, mennyire fog tetszeni egy olyan film, amelyben 300.000 pengőről van szó.” (Nemzeti Sport, 1937. szeptember 12.)

És ha már a számoknál tartunk, van még néhány érdekes számadat, mely ehhez a filmhez fűződik. Például több elsőség is: Uray Tivadar ebben a filmben játszotta első bonviván szerepét az addigi intrikus, tolvaj, kém, öregember szerepek után. Partnerének, a mindössze 16 éves, kivételes szépségű Bárczy Katónak pedig ez volt az első igazi filmszerepe. (Előtte épp csak feltűnt a vásznon egy diáklány szerepében az Úrilány szobát keres című filmben.) A színészcsaládból származó lány már 15 évesen színpadon állt és néhány hónap alatt meghódította a vidéki közönséget mint operettnaiva, sőt már komoly drámai szerepeket is kapott – akkor még Radó Kató néven, ám filmbéli szerepét mégsem ennek köszönhette. Az újdonsült filmprimadonna a Magyarország című napilap riporterének mesélte el kiválasztásának filmbe illő történetét: „Kispesten kezdtek érdeklődni irántam, több filmszerepről volt szó, de semmiféle komoly megállapodást nem tudtunk csinálni. Egyszer aztán kaptam egy levelet Balogh Bélától, aki magához kéretett. Elmondotta, hogy egy ismerőse látott a kispesti moziban és ő hívta fel rám a figyelmét. Szóval mint nézőt láttak meg először. Később Balogh Béla ki is jött és megnézett egy operettben. Másnap aláírtam a szerződést. Bizony nagyon félszegen és ijedten viselkedtem az első órákban a felvevőgép előtt. Nem tudtam megszokni, hogy nincs velem szemben közönség. Most már leküzdöttem a lámpalázat és nagyon örülök az első filmemnek.” (Magyarország, 1937. szeptember 15.) Már a felvételek idején annyira kapós lett az újonnan felfedezett sztárjelölt, hogy egy másik produkció is magának akarta. A két produkció gyártásvezetője között szóváltás támadt, s az ügyből kis híján párbaj lett, ám időközben kiderült, hogy teljesen feleslegesen, hisz a 300.000 pengő az uccán című filmet gyártó Kárpát film előrelátóan két évre kizárólagos joggal szerződtette a gyönyörű, szőke színésznőt. Makó annyira büszke volt egykori primadonnájára, hogy még a budapesti premier előtt megszerezte a filmet, hogy azt a fővárosi szakmai bemutatóval egy napon már vetíthesse is közönségének.

Nagyítás

De nem csak új primadonnát avatott a készülő magyar film, hanem új díszlettervezőt is, ráadásul a legelső női díszlettervezőt. A Hunnia filmgyár csarnokaiban sokféle különleges díszletet oldottak már meg addig is, de ennek a filmnek volt egy igen sok kihívással teli díszlete: egy 46 méter hosszú, 14 méter széles budapesti utca, élénk gyalogos- és autóforgalommal, tele üzletekkel, melyekbe be lehet látni, a szereplők pedig mint vásárlók ki-be járkálnak ajtajukon. Ennek az összetett díszletnek a megtervezésére pályázatot írtak ki, melyet egy fiatal festőművésznő nyert meg. B. Kokas Klára addigra már hírnevet szerzett magának portréival, üvegfestményeivel, különleges divatterveivel, sőt a film sem volt számára idegen terep, hisz több filmhez is készített már kosztümöket, ám mint díszlettervező ezzel a filmmel debütált. A forgalmas utcát a Hunnia gyár udvarán építették fel. Magyar film részére korábban még nem építettek ilyen hatalmas díszletet.

Bárczy Tibor zeneszerzőnek is ez a film volt élete első (és egyetlen) filmes munkája. A komolyzenei pályára készülő zeneszerzőt pár évvel korábban egy megnyert pályázat térítette el végleg a könnyűzene irányába. Franciaországban élt, ahol egymás után írta a slágereket, szerzeményeit egész Európában játszották a rádiók, hanglemezei, melyek Amerikáig is eljutottak, nagy példányszámokban keltek el. Ennek ellenére Budapestet választotta, mert nem tudott ellenállni a filmgyártás varázsának és visszatért, hogy filmzenét írjon az új magyar filmhez. Felröppent az a hír, hogy az ifjú filmcsillagnak, Bárczy Katónak több köze is van a világhírű zeneszerzőhöz puszta névazonosságnál, ám az érintettek igyekeztek tisztázni a félreértést. Radó Kató csak azért változtatott nevén, mert az állítólag túlságosan operettesen hangzott.

A rendezővel kapcsolatban két számot is emlegettek a korabeli lapok. Az egyik a 25-ös, mivel állítólag a 300.000 pengő az uccán című filmjével ünnepelte 25 éves filmrendezői jubileumát. A másik szám a 87-es, minthogy ez a filmje volt a 87. a sorban. Ha ez a két adat igaz, akkor jóval korábban kezdődött Balogh Béla filmrendezői karrierje, mint ahogy eddig tudtuk.

Van még egy érdekes számadat konkrét összeg említése nélkül. A műtermi felvételek idején ellátogatott a Hunnia filmgyárba a Paramount elnöke, a világhírű magyar filmvállalkozó, Adolph Zukor, aki a forgatás megtekintése után behatóan érdeklődött a gyártási költségek felől. Bingert János, a Hunnia igazgatója pontosan kimutatta, hogy a Hunnia műtermeiben mennyiből lehet szórakoztató filmeket gyártani.

Egyébként nemcsak ez az egy reménybeli amerikai lehetőség kapcsolódik ehhez a filmhez. Az RKO Pictures amerikai filmgyártó és forgalmazó vállalat képviselője látván a filmben a sikkasztó bankpénztárost játszó Greguss Zoltán próbafelvételeit, azonnal szerződést ajánlott a kezdő filmszínésznek (Greguss ezelőtt csak a szintén 1937-ben készült Az én lányom nem olyan című filmben szerepelt, melyet ekkor még be sem mutattak). A Pesti Napló munkatársa a mesés szerződésről kérdezte a Vígszínház fiatal színészét. „A szerződésnek az a legszigorúbb kikötése, hogy február 1-ig legalább annyira tanuljak meg angolul, hogy Hollywoodban meg tudjam magam értetni. A szombati nap folyamán már meg is jelent nálam az az angol tanár, akit az R. K. O. párizsi képviselője rendelt ki számomra Budapesten, hogy naponta tanuljak vele. Egyelőre nem tudok mást, csak azt, hogy a filmgyár februárban Amerikába akar kivinni, játszatni akar, hétéves szerződést ad, és heti 800 dollár volna a kezdőfizetésem. Annyi bizonyos, hogy hétfőn már angolul tanulok és mindent elkövetek, hogy a Vígszínház igazgatóságának előzetes tudtával és beleegyezésével kellő időben elindulhassak Hollywoodba.” (Pesti Napló, 1937. szeptember 5.)

Talán pályatársa szerencséjének köszönhetően vette a bátorságot Bárczy Kató is, hogy hollywoodi filmes karrierről álmodozzon, s ezt nem is titkolta. „Első filmgázsim legnagyobb részét angol leckékre fordítom. Ha így halad minden, remélem, néhány esztendő múlva oda is kijutok.” (Magyarország, 1937. szeptember 15.) Ám egyikőjük amerikai filmes karrierje sem indult be. A filmet azonban nem sokkal a magyarországi premier után bemutatták Amerikában is, így – ha személyesen nem is – mégiscsak eljutottak a vágyott helyre.

Ami pedig a film igazi főszereplőit, a szerencsesorsjegyet és a pénzt, vagy legalábbis a filmhez készült reklámérmét illeti, mindkettőhöz fűződik egy-egy történet. Körner Mihály, a film gyártásvezetője a felvételek megkezdésekor – stílusosan a témához – egy sorsjegyet ajándékozott pöttöm kis primadonnájának. Az utolsó húzáson ki is húzták a sorsjegyet, de a valóságban már nem volt olyan szerencséje Sutyinak, mint a felvevőgép előtt. A sorsjegy mindössze 30 pengőt nyert... Ám még ekkora szerencsét sem hoztak egy végül öngyilkossá lett munkanélküli napszámosnak, a vasúti balesetben elhunyt Harkai Jánosnak a zsebében talált sorsjegyek, s a mellettük talált érme, a 300.000 pengő az uccán című film reklámérméje. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy Harkai mindkét sorsjegyet egy ezüst cigarettatárcával együtt lopta valakitől. Lehet, hogy mégis igaz a film tanulsága, hogy a szerencse azok mellé szegődik, akik megérdemlik, s a pénz csak a tiszta lelkű embereket boldogítja?