"Ne sírj, édesanyám!" – apró érdekesség a magyar szinkron kezdeti időszakából #87

2022.12.30.

A második magyarra szinkronizált film gyerekhőseinek magyar hangját Lakner Artúr Gyermekszínházának két tagja, Ruttkai Évike és Ruttkai Ivánka kölcsönözte.

Dokumentációs gyűjteményünkben található egy 1933-as francia film magyar nyelvű szórólapja. A La Vierge du rocher (rendezte: Georges Pallu), ahogy a szórólapon olvasható, „társadalmi színmű az élet árnyairól és az égi fényességről”. Magyar címe – az eredetitől némileg elrugaszkodva – Ne sírj, édesanyám! (A lourdes-i csoda) lett. 

Számunkra a film két szempontból érdekes különösen: ez volt a második magyarra szinkronizált, magyarul beszélő film (bemutató: 1936. március 20.), a két gyermek főhős magyar hangja pedig Lakner Artúr Gyermekszínházának két tagja: Ruttkai Évike és bátyja, Ruttkai Ivánka volt.

A film két kisgyermekes, baráti család szívbemarkoló története. A kevésbé vallásos család gyermeke – míg szülei éppen a Moulin Rouge-ban mulatnak – lezuhan az erkélyről és lebénul. Szüleivel hosszú lelki utat is bejárva eljut a lourdes-i Mária-kegyhelyre, ahol a sziklabarlang csodatévő vizében ugyan nem gyógyul meg, néhány napra rá azonban, már otthon Szűz Mária közbenjárására mégis megtörténik a csoda.




Ne sírj, édesanyám! szórólap (forrás: NFI)


Mivel a harmincas évek első felében a magyar hangosfilm a mozikban bemutatott filmek elenyésző százalékát tette csak ki, a filmfeliratok többsége pedig „kevés, gyors és semmitmondó” volt, ezért főleg vidéken igen jelentősen visszaesett a nézőszám, s ezzel együtt a mozik száma is megcsappant. „Az 1929-ben meglévő 539 mozival szemben 1934-ben már csak 398 működött az országban.” (Kisvárdai Ernő: Az utószinkronizálás megsokszorozza a vidéki mozik látogatóit – Filmkultúra 1935/5)

Ennek ellensúlyozására 1935. július 26-án született meg a szinkronizálásról szóló törvényjavaslat, illetve szinkronrendelet, amely kötelezővé tette, hogy a mozgófényképszínházak műsorának 10 százalékát Magyarországon készült, magyar nyelvű hangos mozgófényképekkel kell betölteni (ennek a 10 százaléknak a fele lehet magyarra szinkronizált film is), 1936-tól ez 15 százalékra módosult, aminek kétharmada lehetett szinkronizált. A rendelet nagy lendületet adott a szinkronizálásnak, négy jelentős stúdió is létrejött. Mivel azonban nem sokkal ezután, a 30-as évek második felében örvendetesen nekilendült a magyar filmgyártás, így a külföldi filmekkel együtt a szinkronizálás is jó időre háttérbe szorult.

A legelső magyar utószinkron a Négy és fél muskétás című magyar-osztrák koprodukcióban, de német nyelvű filmhez készült – ami egyébként Nóti Károly forgatókönyvéből, Kardos László rendezésében, jelentős magyar sztárok közreműködésével Bécsben született – s noha szinkrondramaturgja a már említett Lakner Artúr volt, aki minden tőle telhetőt megtett, a film 1936 januári bemutatója után mégsem lett átütő siker.

A három Ruttkai-testvér 1956-ban: Ruttkai Iván, a Svédországban élő színész Ruttkai Éva kislányáról, Gábor Júliáról rajzol portrét. A másik férfi a harmadik testvér, Ruttkai Ottó, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója. (MTI Fotó: Keleti Éva)


A Ne sírj, édesanyám magyar hangfelvételeinek művészi vezetője az ekkorra már 20 éves filmrendezői tapasztalatra visszatekintő Balogh Béla volt. A munkához nem volt elég egy szinkron-gyártásvezető (dr. Erdélyi István), hanem művészi vezető is kellett, mert komoly művészi kihívást jelentett, hogy a „kép és a hang belső tartalmi szempontból kapcsolatban legyen egymással”. Egyébként az egyik korai, 1934-es utószinkron-kísérlet szintén Balogh Béla egyik nagysikerű némafilmjéhez, az 1920-as Lengyelvérhez köthető.

A gyerek Ruttkai Éva és Vaszary Piri az Édes mostoha című film díszletében (forrás: NFI)


És még egy ráadás: Balogh Béla 1935-ben rendezte első hangosfilmjét, az Édes mostohát, Lakner Artúr regényéből. A filmre kiszemelt gyerekfőszereplő szintén Ruttkai Évike volt, aki azonban a forgatás megkezdése után nem sokkal komoly tüdőgyulladást kapott, így szerepét végül Pécsi Gizi vette át. A Filmarchívum fotógyűjteményében azonban van olyan fotónk, amelyen még a nyolcéves Ruttkai Éva látható az Édes mostoha díszletében.

További érdekességeket a magyar szinkron lenyűgözően sokszínű történetéből, az idézetek forrásában Dallos Szilvia: A szinkronizálás története (Nap Kiadó, 2. bőv. kiad. 2005) című kötetében lehet olvasni.