Janovics Jenő emlékalbum 1924-ből #82
A magyar színház és film legendás alakjának, a 150 éve született Janovics Jenőnek már egy sokkal korábbi évfordulójára is emléket állítottak kor- és pályatársai, az akkori idők kulturális életének legnagyobb kiválóságai: 30 éves színészi és 22 éves színházigazgatói jubileuma alkalmából 1924-ben Kolozsváron gazdagon illusztrált emlékalbum jelent meg, amelynek egy viharvert példánya a Filmarchívum könyvtárában is fellelhető. Az alábbiakban ebből mutatunk néhány idézetet és magát a szép kiállítású albumot is végig lehet lapozni.
A kötet bejegyzéseinek szerzői Lehár Ferenc, Blaha Lujza, Jászai Mari, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Ignotus, Zsolt Béla, Ravasz László, Bánffy Miklós és sokan mások – kolozsvári, szegedi, budapesti tisztelők, pályatársak és barátok.
„Ma már nem is név, nem személyt meghatározó jelölés, hanem fogalom, mely fedi mindazt, ami kultúrát, irodalmat, színházművészetet, politikát és magyarságot jelent Erdélyben. Dr Janovics Jenő maga egy erkölcsi és világnézeti piedesztál, ahonnan letekintve Erdélyt látjuk a maga forrongó, lázas, vajúdó munka-rohanásával, ahonnan a tömeg: Erdély magyar népe kibontakozást és utat keres, hogy a megváltozott világrendben megtalálja önmagát.” (Imre Sándor)
„Janovics Jenő zsenialitása, jóhiszeműsége és biztosságos motora, lüktető agyveleje az erdélyi magyar kultúrának. Boldog vagyok, hogy nagyszerű fiatalsága szolidaritást vállalt a nehéz napokban a mi tántorgó, kereső ifjúságunkkal és serkentett, moralizált akkor is, amikor mi már megfutamodtunk. Janovics Jenő bizonyítja legmeggyőzőbben, hogy nagy és tiszta művész kezében miként lesz a művészet erősebb fegyver történelmi erőknél és politikai praktikáknál. Nagy tisztesség, hogy hódolhatok előtte.” (Zsolt Béla)
„Hamletet néztük meg először a Rajkay bácsi szabadjegyein. (Két „óriáskiflit“ vittünk magunkkal és teljes volt a gyönyörűség.) Azt hiszem, akkor kezdődött a te szinészpályád, akkor érlelődött meg benned az elhatározás. Nagyon rákaptunk a színházra. A Szigligeti-jubileumon már pénzért váltottunk két jegyet az akkori Népszínházba — a kakasülőre. Emlékszel ? Akkor hallottuk először Blahánét.” (Janovics Pál)
A teljes kötetet itt lehet megnézni:
1872-ben Ungváron született, de családja hamarosan Budapestre költözött, iskoláit már itt végezte. Párhuzamosan kezdte el a Műegyetemet és a színiakadémiát, de csak az utóbbit fejezte be. 1896-ban a Kolozsvári Színházhoz szerződött, ahol 28 évesen már művészeti vezető lett. 1906-ban az újonnan épült Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatásával bízták meg. A pompás palotában európai színvonalú magyar színházat teremtett, de gondja volt arra is, hogy az egyetemes és a magyar drámairodalom klasszikusait és kortárs felfedezéseit – köztük sok román darabot – az alsóbb néposztályok és a fiatalok is megismerhessék. Operát, operettet és balettet is színpadra állított. A magas kultúra mellett a népszerű műfajokat sem vetette meg, arra is maradt energiája, hogy közönségbarát repertoárral kis magánszínházat építtessen és igazgasson a Sétatéren. Kolozsváron ekkoriban a kultúra előállítására és fogyasztására is ideálisak voltak a feltételek, a hatalmas munkabírású, lehetetlent nem ismerő Janovics hamarosan a város köztiszteletben álló, nagyon jómódú személyiségévé vált.
Azon kevesek közé tartozott, akik már korán fantáziát láttak a filmben. 1912-ben filmstúdiót alapított, mintegy 50-70 némafilmet gyártott, rendezett, írt, sokban szerepelt is. Sikeres színházi produkcióit filmre vitte, a filmek bevételét visszaforgatta a színházba. A filmek bemutatásáról is maga gondoskodott: kiterjedt mozihálózatot üzemeltetett. Több filmjét nemzetközi szinten is forgalmazta, a Pathé-filmgyárral közösen készített Sárga csikó világsikert aratott. Bánk bánjának filmváltozatában Jászai Mari játszotta Gertrudist. Ez a film elveszett, néhány éve azonban előkerült A tolonc, a Casablanca rendezőjeként Amerikában világhírnevet szerzett Kertész Mihály korai rendezése, amely Janovics forgatókönyvéből készült. Ebben látható az egyetlen filmfelvétel Jászai Mariról. Janovics műhelyében, az ő felfedzettjeként kezdte pályafutását a fiatal Korda Sándor, a brit filmipar későbbi megalapítója is.
Fáradhatatlan munkájával nagyban hozzájárult a város magas szinvonalú kulturális életéhez. A maga erejéből a csúcsra jutott polgár számításait azonban a történelem többször egymás után keresztülhúzta. 1918-ban, miután a román csapatok bevonultak Kolozsvárra, társulatának el kellett hagynia a Nemzeti Színházat. Az állami támogatás megszűnt, Janovics a magánvagyonából finanszírozta megmaradt előadásait, ugyanakkor már adót kellett fizetnie a jegybevétel után. Miután a magyar nyelvű színjátszás helyzete Kolozsváron ellehetetlenült, Janovics 1936-ban elvállalta a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetői posztját. A zsidótörvények miatt azonban nem sokáig dolgozhatott, háttérbe szorult, a visszaemlékezéseit írta. 1938-ban Kolozsváron színészi képességeit latba vetve szökött meg a Gestapo elől, Budapesten bujkálva élte túl a vészkorszakot (fivére, Janovics Pál – aki a gyerekkori emlékeiket idézi fel az albumban – a Maros utcai nyilas vérengzés áldozata lett). Az örök optimista Janovics 1945-ben visszatért Kolozsvárra, ahol a Bánk bánnal akarta újra megnyitni színházát, de a bemutatót már nem élhette meg. A fűtetlen épületben szerzett tüdőgyulladásban halt meg.
