A spanyol polgárháború évtizedekig olyasmi volt a számomra, mint egy fekete- fehér Robert Capa fotó. Mindegyre csak a kegyetlen Franco és a véreskezű fasiszták baloldal feletti (sajnálatos) győzelme dominálta képzeletemet.
Ez valójában nem sok a valódi Spanyolországról. Az én külön spanyol kalandom 1993-ban kezdődött Ernesto Noriega amatőr filmjeivel - a polgárháborús, börtönben forgatott és a háború szaggatta Spanyolországot megrajzoló expresszionista film képsorai megragadták a fantáziámat. Hirtelen nehezen megválaszolható kérdések merültek fel bennem: mi történt azzal, aki csak épp szerette volna túlélni, vagy balszerencséjére rossz időben, rossz helyen volt? Milyen volt, és miért kellett ez a pusztító testvérharc, tele szenvedéssel, nyomorúsággal, káosszal és kölcsönösen véres megtorlásokkal?
Film-ásatásaim során teljesen új megközelítések kínálkoztak. Miközben egyre jobban elmerültem a spanyol krízisben, s egyre több történetet és különleges filmet találtam - a kihívás nőttön nőtt, hogy a sosem látott látomás, a személyes tapasztalatok érzékletessége felé haladjak.
Az El perro negro készítése jóval tovább tartott, mint gondoltam, s ma sem tudom, milyen. Talán egy-két évnek el kell telnie, hogy végre megértsem, mit is követtem el.
Forgács Péter

www.forgacspeter.hu