A zöld sárkány gyermekei

2010, játékfilm, 35mm, 89 perc, 1:1,33

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2010.

Máté 45 éves ingatlanügynök. Munkájáért nem rajong, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Egy svéd ügyféltől új megbízást kap, egy raktárházon kell minnél gyorsabban túladnia, azonban az eddig kínaiak által bérelt épület nem üres:  tengernyi doboz közt itt éldegél a biztonsági őr, és karbantartó Wu. Mivel munkaideje napi 24 órára rúg, Wu praktikusan munkahelyén alakította ki lakását, itt eszik, alszik, és ha ideje engedi, itt tartja labdarúgó edzéseit is. A két magányos férfi egyre többet találkozik, először csak azért, mert Máté újabb, és újabb ügyféllel jelenik meg, később meg már azért is mert a nyelvi-, és kultúrális különbségek ellenére egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A több hónapnyi egyedüllét után mindkettőjüknek jól esik végre beszélgetni valakivel, így lesznek saját kis dobozokkal teli világukban egymás támaszai. Barátságuk azonban megmérettetik, mikor megjelenik a színen egy pizzafutár-lány, kibe először Wu, majd Máté is beleszeret. A főnökének kiszolgáltatott Wu ráadásul azt az utasítást kapja, hogy hiúsítsa meg a raktár eladását, mert a vártnál tovább lesz az épületre szüksége, míg ezzel párhuzamosan Máté-val közlik, hogy elbúcsúzhat az állásától, ha nem sikerül mihamarabb nyélbe ütni az üzletet –  így a két barát szép lassan elkezdi egymás munkáját szabotálni... 

Miklauzic Bence már első nagyjátékfilmjében, a 2002-es Ébrenjárók-ban is két férfi és egy lány útjainak egymásba fonódásáról mesélt, és ezúttal is erre az alaphelyzetre húzta fel a sztorit. Az „A zöld sárkány gyermekei”  humoros, és érzelmes történet teljesen különböző emberek mély barátságáról, és arról, hogy ez a kötelék mekkora segítség lehet abban is, hogy megtaláljuk saját útunkat.

Alkotók

Mythberg Films Gyártó
TV2 Koproducer
Ferencz Zsófia Jelmez
Berger József Producer
Óvári Eszter Gyártásvezető
Miklauzic Bence Rendező
Hammer Zsolt, Jávorka Ádám Zene
Madaras Attila Hang
Hujber Balázs Látványtervező
Barsi Béla Vágó
Vecsernyés János Operatőr
Maruszki Balázs, Németh Gábor, Miklauzic Bence Forgatókönyv
Rátóti Zoltán, Bánfalvi Eszter, Yu Debin, Lengyel Ferenc, Egyed Attila Szereplők

Díjak

Syracuse Nemzetközi Filmfesztivál - 2011 Legjobb forgatókönyv díja
San Jose Cinequest - 2012 Legjobb játékfilm

Fesztivál szereplések

Kolozsvár Transilvania - 2011
Pune Nemzetközi Filmfesztivál - 2013
Bengaluru Nemzetközi Filmfesztivál - 2012
Chennai Nemzetközi Filmfesztivál - 2012
Várna Love is Folly Nemzetközi Filmfesztivál - 2012 (versenyben)
Medgyes Közép-európai Filmek Fesztiválja - 2012 (versenyben)
Lagów Nemzetközi Filmfesztivál - 2012
Moszkva Arany Vitéz Nemzetközi Filmfesztivál - 2012
London Raindance Filmfesztivál - 2011
Palics Nemzetközi Filmfesztivál - 2011 (versenyben)
Busan Nemzetközi Filmfesztivál - 2010 (versenyben)
Almati Shaken's Stars - 2011 (versenyben)
Wiesbaden GoEast Filmfesztivál - 2011 (versenyben)
Prága FEBIOFEST - 2011
Vilnius Nemzetközi Filmfesztivál - 2011 (versenyben)
Szófia Nemzetközi Filmfesztivál - 2011 (versenyben)
Isztambul Rendez-Vous - 2010
Valladolid Nemzetközi Filmfesztivál - 2010
Varsó Nemzetközi Filmfesztivál - 2010 (versenyben)

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!