Állítsátok meg Terézanyut!
2004, játékfilm, 35mm, 127 perc
Első játékfilm
HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2004.
Kata unja áhítatos imádóját, Marcit, aki zokszó nélkül tűri szeszélyeit. Kata éppen ekkor szalad össze régi szerelmével, Fonyóval. Az egykori érzelmek robbanásig feszülnek, míg végül az elővigyázatlan Kata lebukik. Nem csoda, a visz-majornak szakítás a vége. Nem is egy. Két pad között a földre esik. A magányossá vált Kata sorsáért egyre jobban aggódnak szerettei. Édesanyja családot remél nyughatatlan lányának, a barátnők pedig állandóan nyomon követik Kata botladozó lépteit. Mindeközben szorgalmasan jár állásinterjúkra, és legalább ilyen szorgalmasan próbálkozik különböző férfiakban meglelni az igazit. David, az izraeli orvos-tanhallgató különleges élményekkel ajándékozza meg, kapcsolatuknak azonban nincs perspektívája, mert a fiú hazautazik. A szakítás után Kata véletlenül megismerkedik Tamással, egy cég igazgatójával. A lány személyisége felkelti Tamás érdeklődését, s először munkát kínál neki, majd lassan a köztük kialakult kölcsönös vonzalom is egyre erősödik. Egy közös vidéki úton minden rendeződni látszik. De csak látszik! Kata végül lassan visszanyeri egyensúlyát, kezdi megtalálni önmagát, s talán az igazi is megjelenik egyszer.
Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című műve alapján.
A film már elérhető a Filmio kínálatában! Kattints a Filmio ikonra!

Alkotók
Bergendy Péter | Rendező |
Rigó Béla | Forgatókönyv |
Pados Gyula | Operatőr |
Király István | Vágó |
Eric Chapelle, Tommy Dorsey Orchestra, Frank Sinatra, Ekova, Madarász Gábor, Puccini, Hot Jazz Band | Zene |
Balázs Gábor | Hang |
Hujber Balázs | Látványtervező |
Breckl János | Jelmez |
Bodzsár István | Producer |
Unio Film, RTL Klub | Gyártó |
Nagy Ervin, Kiss Mari, Bánfalvy Ágnes, Végvári Tamás, Molnár Piroska, Haumann Péter, Elek Ferenc, Hujber Ferenc, Csomós Mari, Hámori Gabriella, Bács Ferenc, Csuja Imre, Csányi Sándor, Major Melinda, László Zsolt, Schell Judit, Nagy Zsolt, Ónodi Eszter | Szereplők |
Díjak
Mladá Boleslav "Mosolygó Filmek Fesztiválja" - 2005 | Legjobb színésznő díja Hámori Gabriellának |
Budapest Magyar Filmszemle - 2005 | A legjobb férfi mellékszereplő díja Csányi Sándornak,Legjobb hangmérnök díja Balázs Gábornak |
Fesztivál szereplések
Kalkutta Nemzetközi Filmfesztivál - 2005 | |
Prága FEBIOFEST - 2006 | |
Taipei Taiwan Európai Filmek Fesztiválja - 2006 | |
Norrköping Nemzetközi Filmfesztivál - 2005 | |
Tallinn Black Nights Filmfesztivál - 2006 | |
Cottbus Filmfesztivál - 2005 | (versenyben) |
Sevilla Filmfesztivál - 2006 | |
Torún TOFIFEST - 2005 | (versenyben) |
Plzen Finále - 2005 | |
Palics Nemzetközi Filmfesztivál - 2005 |
Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!