Átjáróház

2022, játékfilm, színes, 104 perc

romantikus vígjáték fantasy

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2022. 12. 8.

Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem addig tart, amíg az élet. Pár ritka kivételtől eltekintve.

Krisztián (Bárnai Péter) vagány és laza srác, aki egy nála is furcsább nagynénikéjével (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben él, és végre szerzett magának állást: egy hullaház éjjeliőre lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj (Rujder Vivien) az első találkozásuk után nem sokkal mint ügyfél bukkan fel nála: mármint egy buszbalesetet követően hozzák a fagyasztóba.

Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében. És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó szándékú és jó humorú tetem, egy nagyvárosi boszorkány és a saját harcias, a megváltoztathatatlanba sem belenyugvó lelkesedésük. Szükségük is lesz rá: mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János), mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.

A film már elérhető a Filmio kínálatában! Kattints a Filmio ikonra!

Alkotók

Madarász Isti Rendező
Veres Attila Forgatókönyv
Garai Gábor Operatőr
Pacsay Attila Zene
Horgas Péter Látványtervező
Bárdosi Ibolya Jelmez
Muhi András, Ferenczy Gábor Producer
FocusFox Gyártó
Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kulka János, Árpa Attila, Dobó Kata, Galla Miklós, Kútvölgyi Erzsébet Szereplők

Díjak

Brüsszel BIFFF - 2023 Ezüst Méliès-díj Legjobb európai film

Fesztivál szereplések

Porto Alegre Fantaspoa - 2023 (versenyben)

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!