Fény hull arcodra

2001, játékfilm, 35mm, 90 perc, 1:1,85

Első játékfilm

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2001.

Vesztett csaták után elcsigázott emberpár keres éjszakai menedéket egy faluban, ahol diadaluk idején is megfordultak már. A település lakói házukba zárkóztak, csak a mindenkori háborúk söpredékké züllesztett áldozatai bolyonganak benne. Régi ismerősük, a Jegyző saját házában felakasztva lóg a gerendán.
A menekülők végül egy magányos, kúriájában elbarikádozott, idős Tanítónál lelnek menedékre, aki fura szertartásoknak hódol, és hajlékát amolyan kegyeleti múzeumnak rendezte be.
A jövevényeket emlékek kísértik: a Nő férje meghalt, menekülésük közben áldozatul esett a csürhének. Meglehet, ebben a feleség éppúgy felelős, mint kísérője, hiszen sorsára hagyták az egykori vezénylő tisztet, sejthetőleg nem csupán az ijesztő káosz miatt, hanem mert ők ketten vonzódnak egymáshoz. Egymásra találásukról, a túlélésről szól a történet, a rémségek közepette, melyben senki sem maradhat büntetlen. A történet lírai és szürrealisztikus. Meghitt és kegyetlen jelenetek, jelen- és múlt idejű képsorok váltakoznak, már-már zenei ritmus szerint.

Alkotók

Gulyás Gyula Rendező
Gulyás Gyula, Csiki László Forgatókönyv
Vivi Dragan Vasile Operatőr
Koncz Gabriella Vágó
Selmeczi György Zene
Tiberiu Borcoman, Juhász Róbert Hang
Domokos Csaba Látványtervező
Oana Paunescu Jelmez
Vlad Paunescu, Kántor László Producer
Új Budapest Filmstúdió, Castel Film, Cinemart, Cinecorvin Gyártó
Pálffy Tibor, Váta Lóránt, Bíró József, Kovács Ágnes, Fülöp J. Zoltán, Gasparik Attila, Tompa Klára Szereplők

Díjak

Budapest Magyar Filmszemle - 2002 A legerősebb kinematográfiai értékkel bíró, a vizuális kifejezés eszközeit használó mű rendezői díja Gulyás Gyulának

Fesztivál szereplések

Montreal World Film Fesztivál - 2002
Semarang Nemzetközi Filmfesztivál - 2003
Kairó Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Palics Nemzetközi Filmfesztivál - 2003
Kalkutta Nemzetközi Filmfesztivál - 2005
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál - 2002 (versenyben)
Ankara Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Goa Indiai Nemzetközi Filmfesztivál - 2002

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!