Glamour
2000, játékfilm, SD, 115 perc, 1:1,33
dráma
HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2000.
Egy békés, fehér családi asztal valahol az idők mélyén. Mint egy elfelejtett ikon szereplői, úgy elevenednek meg az ősi zsidó ima és egy ünnep töredékes hangjai között: a Mózes-arcú Nagyapa, a három fiútestvér �közöttük Apa � aki majd a történet egyik főszereplője lesz. A magyar történelem egyik legsötétebb korszakában vagyunk. (Zsidótörvények, üldözés 1938). Az Apa részben a családi üzlet egyik látogatójának hatására egy nagy terv végrehajtásába kezd. A terv lényege a �saládi fajnemesítés� azaz az eljövendő utódok érdekében, tiszta árja fajú családot kell létrehozni. Közvetítéssel megismerkedik egy német lánnyal. A találkozás valódi szerelemre lobbantja a fiatalokat. Ettől kezdve az Apa és a német lány számára az élet próbatételek sorozata. A házasság útjába akadályként állnak a törvények és a hivatalok. Végül egy sötét templomban sor kerül az esküvőre. Nemsokára kitör a háború. Ettől kezdve a film fő helyszíne egy sarki üzlet, ami lassan jelképes helyszínné válik. Miként Noé bárkája fogadja be az állandóan érkező vándorokat, �rokonokat és menekülőket � akik mindannyian mintha családtagok lennének. A film utolsó harmadában a hangsúly a családtagok egyéni életútjára terelődik. 1956. Az Apa legkisebb fia, egy elszabadult villamoson rohan a �zabadságba� A bátyja elbúcsúzik, hogy egy szép napon visszatérjen egy idegen országból. A Nagyapa utolsó kérése, hogy halála után a szívét szúrják át. Az Anya egy fehér kórházi ágyon elalszik, és visszatalál a gyermekkori német kisvárosba. A film utolsó képe a �erti álom� ahol mint egy fináléban minden szereplővel még egyszer, utoljára találkozunk.
Alkotók
Gödrös Frigyes | Rendező |
Gödrös Frigyes | Forgatókönyv |
Kardos Sándor | Operatőr |
Rigó Mária | Vágó |
Melis László | Zene |
Kovács György | Hang |
Pauer Gyula | Látványtervező |
Breckl János | Jelmez |
Szekeres Dénes, Sipos Kornél, Wolfgang Kruse, Grundmann Ilona | Producer |
Focusfilm | Gyártó |
Cseke Katinka, Ónodi Eszter, Cserna Antal, Barkó György, Eperjes Károly | Szereplők |
Díjak
Madrid Imagen Filmfesztivál - 2000 | Legjobb operatőr: Kardos Sándornak |
Setúbal FESTROIA Nemzetközi Filmfesztivál - 2000 | Zsűri különdíja |
Fesztivál szereplések
Berlinale - Berlin Nemzetközi Filmfesztivál - 2000 | |
Cottbus Filmfesztivál - 2000 | |
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál - 2000 | |
Săo Paulo Nemzetközi Filmfesztivál - 2000 | |
Tallinn Black Nights Filmfesztivál - 2000 | |
Kassa Art Film Fest - 2000 | (versenyben) |
Jeruzsálem Nemzetközi Filmfesztivál - 2000 | |
Lagów Nemzetközi Filmfesztivál - 2000 |
Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!