Kojot

2017, játékfilm, HD, 126 perc

Első játékfilm

dráma

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2017. 2. 16.
NEMZETKÖZI PREMIER: 2017. 10.

Tűzkőre érkezik Bicsérdi Misi, mert földet és rozoga házat örökölt nagyapjától, az öreg Misutól, aki a maga idejében igazi fenegyerek hírében állt. Misi frusztrált, elfojtott, menekülő 30-as, nem találja helyét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Csak sodródik, nem vállal fel konfliktusokat. Ez a gúnya azonban egyre jobban szorítja. Hozzákezd öregapja  romos házának felújításához, melyben  igaz célt lát meg önmaga és párja, Eszter számára egyaránt.   

 Pénz híján mindössze a nagydumás, rokkantnyugdíjas Lajost, és hallgatag, börtönviselt sógorát, Attilát tudja felbérelni mesteremberként, és maga is részt vesz az építési munkákban, amihez mit sem ért kezdetben. A természetközeli idillben végre kezdi megtalálni magát, de ez nem tart sokáig. Kiderül, hogy a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegekért kebelezi be Tűzkő nagybirtokosa, a helyi mindenható „Döbrögi”, Szojka Pál és fia, hogy egy svéd multi számára adja el a völgyet. Amikor Szojka, Misi örökségére is szemet vet, a fiú felveszi a kesztyűt és a csetepaté eldurvul – ez már háború a kisember és a földesúr közt.

Súlyos harc kezdődik a földért, a családért, az életért, a jövőért, a belül megszülető férfiért…

Egy szenvedélyes, karakterközpontú, „Fuck off”  film, különleges, szimbolikus képi világgal.

Alkotók

Kostyál Márk Rendező
Lovas Balázs, Lengyel Balázs Forgatókönyv
Kostyál Márk, Csoboth Attila Operatőr
Csillag Manó Vágó
Moldvai Márk Zene
Cseh Renátó Látványtervező
Sinkovics Judit Jelmez
Kálomista Gábor, Helmeczy Dorottya Producer
Megafilm Gyártó
Mészáros András, Dobra Mara, Bocsárszky Attila, Orbán Levente, Mátray László, Salat Lehel, Szabó Gabi, Kovács Frigyes, Monori Lili Szereplők

Fesztivál szereplések

Palics Nemzetközi Filmfesztivál - 2017
Marosvásárhely AlterNative - 2017
Bécs Let s CEE Filmfesztivál - 2018 (versenyben)
Hamburg Filmfest - 2019
Cottbus Filmfesztivál - 2019

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!