Konyec - Az utolsó csekk a pohárban
2007, játékfilm, HD, 105 perc
Első játékfilm
krimi vígjáték
HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2007.
Kis Emil és Felleghy Hédi szerelme úgy fél évszázaddal ezelőtt kezdődött egy vidéki kúria padlásán. Történetünk kezdetén egy lakótelep szürke betontömbjei között élik izgalom és változás nélküli életüket. Magányuk csendjét csak a pénzbeszedők csengetése zavarja meg. Emil tehát, túl a hetedik ikszen, elindul, maga mögött hagyva behajtóktól fenyegetett lakását és feleségét. Nekivág az országnak és kirabolja – szelíden, udvariasan – az első útjába kerülő postát. A volt pártsofőr féltve őrzött autóján menekül, egy fekete csajkán, melyet Szélmadárnak nevez.
A soron következő benzinkutas rablásra már egy nyomozópáros is felfigyel. A rendőrök közös munkáját lehetetleníti privát életük válsága, ugyanis Ági és Andor , akik eddig egy párt alkottak, éppen Andor félrelépésétől szenvednek. A nyugdíjasok azonban mindig egy lépéssel a nyomozók előtt járnak. A nem mindennapi hajszát a média naprakészen követi. Az általuk Vérdíjas Nyugdíjasokként emlegetett páros, a Kubából itt ragadt kriptokommunista Juannal kiegészülve végzetszerűen belerohan az 50 milliós nagy fogásba.
A csajkát pedig lehetetlen megállítani...
A film már elérhető a Filmio kínálatában! Kattints a Filmio ikonra!

Alkotók
Rohonyi Gábor | Rendező |
Lovas Balázs | Forgatókönyv |
Szatmári Péter | Operatőr |
Király István | Vágó |
Madarász Gábor | Zene |
Balázs Gábor | Hang |
Hujber Balázs | Látványtervező |
Breckl János | Jelmez |
Mécs Mónika, Mesterházy Ernő | Producer |
M&M Film, TV2 | Gyártó |
Fehér Károly | Executive producer |
Poós András | Koproducer |
Keres Emil, Földi Teri, Schell Judit, Schmied Zoltán, Djoko Rosić, Barbinek Péter, Horkay Péter, Bánfalvy Ágnes, Mednyánszky Ágnes, Várnagy Kati, Kézdy György, Szűcs "Medve" Gábor, Szabados Mihály | Szereplők |
Díjak
Arras L'Autre Cinema - 2008 | Közönségdíj |
Budapest Magyar Filmszemle - 2007 | Fődíj - Legjobb műfaji film |
Budapest Magyar Filmszemle - 2007 | Közönségdíj |
Fesztivál szereplések
Luxembourg CinÉast - 2011 | |
Marosvásárhely AlterNative - 2007 | |
Kairó Nemzetközi Filmfesztivál - 2007 | |
Miami Nemzetközi Filmfesztivál - 2008 | (versenyben) |
San Jose Cinequest - 2008 | |
Kijev MOLODIST Nemzetközi Filmfesztivál - 2007 | (versenyben) |
Cottbus Filmfesztivál - 2007 |
Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!