Saját halál

2007, játékfilm, video, 118 perc

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2007.

"A »lét« és az azt örökösen elfedő létező »részletek«. A Saját halál című írást egyedül ennek a kettősségnek a perspektívájából tartom megfilmesíthetőnek. Pontosabban: Forgács Péter filmjét megnézve mondom ezt, amivel azt is állítom, hogy immár így és csakis így tudom látni Nádas írását, amit korábban csak olvasva tudtam elképzelni. Látni és – azonnal hozzáteszem – hallani, Nádas Péter hangján, aki igyekszik semmit sem interpretálni (vagyis nem színészkedik), és éppen emiatt interpretál pontosabban, mint bármely színész.
E filmben a hang és a látvány együtt éri el azt, hogy ne csak tudásom legyen arról, hogy a részletek mögött ott húzódik valami, ami túl van rajtuk, megfoghatatlanul és mégis mindennél érzékelhetőbben, hanem hogy e tudás élményszerűvé is váljon. Az ilyen élmény az előfeltétele annak, amit Európában katarzisnak neveznek. A katarzis az embernek félelemben és együttérzésben való megedzése – mivel ezek révén nyílik lehetősége arra, hogy élete addigi szűkösségéből átlépjen máshová. Hogy hová? A görögök szerint egy olyan tágasabb világba, ahol az emberi rend az istenit kezdi másolni. A zsidó-keresztény kultúra szerint oda, ahol az ember Istennel érintkezik, és az ő végtelenségében fedezi föl saját határait."
Földényi F. László

Nádas Péter Saját halál című műve alapján.

Alkotók

Forgács Péter Rendező
Forgács Péter Forgatókönyv
Forgács Péter, Nagy András Operatőr
Sass Péter Vágó
Dukay Barnabás, Melis László, Víg Mihály Zene
Zányi Tamás Hang
Ritter Szilvia Látványtervező
Breckl János Jelmez
Szabó Enikő, Forgács Péter Producer
For-Creation Bt. Gyártó
Nádas Péter, Peter Meikle Moore Narrátor
Benkő István, Hárai Ágnes, Novák András, Somogyi Gergő, dr. Kántor István Szereplők

Díjak

Budapest Magyar Filmszemle - 2008 Legjobb kísérleti film díja

Fesztivál szereplések

Wroclaw New Horizons Nemzetközi Filmfesztivál - 2008 (versenyben)
Kolozsvár Transilvania - 2008
Prága FEBIOFEST - 2009
Rotterdam Nemzetközi Filmfesztivál - 2008
Jeruzsálem Nemzetközi Filmfesztivál - 2008
Split Filmfesztivál - 2008

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!