Sátántangó

1994, játékfilm, 35mm, 435 perc, 1:1,66

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 1994.

Történetünk hősei egy régen elhagyott, mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra már megszűnt minden érték, amihez képest életük értelmét meghatározhatnák; minden feloldódott az időben, az évszakok periodikus változásában � lassan már ők maguk is az enyészet részeivé válnak. A mindent megsemmisítő elhagyatottság érzését csak egyetlenegy vágy töri meg, az egyre erősebben jelentkező menekülés vágya. Mindannyian kicsinyes terveket szőnek, természetesen egymás kárára, abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egymás kirablásával, becsapásával saját jövőjük megoldódik. Végzetes önbizalomhiányuk jele az, hogy még ezekben az aljas tervekben is meginognak, igazából képtelenek végrehajtani azokat. Valójában mindannyian egy Messiásra várnak, arra, aki kivezeti őket ezekből a nyomorult hétköznapokból, megmenti őket ebből a mindent elnyelő esőzuhatagból és sártömegből, arra, aki feloldozza őket eddigi bűneik alól.

Alkotók

Tarr Béla Rendező
Tarr Béla, Krasznahorkai László Forgatókönyv
Medvigy Gábor Operatőr
Hranitzky Ágnes Vágó
Víg Mihály Zene
Kovács György Hang
Kállay Sándor Látványtervező
Pauer Gyula, Breckl János Jelmez
Ruth Waldburger, Fehér György, Joachim Von Vietinghoff Producer
Mozgókép Innovációs Társulás és Alapítvány, Von Vietinghoff Filmproduktion / DE, Vega Film AG (Zürich) Gyártó
Víg Mihály, dr. Horváth Putyi, Peter Berling, Mihók Barna, Almási Albert Éva, Járai Alfréd, Bók Erika, Székely B. Miklós, Derzsi János, feLugossy László, Gaál Erzsébet, Szajki Irén Szereplők

Díjak

Berlin Nemzetközi Filmfesztivál - Fórum - 1994 Caligari Díj
Budapest Magyar Filmszemle - 1994 Különdíj
Brüsszel L’Age d’Or - 1994 L'Age d'Or - fődíj

Fesztivál szereplések

New York Filmfesztivál - 1994
Chicago Nemzetközi Filmfesztivál - 1994
Toronto Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Tokió Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Săo Paulo Nemzetközi Filmfesztivál - 1994
San Francisco Nemzetközi Filmfesztivál - 1996
Hongkong Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Auckland Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Yamagata Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál - 1995
Split Filmfesztivál - 1996
Taormina Filmfesztivál - 1994
Göteborg Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Auckland-Wellington New Zealand IFF - 1995
Olympia Nemzetközi Filmfesztivál - 1997
Toronto Nemzetközi Filmfesztivál - 1994
Isztambul Nemzetközi Filmfesztivál - 1996
Würzburg Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Torino Filmfesztivál - 1994
San Francisco Nemzetközi Filmfesztivál - 1995
Locarno Nemzetközi Filmfesztivál - 1994
Berlinale - Berlin Nemzetközi Filmfesztivál - 2019

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!