Torzók

2001, játékfilm, 35mm, 98 perc, 1:1,66

dráma

HAZAI MOZIBEMUTATÓ: 2001.

1960. A kilencéves Áron nevelőintézetbe kerül, miután a szülei elváltak és az anyja nem tud, az apja pedig nem akar gondoskodni róla. A rideg intézetben nem csak a fiúk hierarchiájában kell kivívnia a helyét, de a tanárok mindennapos kegyetlenkedéseivel is szembetalálja magát. Itt mindenki megfélemlített: a gyerekek „nevelési módszer” címen fenntartott terrorban élnek, a felnőttek kapcsolatait pedig az ’56-os események árnyékolják be. A fiúk között összetartás alakul ki és karácsonykor szökést terveznek.

A film már elérhető a Filmio kínálatában! Kattints a Filmio ikonra!

Alkotók

Sopsits Árpád Rendező
Sopsits Árpád Forgatókönyv
Szatmári Péter Operatőr
Barsi Béla Vágó
Sipos István Hang
Khell Zsolt Látványtervező
Breckl János Jelmez
Kardos Ferenc, Kántor László Producer
Duna Televízió, Budapest Filmstúdió Gyártó
Nádházi Zoltán, Gálffi László, Mácsai Pál, Fodor Tamás, Létay Dóra, Mészáros Tamás, Csizmadia Szabolcs, Zsilák Attila, Müller Péter Iván, Tóth Krisztián, Thúri Imre Szereplők

Díjak

Laon Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál - 2002 A Francia Köztársaság elnökének díja
Montreal World Film Fesztivál - 2001 Fődíj megosztva, Ökumenikus zsűri díja
Strasbourg Európai Filmek Fóruma - 2001 Elismerő oklevél
Rimouski Carrousel Nemzetközi Filmfesztivál - 2002 Legjobb játékfilm díja, Legjobb forgatókönyv díja Sopsits Árpádnak, Legjobb színész díja Mészáros Tamásnak, CIFEJ díj
Giffoni Nemzetközi Filmfesztivál - 2002 Bronz Griff, Giffoni városának díja
Belgrád Szerzői Filmek Fesztiválja - 2001 FIPRESCI különdíj, Szerb Filmművész Szövetség különdíja Szatmári Péter oeratőri munkájáért
Berlin Európa Díj - PRIX EUROPA - 2001 Európa különdíj
Bergamo Film Meeting - 2002 Ezüst Rosa Camuna
Bellinzona Castellinaria Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál - 2002 "Ambiente e Salute: Qualitá di Vita" díj (Környezet és Életminőség)
Chicago Nemzetközi Filmfesztivál - 2001 Legjobb gyermekszereplő díja Mészáros Tamásnak
Budapest Magyar Filmszemle - 2001 Legjobb rendezés díja Sopsits Árpádnak,Legjobb férfi mellékszereplő díja Mácsai Pálnak
Zlín Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál - 2002 "Visegrádi országok filmjei" szekció fődíja

Fesztivál szereplések

Koszovó Nemzetközi Filmfesztivál - 2003
Ankara Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Setúbal FESTROIA  Nemzetközi Filmfesztivál - 2004
Hongkong Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Isztambul Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Ghent Flanders Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Bergen Nemzetközi Filmfesztivál - 2001
Kijev MOLODIST Nemzetközi Filmfesztivál - 2001
Tallinn Black Nights Filmfesztivál - 2001
Sydney Filmfesztivál - 2002 (versenyben)
Cleveland Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Szófia Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Toronto Nemzetközi Filmfesztivál - 2001
Portland Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
New York NewFest Meleg Filmfesztivál - 2003
Poznań Ale Kino! Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál - 2003
Seattle Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Brisbane Nemzetközi Filmfesztivál - 2006
Sedona Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál - 2002
Mons Szerelmesfilmek Nemzetközi Fesztiválja - 2003
San Jose Cinequest - 2002

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!