Mundruczó Kornél

Budapesten született 1975-ben. 1998-ban színészi diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol ugyanebben az évben felvételt nyert a filmrendezői szakra. Egyetemi évei alatt több filmet készített, melyek számos elismerésben részesültek Magyarországon és külföldön egyaránt. Kisfilmjeit többek között Oberhausenben, Krakkóban, Ludwigsburgban, Imola-ban és Szentpéterváron tüntették ki díjakkal, Szép napok című alkotása 2002-ban Locarnoban elnyerte az Ezüst Leopárdot, majd Brüsszelben, Szófiában és Angers-ben nyert díjakat. 2003-ban A 78-as Szent Johannája című operafilmjét meghívták a cannes-i Rendezők Kéthete válogatásába.
2003-ban meghívást nyert a cannes-i filmfesztivál Résidance programjába Delta című filmtervével.
Rendezői diplomafilmje, a Kis Apokrif No. 2 a cannes-i Cinéfondation történetében az első magyar résztvevő.
2004-ben Petrányi Viktoriával megalapították Proton Cinema nevű gyártócégüket.
Delta című harmadik játékfilmje elnyerte a 39. Magyar Filmszemle fődíját, majd a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába kapott meghívást, ahol elnyerte a FIPRESCI díját 2008. májusában.
1999: Nincsen nekem vágyam semmi (egyetemi vizsgafilm)
2001: Afta (r)
2002: Szép napok
2003: Kis Apokrif No. 1 (r)
2003: A 78-as Szent Johannája (r)
2004: Kis Apokrif No. 2 (r)
2005: Lost and Found - Short Lasting Silence (szkeccsfilm)
2005: Johanna
2008: Delta
2010: Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv
Filmek
A 78-as Szent Johannája | Rendező |
A 78-as Szent Johannája | Forgatókönyv |
A 78-as Szent Johannája | Látványtervező |
Afta | Forgatókönyv |
Afta | Rendező |
Delta | Forgatókönyv |
Delta | Rendező |
Johanna | Forgatókönyv |
Johanna | Rendező |
Johanna | Látványtervező |
Kis Apokrif No.1 | Forgatókönyv |
Kis Apokrif No.1 | Rendező |
Kis Apokrif No.2 | Rendező |
Kis Apokrif No.2 | Forgatókönyv |
Lányok | Szereplő |
Nincsen nekem vágyam semmi | Forgatókönyv |
Nincsen nekem vágyam semmi | Rendező |
Oda az igazság | Szereplő |
Szép napok | Rendező |
Szép napok | Forgatókönyv |
Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv | Rendező |
Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv | Forgatókönyv |
Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv | Szereplő |
Jött egy busz... - Szkeccsfilm | Rendező |
Fehér Isten | Rendező |
Fehér Isten | Forgatókönyv |
Fehér Isten | Szereplő |
Jupiter holdja | Rendező |
Jupiter holdja | Forgatókönyv |
Evolúció | Rendező |
Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!