Casting minden

(2008, játékfilm, 35mm, színes, 105 perc, 1:1,85, DolbySRD)

Zajlik a SZTÁRHANGÁR című verseny selejtezője az egyik kereskedelmi tévécsatornán. Rengetegen jelentkeznek, közülük hat + egy fiatal próbálkozását, majd a versenyben való szereplésüket követjük nyomon. A plusz egy a mi főhősünk: Ormos Kati, a gyermekotthonban nevelkedett cigánylány. Rengeteg zavarral és kisebbségi érzéssel próbál részt venni a normális életben, de ez nem megy könnyen. Jelentkezik a versenyre, majd meggondolja magát, és otthagyja a zsűrit. A sorsa összehozza egy margóra került bárzongoristával, akit megpróbál rávenni, hogy tanítsa őt énekelni. Rezső egyedül él, és csak három dolog tartja életben: a pia, a lóverseny és az esti zongorázás egy vendéglőben. Először visszautasítja a lányt, majd – maga sem érti, miért – mégiscsak elvállalja a tanítását. Éjszakánként próbálnak az étteremben. Keményen dolgoztatja Katit, aki néha összeomlik a férfi elvárásától. Különös küzdelem kezdődik. Megérezzük, hogy mindkettőjüknek a saját maguk meghaladása a tét.
– Mi a szar az, hogy „casting”? – kérdezi egy zöldség-nagykereskedő hölgy a film elején az egyik fiatal melóstól, aki éppen elkéredzkedne az énekverseny meghallgatására.
– Az olyan – válaszol a srác –, mint amikor répát tetszik válogatni.
Minden Casting… mindennap bizonyítanod kell, hogy fontos vagy.
Na ja, mindez a tanulság rengeteg zenével és humorral van tálalva.

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a nfi@nfi.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!

Hazai mozibemutató:
2008

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem