Hírek

2020. május 07.

14 pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet (NFI) elsődleges célja a koronavírus miatt kialakult helyzetben a filmipar szereplőit érintő veszteségek mérséklése és a támogatási tevékenysége révén folyamatos munkalehetőség biztosítása a magyar mozgóképszakmának. A Filmszakmai Döntőbizottság 14 pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra.

Az Eltörölni Frankot című történelmi filmdráma gyártását 434 millió forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság. Fabricius Gábor első mozifilmjének főhőse Frank, 1983-ban a vasfüggöny mögött egy underground zenekar karizmatikus frontembere, aki nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe, képtelen tartani a száját. Politikai pszichiátriára kerül, ahol a rendszer ellenségeit próbálják elhallgattatni - súlyos trip veszi kezdetét, amely a társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ. Az Eltörölni Frankot forgatókönyve, mely elsőként állítja a középpontba a politikai pszichiátria intézményét, a közelmúltban széleskörű nemzetközi elismerésekben részesült, rangos díjjakkal jutalmazták, többek között Karlovy Varyban, részt vett a tallinni és a szarajevói filmfesztiválok szakmai fórumain. A készülő film producere Dér Tamás, operatőre Dobos Tamás, vágója Tuza-Ritter Bernadett. A hangért Zányi Tamás, a jelmezekért Szűcs Edit felel, a rendező konzulense Gazdag Gyula. A hat hetes forgatás a tervek szerint júliusban kezdődik.  

Fabricius Gábor (Fotó: Valuska Gábor)

Tolvaly Ferenc, az El Camino rendezőjének új zarándokfilmje, a Szent Ignác útja négy különböző országból származó ember önismereti útját mutatja be. Lelki vezetőjük a dokumentumfilm főszereplője, José Luis Iriberri a spanyol jezsuita egyben a nézők lélek-útikalauza is, aki Szent Ignác alteregójaként irányítja a zarándokokat. Saját élményként adja elő a rendalapító ötszáz évvel ezelőtti tapasztalatait a 640 kilométeres úton, a baszk-földi Loyolától a katalán Manresáig. A Szent Ignác útja című alkotás a Nemzeti Filmintézet 53,5 millió forintos támogatásával készül Tolvaly Ferenc és Balázs Zsuzsa forgatókönyve alapján a Cameofilm gyártásában Csáky Attila producer vezetésével. A film operatőre Dénes Zoltán és Balogh Gábor lesz, a tervezett bemutató 2021 májusa.  

Szent Ignác útja José Luis Iriberri (Fotó: Cameofilm)

A román-magyar-belga koprodukcióban készülő A szolga című 1944-ben játszódó film gyártására 54,9 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. Marian Crisan új filmje egy kamasz fiú és egy sebesült amerikai pilóta véletlen találkozásának története lesz, akik közös nyelv híján a tekintetükkel kommunikálnak egymással vándorlásuk során a vadonban. A végtelen hegyekben játszódó film operatőre Szecsanov Martin lesz, a szeptemberre tervezett romániai forgatáson 40 fős magyar kameracsapat fog dolgozni, majd a film képi és hangi utómunkája Magyarországon készül. A szolga a Focusfox koprodukciójában készül, magyar producere Muhi András, tervezett bemutatója 2021 vége.        

A szolga mood fotó (Fotó: Focusfox)

A Filmszakmai Döntőbizottság Fazekas Csaba, dr. Kollarik Tamás - dr. Takó Sándor, Köbli Norbert, Vranik Roland - Szabó Iván és Surányi András forgatókönyveinek fejlesztését is támogatta, valamint az ELTE filmes osztálya diplomafilmjeinek gyártását és a Szinkronünnep 2020, a Filmtett Workshop, a Magyar Speciális Független Filmszemle, a BUSHO és az Alexander Trauner ART/Film Fesztivál rendezvényeket.  

Az NFI a korábban megítélt támogatások kifizetésének átütemezésével is segíti a mozgóképszakmát. Az átütemezéseknek köszönhetően a produkciók most felkészülhetnek a veszélyhelyzet feloldását követő időszakra, hogy akkor minél hamarabb, minél több film forgatása elindulhasson, munkát adva mihamarább az ágazat szereplőinek.  

A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére az NFI Filmipari Segélyalapot kezdeményezett, amelyre 50 millió forintot különített el. Az alapot kezelő Magyar Filmakadémia 636 megbízás nélkül maradt szakembernek nyújtott rendkívüli jövedelempótlást a Filmipari Segélyalapnak köszönhetően.    

Bővebb információ a pályázatokról: http://nfi.hu/hu/palyazatok

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem