Hírek

Öt új hiányszakma képzését is támogatja a Filmintézet

Március 2-ig várja a Filmintézet a szakmai képzéseket szervező intézmények pályázatait összesen 12 szakterületre. Most először lehet pályázni sminkes és fodrász kisegítő, jelmezkivitelező, mikrofonos és öltöztető képzések programjával is.

„Büszkék vagyunk az Akik maradtak című filmre”

(MTI) "Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia 93 filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt 10 mű közé" - hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek hétfőn.

Szabó István felújított alkotásait vetíti a New York-i Film Forum

Újraindul a világhírű Szabó István-filmek amerikai moziforgalmazása. Az Oscar-díjas MEPHISTO, a BIZALOM és a REDL EZREDES című filmek frissen felújított változatát vetíti januárban a patinás Film Forum mozi New Yorkban.

SEVELED: túl a 90 ezren!

(InterCom) Mi kell a tökéletes évkezdéshez? Egy nagyszerű romantikus vígjáték!

66 FILMAJÁNDÉK - Ismét klasszikus filmek karácsonyra

2019. december 20-tól 2020. január 5-ig újra itt a Filmalap karácsonyi ajándéka, ezúttal 66 film nézhető ingyenesen, online.

Tájékoztatás névváltozásról

Társaságunk neve 2019. december 31. napjától megváltozik.

Zenés mesefilm készül Filmalap támogatással

Dobó Kata - Gulyás Buda, Csányi Sándor és Sopsits Árpád rendezésében készülő filmterveknek szavazott meg támogatást a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága.

ÉDEN premier Rotterdamban

Világpremier – Kocsis Ágnes harmadik mozifilmjét meghívta a januári rotterdami nemzetközi filmfesztivál. Az európai fesztiválszezon rangos nyitóeseményeként számon tartott seregszemlének évről évre több mint 300 000 nézője van.

Az AKIK MARADTAK az Oscar-díj szűkített listáján

(MTI) Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes filmek szűkített listáján – közölte az amerikai filmakadémia keddre virradóra Los Angelesben. A sikerhez gratulált Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra program ötletgazdája és Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is.

Januártól Nemzeti Filmintézet

(MTI) Januártól létrejön a Nemzeti Filmintézet (NFI), amely az eddigi gyakorlattól eltérően egyaránt támogatja majd a televízióba és a moziba szánt filmeket.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem