Hírek

2021. szeptember 28.

Budapest Series Process – Nemzetközi konferencia a sorozatokról

Az európai koprodukcióban készülő sorozatok finanszírozásáról tartanak Budapesten nemzetközi konferenciát az Eurimages, a Nemzeti Filmintézet és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében az Európa Tanács magyar elnökségi programja keretében.

A magyar mozgókép támogatási rendszer jelentős újdonságaként a Nemzeti Filmintézet tavaly tavasszal hirdette meg a televíziósorozatok támogatási pályázatát. Jelenleg 18 sorozat tervet fejlesztenek az alkotók az NFI támogatásával, a Hunyadi és az Aranybulla sorozatok gyártása hamarosan el is kezdődik.  

Az európai filmfinanszírozás megkerülhetetlen szereplője, az Európa Tanács filmalapjaként működő, Eurimages és a Nemzeti Filmintézet közös kezdeményezéseként az európai sorozatok finanszírozásának jövőjéről és aktuális kérdéseiről tartanak nemzetközi konferenciát Budapesten csütörtöktől. A kétnapos szakmai rendezvény, melyen hazai filmesek is részt vesznek, esettanulmányai olyan nagy költségvetésű koprodukciós sorozatok lesznek, mint a lengyel-cseh-ukrán összefogással készült The Pleasure Principle című krimisorozat vagy a spanyol-német Ana. All in című thriller, továbbá az Európai Audiovizuális Obszervatórium piacelemzését is megismerhetik a résztvevők.  

„A koprodukcióban való gondolkodás új távlatokat nyit meg a magyar filmipar szereplői számára mind a finanszírozás, mind a forgalmazás terén. Meglepően izgalmas sorozattervek fejlesztése van folyamatban Magyarországon, megvalósításuk sikeréhez lényegi hozzájárulás lehet a külföldi partnerek beszállása. A hazai filmesek nemzetközi kapcsolatainak bővítése és az ágazat fejlesztése céljával kezdeményeztük a konferenciát, mely meggyőződésem szerint lényegi segítséget nyújt abban, hogy a sorozatok európai piacán is megjelenhessünk magyar témájú tartalmakkal. A nemzetközi összefogás garantálja, hogy sorozataink Európa-szerte több tízmilliós közönséghez eljussanak.” – összegezte a rendezvény kapcsán Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.  

Bereczki Csaba, a Nemzeti Filmintézet nemzetközi igazgatója, Magyarország képviselője az Eurimages-ban elmondta, hogy „az utóbbi években a különböző platformokon megjelent új sorozatok radikálisan átalakították a széles közönség szokásait. A főleg amerikai kézben lévő platformok sürgető kihívás elé állították az európai gyártókat, alkotókat és forgalmazókat. Nemzeti szinten szinte lehetetlen felvenni a versenyt a nagy szolgáltatókkal, ezért összeurópai megoldást kell találnunk saját tartalmaink finanszírozására és forgalmazására. Ez részben jogalkotói és kultúrpolitikai, részben pedig tartalmi-szakmai kérdés. Ennek a folyamatnak az első állomása a budapesti konferencia, ezért Budapest Series Process-nek neveztük el közösen ezt a kezdeményezést, amelynek lesz folytatása más országokban is a közeljövőben.”  

Az Európa Tanács magyar elnökségi programja keretében megrendezett budapesti konferenciát Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Káel Csaba kormánybiztos és az Európa Tanács képviseletében Matiaz Gruden nyitják meg, a keynote beszédet Enyedi Ildikó tartja.
Mintegy 60 élvonalbeli filmes vesz részt a kétnapos nemzetközi rendezvényen, melyen az európai filmipart meghatározó finanszírozók képviselői, többek közt a francia CNC, a német ZDF és a spanyol RTVE is megosztják tapasztalataikat és terveiket a tévésorozatok finanszírozásáról és forgalmazásáról.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem