Hírek

2021. április 28.

Jön a Svenk - Közös tévéműsort indít a Nemzeti Filmintézet és a HírTV

Stratégiai együttműködés keretében közös tévéműsort és közösségi médiára szánt tartalmakat készít ezentúl a Nemzeti Filmintézet és a HírTV. A közös kezdeményezés a magyar filmekről, a magyar filmipar szereplőiről, a moziba járást népszerűsítő tartalmakról és a hazánkban egyre nagyobb számban forgatott nemzetközi produkciókról szól. Az első adás május 1-jén szombaton 22:30-kor debütál. – jelentette be Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gajdics Ottóval a HírTV tartalmi igazgatójával együtt.

A hetente szombatonként képernyőre kerülő Svenk című műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik.  

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a Nemzeti Filmintézettel közösen egy ilyen izgalmas és informatív műsorral színesíthetjük a nézőinknek szánt tartalmainkat. Hisszük, hogy a magyar filmgyártás méltán tartozik a világ élvonalába. Évről-évre egyre nagyobb sikereket ér el és ezért itt volt az ideje egy olyan műsornak, amely hétről-hétre megmutatja ezt a nézőknek és beavatja őket ebbe az érdekes világba a kulisszák előtt és azon túl.” – mondta el Gajdics Ottó a HírTV tartalmi igazgatója.  

Svenk - Előd Álmos, Barta Ágnes, Török Ábel

A Svenk műsorvezetői fiatal és elismert színészek lesznek, akik most debütálnak televíziós műsorvezetői szerepben. Barta Ágnes, a Nemzeti Színház tagjaként számos fontos szerepben csillogtatta már meg tehetségét. A képernyőn párja Előd Álmos lesz, aki a József Attila Színház egyik legfoglalkoztatottabb színésze. Álmos számtalan színházi szerepe mellett az évek során több tucat filmben és sorozatban szinkronizált, meghatározó orgánuma a magyar szinkron egyik markáns alakjává, hangjává tette. Mindkét műsorvezető rendelkezik tévés és filmes tapasztalattal a kamerák előtt, amely garantálja, hogy hitelesen és saját tapasztalataikon keresztül közvetítik majd a nézők számára az információkat.  

„Filmrajongóként, rendezőként és kormánybiztosként egyaránt fontosnak tartom, hogy a nagyközönségnek minél több kapcsolódási pontot teremtsünk a magyar filmek izgalmas világához. Idén 120 éves a magyar film, hihetetlenül gazdag közös kultúrkincsünk. Nagy öröm, hogy a jubileum évében, újító kezdeményezéseink között elindíthatjuk a Svenk-et és a tévénézőkhöz közelebb hozhatjuk a hazai filmesek alkotásait.” – nyilatkozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.  

Az együttműködés nemcsak a tévé képernyőkre korlátozódik, hanem a közösségi média egyéb területeire is kiterjed. A Svenk kiegészítéseként a Youtube-on rendszeresen fognak készülni a filmezés izgalmas világáról, magyar filmekről szóló és a moziba járást népszerűsítő videók. A Youtube-ra kerülő tartalmak főszereplője és készítője Török Ábel lesz, aki generációjának meghatározó influenszere és szintén rendelkezik filmkészítői múlttal.  

A Svenk hetente szombatonként jelentkezik, az első adás május 1-jén 22:30-tól látható a HírTV-n.  

A műsorban az aktuálisan forgatott és bemutatásra kerülő magyar produkciók kulisszatitkai mellett a nézők bepillantást nyerhetnek a filmes szakmák rejtelmeibe. Emellett az alkotók lerántják a leplet korábbi nagysikerű produkciók, a legismertebb klasszikusok titkairól és elsőként számolnak be a jövő sikervárományos alkotásairól is.  

A tévéműsorok gyártója a Hung-Ister Zrt.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem