Hírek

2022. január 14.

ÖRDÖGSÉG: Megjelent a CSONGOR ÉS TÜNDE első teasere

A sikeres nemzetközi alkotásokat is jegyző Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével, Máli Csaba és Pálfi Zsolt rendezésében a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül a CSONGOR ÉS TÜNDE mozifilm Dargay Attila terveiből. Az animációs stúdió Ördögség címmel elkészítette az egészestés mesefilm első teaserét.

Dargay Attila, a Lúdas Matyi, a Vuk és többek között a Szaffi alkotójának 50 évvel ezelőtti álma valósul meg azzal, hogy elkészül Vörösmarty Mihály klasszikusának a Csongor és Tündének a mozifilm adaptációja. A feldolgozás a hetvenes években akadályokba ütközött, ezért az ötlet a fiókban maradt. A nagyszabású tervet élesztette fel a Cinemon Entertainment alkotócsapata, akik Dargay figuraterveit és teljes képes forgatókönyvét felhasználják a készülő mozifilmhez.
Az időtlen költeményéből Henrik Irén, Dargay Attila alkotótársa részvételével készül a mozifilm, aki a Cinemon stúdióra bízta a megvalósítást. Az alkotók arra vállalkoznak, hogy Dargay szellemiségét követve szólítsák meg a mai közönséget, elsősorban a gyerekeket.  


A mesefilm első beharangozójának főszereplői, az ördögfiókák - Berreh, Kurrah és Duzzog - Dargay Attila eredeti figurái, akik a lehető legnagyobb mértékben őrzik a rendezőlegenda stílusát. A most közzétett videóban Előd Álmos vezeti fel a csodálatos történetet. Az Ördögség már most bővelkedik a kedves és vicces jelenetekben, az alkotók nem titkolt célja, hogy a készülő rajzfilm minél közelebb álljon Dargay-világához és a képsorok láttán minél többen újra kedvet kapjanak a mozizáshoz.  

Ördögség - Csongor és Tünde

Dargay a storyboardhoz Vörösmarty Mihály költeményének eredeti szövegét használta, viszont dramaturgiailag sok helyen változtatott rajta, hogy közelebb hozza a közönséghez a történetet. „Úgy érzem hiányt pótlunk, és nem félek a nagy szótól, kultúrmissziót töltünk be, amikor a film elkészítésével milliók számára tesszük elérhetővé Vörösmarty nem túl könnyen érthető és élvezhető, gazdag szimbolikájú remekművét. Az animációs film eszköztára végtelenül gazdag, a műhöz méltó megvalósításra nyílik most lehetőségünk.” – összegezte a 80-as években Dargay Attila és még halála előtt is azt nyilatkozta „reménykedem, hátha egyszer ez az álmom is valóra válik.”  

A sikeres nemzetközi alkotásokat is jegyző Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével készülő Csongor és Tünde feldolgozás egyszerre kívánja megismertetni Vörösmarty művét a 21. századi közönséggel és tisztelegni Dargay fantasztikus öröksége, képes univerzumának karakterei előtt.  

Ördögség - Csongor és Tünde

A hagyományos 2D animációs technikával készülő rajzfilm rendezője Máli Csaba, az egyik utolsó Dargay tanítvány és Pálfi Zsolt (Lengemesék, Salamon király kalandjai). A Csongor és Tünde a Filmintézet 570 millió forintos támogatásával készül Balassa Krisztián forgatókönyve alapján, és a tervek szerint 2024 őszén lesz látható a mozikban.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem